Mentesülés a kata megfizetése alól. Figyeljen a változásokra!

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Milyen esetekben kell tételes adót fizetniük a katásoknak, illetve mikor mentesülnek e kötelezettségük alól? Az érintettekre vonatkozó tavaly elfogadott jogszabály ebben sem teljesen azonos a korábbival.

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (új katatörvény) – a korábbi szabályozással megegyező módon – 7. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a kisadózónak a tételes adó teljes összegét (50 ezer forintot) az adóalanyiság fennállásának minden megkezdett naptári hónapjára meg kell fizetnie.

Például, ha egy vállalkozó március 2-áig minősül kisadózónak, akkor március hónapra is le kell rónia az 50 ezer forintot.

A 2023-as adóváltozásokról itt olvashat többet!

Ugyanakkor a kisadózó biztosítási jogviszonya csak március 2-áig áll fenn, azzal, hogy március havi ellátási alapja ennek megfelelően változatlanul 108 ezer forint lesz.

Érdekesebb az a szituáció, amikor a biztosítási jogviszony megszűnése megelőzi a kisadózói jogviszony megszűnését. Például, ha a kisadózó 2022. december 17-ével nyugdíjassá válik, akkor ezzel a nappal megszűnik a biztosítása. Ugyanakkor a kisadózói jogviszonyát csak december 31-ével kell megszüntetnie, hiszen a kizáró – a tárgyhó egészében fennálló kiegészítő tevékenység – decemberben még nem áll fenn.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyben részlezzük, hogy mikor mentesül a kisadózó a kata megfizetése alól, továbbá milyen új előírásra kell figyelni!


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkába járási költségtérítés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Közalapítvány nonprofit kft.-t hoz létre

Pölöskei Pálné

adószakértő

Rekultiváció (?) elszámolása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetÉs