Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook – mesterséges intelligencia dönti el, mi a tiltott, tűrt és támogatott

  • MTI

Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook, miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok – egyebek mellett erre mutatott rá egy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss tanulmány, amelynek megállapításait a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden közölte az MTI-vel.

A kutatás a Facebook és a YouTube gyakorlatát és szabályzatait elemezve azt vizsgálta, hogyan korlátozzák a nagy platformszolgáltatók a felhasználókat.

A szerző, Ződi Zsolt rávilágít, hogy az online platformok havi szinten több millió szankcionáló döntést hoznak mesterséges intelligencia segítségével, amelyeknek aztán általában a felülvizsgálatát sem valós emberek végzik.

A tanulmány szerint az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete (DSA) értelmében ma már minden online óriásplatformnak számot kell adnia a moderációs döntéseiről: ennek nyomán kiderült, hogy naponta százezres nagyságrendű, havi szinten pedig több millió korlátozó döntést hoznak, jellemzően mesterséges intelligencia segítségével.

A döntésekre a felhasználók általában nem kapnak érdemi magyarázatot vagy indoklást, így a korlátozó algoritmusok működése átláthatatlan marad számukra.

Az érintetteknek ugyan rendre lehetőségük van kifogásolni a platformszolgáltatók lépéseit, sérelmükről azonban általában szintén mesterséges intelligencia határoz, amelytől nehezen várható, hogy felülbírálja az eredeti döntést.

Az érdemi panaszkezelés, illetve a korlátozott tartalmak vagy fiókok helyreállítása így ma már egyre ritkább – tették hozzá.

Úgy folytatták, hogy megnehezíti a felhasználók eligazodását a platformok szabályzatainak rendezetlensége is: ezeket a szolgáltatók nem foglalják egyetlen, jól átlátható dokumentumba, a kisebb részterületeket érintő szabályzataik pedig sokszor logikátlanul csoportosítják az egyes szabálysértéseket.

Gyakoriak a rendkívül tágan értelmezhető megfogalmazások is: a YouTube például az általános szerződési feltételeiben lefekteti, hogy nemcsak a kifejezetten jogellenes vagy szabályzatellenes tartalmakat távolíthatja el, hanem bármit, ami „kárt okozhat” a platformnak.

A szolgáltatók legnagyobbrészt a spamként azonosított tartalmakat, illetve a hamisnak vélt fiókokat moderálják, azonban százezres nagyságrendben hoznak korlátozó döntéseket két, a szólásszabadságot érdemben érintő kategóriában, a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció fogalomkörében is.

A tanulmány vizsgálta az érintett platformszolgáltatók magyar felhasználókkal szembeni korlátozó gyakorlatát is, külön vizsgálva a tiltásokat és az árnyéktiltásokat. Előbbi esetekben a szolgáltató értesítést küld a moderációról, utóbbiakban azonban a felhasználó tudta nélkül alkalmaz korlátozást, például nem jeleníti meg egy-egy bejegyzését más felhasználók hírfolyamában.

Az óriásplatformok nem közölnek országokra lebontott adatokat a moderálási gyakorlatukról, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem reprezentatív kérdőíves felmérése szerint azonban a 2024-ben megkérdezett magyar lakosság csaknem 15 százaléka – a teljes népességre vetítve nagyjából félmillió ember – tapasztalta már, hogy a szolgáltató törölte vagy korlátozta valamilyen tartalmát, esetleg tiltotta a fiókját, s ez ötszázalékos emelkedést jelent a korábbi évek eredményeihez képest.

Az érintett felhasználók felét ráadásul már többször is elérte korlátozó intézkedés, negyedüknek pedig volt, hogy a fiókját is felfüggesztette a szolgáltató. Harmaduk kifejezetten kérte már korlátozó intézkedés feloldását, de 2024-ben a korlátozott tartalmak csupán egytizedét állította helyre a platform.

A 2020-ban publikált felmérésben ez az arány jóval nagyobb volt, a szolgáltató ekkor még a felfüggesztett tartalmak mintegy egyötödét helyreállította, aminek oka elsősorban az lehet, hogy a platformszolgáltatók már a panaszok kezelését is egyre inkább mesterséges intelligenciákra bízzák – írták.

A tanulmány rámutatott, hogy áldásos lenne, ha a jövőben a felhasználók valóban érdemi magyarázatot kaphatnának a platformoktól, amennyiben korlátozás éri őket.

Kiemelte azt is, hogy a digitalizált világban ma már megkerülhetetlen óriásplatformoknak a jelenleginél jóval szélesebb körben kellene biztosítaniuk az emberi ügyintézőhöz fordulás lehetőségét, ehhez pedig nagyságrendekkel több munkatársat kellene alkalmazniuk.

A kutatás részletes eredményeiről a https://onlineplatformok.hu/cikk/az-oriasplatformok-tartalomtorlesi-fiokfelfuggesztesi-fioktorlesi-es-shadow-banning-gyakorlata linken lehet olvasni. A https://youtu.be/YjcUizUQC1w linken elérhető videóban pedig Németh Gábor Sándor, az NMHH online platformok főosztályának jogi szakértője beszél a témáról – olvasható az MTI közleményében.

Digitálisplatform-üzemeltetők figyelem! Ezek az új kötelezettségek

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2025
HVG TB 2025
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendeli meg Adózóna előfizetését, részt vehet a System Media Kft. várhatóan 8+8+2 kreditpontot érő online képzésén. Az ajánlat a 2025. január 21-e és március 3-a között megrendelt és 2025. március 10-éig befizetett előfizetésekre vonatkozik.Részletek »

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Csomagautomata: bérleti díj-e

Nagy Norbert

adószakértő

Szép-kártya-juttatás szabályai

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Fordított áfa alkalmazása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább