hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elindult a posta váminformatikai rendszere

  • adozona.hu

Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Ha bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják – közölte a Magyar Posta kedden az MTI-vel.

Az Európai Unióban idén július 1-jén megszűnt az unión kívülről érkező, 22 euró értéket meg nem haladó áruk áfamentessége. Értéktől függetlenül áfát kell fizetni az unióba bejövő termékekre, és vám-árunyilatkozatot kell benyújtani a NAV-hoz.

Az első napokban a Magyar Postához 10 ezres nagyságrendben érkeztek az unión kívülről küldemények a korábbi pár százzal szemben. A társaság közleménye szerint ezért előfordulhatott, hogy egyes ügyfelek nem kaptak sms- vagy email-értesítést, és így nem volt módjuk online befizetni a díjat, az utánvétes kézbesítés pedig drágább. A Magyar Posta úgy döntött, hogy egységesen a legalacsonyabb vámkezelési díjat számolja fel azoknak, akiknek a küldeményét az első napokban vámkezeltette – közölték.

A cég szerint félreértésre adhat okot az, hogy a NAV eVám rendszerében maga a vámeljárás ingyenes, ugyanakkor a Magyar Posta közreműködése is szükséges ahhoz, hogy az ügyfél a postai automatikus vámkezelési rendszer helyett a NAV rendszerét használja. Ezt a közreműködést fizeti meg a fogyasztó – áll a posta közleményében.

Felhívták a figyelmet: a vámkezelés leggyorsabb és legolcsóbb módja az, ha a vásárló a rendeléskor megadja az e-mail-címét és a telefonszámát, és ezeket a termék adataival együtt a posta is megkapja a webshoptól. Ebben az esetben automatikus a vám elé állítás, a vásárló értesítést (e-mail vagy sms) kap az áfa összegéről és a vámkezelési díjról, valamint 48 órát arra, hogy online befizesse azokat, és így alacsonyabb postai közreműködői díjjal számolhasson. Ha nincs elektronikus elérhetőség az ügyfélhez, vagy nem fizet online, akkor csak utánvéttel és ezzel együtt magasabb vámkezelési díjjal kézbesíthető a küldemény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink