hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társadalombiztosítas: újabb kiskaput zárnak be

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Miközben a kormányzat számtalan módon támogatja (illetve tervezi támogatni) a munkahelyteremtést, adó- járulék és egyéb kedvezményeket nyújtva a munkaadóknak, addig a jogalkotás nem egyszer megfeledkezik azokról, akik önmaguknak teremtik meg a munka lehetőséget: az egyéni és társas vállalkozókról. Legalábbis könnyen erre következtethetünk, amennyiben végigtekintjük a már benyújtott társadalombiztosítással összefüggő kötelezettségeket érintő törvényjavaslatokat.

Aki vállalkozóvá válik (akár kényszerből, akár saját elhatározásból) egy munkahelyet – a saját magáét – már bizonyosan megteremtett, segélyt, szociális ellátást nem igényel, sőt legyen bármilyen veszteséges is, a költségvetés kiadásaihoz az esetek többségében hozzájárul. E hozzájárulás mértéke észrevehetően változik (nő) 2012-ben, legalábbis az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/4662. számú törvényjavaslat 1997. LXXX. törvényt (Tbj.) érintő szakaszai értelmében.

A többes jogviszonyban nem álló főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók minimális havi járulékalapja az eddigi minimálbér helyett a minimálbér másfélszeresére nőne. Tehát függetlenül a vállalkozói kivét, (az átalányadó alapjának) a személyes közreműködői díj összegétől az említett körbe tartozó vállalkozók esetében legalább a minimálbér másfélszerese után kellene megfizetni a 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot a jövőre várhatóan már 3 (!) százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot az 1,5 százalékos munkaerő-piaci járulékot, valamint a 10 százalékos nyugdíjjárulékot.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink