A magyar munkavállalók csupán 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban

  • MTI

A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban az idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derült ki a Magyar Utalvány Zrt. által készített online kutatásból.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglaló szerint az átfogó kutatásban több mint 1200 munkavállaló vett részt, fele-fele arányban férfiak és nők. A megkérdezettek 44 százaléka a közszférában dolgozik, 39 százaléka a versenyszférában, 17 százaléka pedig a nonprofit szektorban. Kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy nem elégedett a kapott cafeteria mértékével.
    
A válaszadók közül a legtöbben 100 ezer és 200 ezer forint közötti összegben kapnak béren kívüli juttatást. Azok közül, akiknek idén is jutott cafeteria, 9 százalékuk kevesebbet kapott, mint a korábbi években.
    
A munkavállalók több mint fele elsősorban a mindennapi szükségletei fedezésére fordítja béren kívüli juttatásait is, csak a válaszadók negyede fedez olyan költségeket ebből a juttatásból, amelyekre amúgy nem költene.
    
A kutatás szerint felértékelődött a munkavállalók számára, hogy a béren kívüli juttatásaik kézzelfogható segítséget jelentsenek a mindennapi kiadások fedezésében, például az iskolakezdésben is, amely a legtöbb család esetében komoly kiadást jelent. A válaszadók többsége szerint az ezt támogató cafeteria-elem, például egy iskolakezdési utalvány jelentős segítség.
    
A legtöbben (37 százalék) egy 3-5 elemből álló kosárból válogathatják össze a saját cafeteria-elemeiket, míg a munkavállalók negyede fixen rögzített juttatásokat kap. A beváltóhelyek kiválasztásánál két szempontnak van kiemelt jelentősége, az ott elfogadott utalványok körének, valamint a beváltóhely kínálatának.
    
A válaszadók több mint fele jelölte igaznak azt az állítást, hogy a cafeteriát olyan bónuszként értékeli, amely a munkahelye iránti lojalitását és a munkavégzésre irányuló motivációját képes növelni.
    
A 100 százalékban magyar tulajdonú Magyar Utalvány Zrt. terméke, a Nemzeti Utalvány csekély értékű ajándékutalvány formájában évente egyszer adható kedvezményes adózással a munkavállalóknak és közvetlen hozzátartozóiknak, a minimálbér 10 százalékáig.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szolárkezelő egyéni vállalkozó támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Kapott támogatás katabevétel-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 július
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close