hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Iparűzési adó alapjának csökkentése

  • adozona.hu

Mezőgazdasági cég vagyunk, igénybe szoktunk venni mezőgazdasági bérmunkát. A bejövő számlán szerepel: bálázás, ennek a kész bálának szállítása és a rakodása. Figyelembe vehetem-e a számla teljes összegét a hipaalap csökkentéseként, vagy csak a bálázási munka összegét (mezőgazdasági bérmunka igénybevétele)? – kérdezte olvasónk. Antretter Erzsébet adószakértő, a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója válaszolt.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Elsőként jelezném, hogy a kérdésben szereplő információk nem elegendőek az egyértelmű elbíráláshoz, így általánosságban az alábbiakat jelezném.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 39. § (1) bekezdés alapján iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve

  • az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes – a (4)–(10) bekezdésben meghatározottak szerint számított – összegével;
  • az alvállalkozói teljesítések értékével;
  • az anyagköltséggel;
  • az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével.

A kapott információk alapján úgy értem, hogy komplett szolgáltatást vesznek igénybe, így nem anyagköltségről van szó, továbbá a jellege alapján az nem minősül alapkutatásnak, alkalmazott kutatásnak, kísérleti fejlesztésnek sem.

Erre tekintettel véleményem szerint az igénybe vett bérmunkát akkor lehetne helyiiparűzésiadóalap-csökkentésként elszámolni, amennyiben az

  • alvállalkozói teljesítésnek (a Htv. 52. § 32. pont alapján az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V törvény szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll); VAGY
  • közvetített szolgáltatásnak (a Htv. 52. § 40. pont alapján az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített [továbbszámlázott] szolgáltatás értéke; közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye – vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron –, egyértelműen megállapítható).

minősülne.

Ezen feltételek teljesülését egyedileg kell megvizsgálni és amennyiben adóalap-csökkentés történik – egy későbbi adóellenőrzés esetére – megfelelően dokumentálni, igazolni szükséges.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozás

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Külföldinek kifizetett osztalék magyar cégből

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább