hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga Mihály: korai még sírni a jövedéki adó miatt

  • MTI

Elhamarkodott lenne Varga Mihály szerint két hónap adata alapján beszélni a dohánytörvény miatt kieső adóbevételekről, illetőleg azok pótlásáról. A nemzetgazdasági miniszter, Varju László (DK) írásban feltett kérdésére leszögezte: a hatásvizsgálathoz hosszabb időszaknak kell eltelnie, és több tényezőt kell figyelembe venni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett adatok szerint júliusban 6, augusztusban pedig 12 milliárd forinttal kevesebb jövedéki adó folyt be a dohánytermékek után, mint tavaly ugyanezekben a hónapokban. Ezeken túl az áfabevételek is csökkentek a tavalyihoz képest, e két hónap alatt 5 milliárd forinttal. A kiesés így 23 milliárd forint.
   
Varjú László ezekből az adatokból arra következtetett, hogy az éves adóbevétel-kiesés 130-150 milliárd forint lesz, majd ezzel állította szembe a dohánykereskedők - várható - 50 milliárd forintos árrését. "Nem jártunk volna mindannyian jobban, ha azt az évi 50 milliárdot Önök trafiktörvény nélkül, egyenesen a költségvetésből juttatták volna barátaiknak és üzletfeleiknek?" - szólt a képviselő másik kérdése.

Varga Mihály a parlament honlapján olvasható válaszában kiemelte, hogy téves és elhamarkodott lenne a kiragadott három adatból egy rendszer működésére nézve következtetéseket levonni. Az az állítás, hogy két hónap alatt 23 milliárd forinttal csökkent a dohánytermékek utáni adóbevétel, nem vizsgálható a gazdasági kontextusból kiragadva.

Múlt év júliusában és augusztusában - a várható adóemelés és a cigarettás dobozokon elhelyezett kombinált képes figyelmeztetések bevezetése miatt - a kereskedők nagy készleteket halmoztak fel. Emiatt magasak voltak az adóbevételek, míg idén - az új rendszerre való átállás okozta átmeneti hatásként - elsősorban augusztusban rendkívül alacsony volt az adóbevétel. A kereskedők azonban idén augusztusban már kiugró, idei rekordnak számító, adójegy mennyiséget vettek át a NAV-tól, amelynek hatása főként a szeptemberi befizetésekben fog megmutatkozni.

A miniszter visszautasította a képviselőnek azt a vádját, hogy a dohánykoncessziót a kormány barátai kapták. Mint írta: a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság elnyerésére irányuló pályázatok értékelését a független testületként működő, Bíráló Bizottság végzi. "Ezért határozottan vissza kell utasítanom minden olyan, kérdésnek álcázott alaptalan vádaskodást, amely annak a látszatát igyekszik kelteni, miszerint a koncessziós jogosultságok a jogszabályokat és a tisztességes verseny alapelveit sértő módon kerültek kiosztásra" - fejezte be válaszát Varga Mihály.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink