498 találat a(z) versenyjog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogkörömben, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára, dr. Miskolczi Bodnár Péter urat 2005. november 1-jei hatállyal, hatévi időtartamra, kinevezem a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagjává.
Budapest, 2005. október 25.
a Köztársaság elnöke
KEH ügyszám: V-3/5070/2005.

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az I. r. alperes 1997. június 25-én pályázatot írt ki a tulajdonában álló kényszervágóhíd üzemeltetésére. Felhatalmazta a Gazdasági Bizottságot a pályázat részletes feltételeinek meghatározására és elbírálására, a polgármestert és a jegyzőt pedig a nyertes pályázóval kötendő szerződés aláírására. A Gazdasági Bizottság a felperest nyilvánította nyertesnek, de az I. r. alperes polgármestere a döntést felfüggesztette és a pályázókat ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A peres felek versenytársak. Az alperes 1996-óta szállít Magyarországra az általa gyártott diagnosztikai mérőkészülékhez egy, - ugyancsak általa gyártott, de külön fogyóeszközként értékesített - a vér összetételét vizsgáló automata eldobható edénykét, melyet küvettának hívnak. A felperes 1997-óta gyártat és forgalmaz küvettát, mely az alperes készülékének a használata esetén alkalmazható. A felperes termékének megjelenésével az alperesnek a küvettákkal kapcsolatos piaci részesedése csökkent. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az I. r. alperes, mint bérbeadó és a felperes, mint bérlő között 1998. január 6-án pályáztatási eljárást követően bérleti szerződés jött létre az I. r. alperes tulajdonában levő kényszervágóhíd tekintetében. A bérlet 1998. január 1-jétől 2002. december 31-éig szólt. A szerződés 28. pontja szerint az ingatlan értékesítése esetén a bérlőt elővásárlási jog illeti meg. Jelen perben jelentőséggel bír az a tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság Pf. IV. 24.616/1999/8. számú ítéletében megállapította, jelen...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2004. június 18-án benyújtott keresetében - akkor még csak az I. rendű alperes ellen - annak megállapítását kérte, hogy az alperes üzleti titoksértéssel és bojkott-felhívással megvalósította az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 4. és 5. §-ai szerinti tisztességtelen piaci magatartást. Kérte az alperesnek a jogsértés abbahagyására való kötelezését, majd további jogsértéstől való eltiltását és 46.424.407,-Ft összegű kártérítés és ennek 2004. január 1-től számított törvényes mértékű kam...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A megyei bíróság 2004. május 5-én kelt ítéletében megállapította, hogy az alperes ügyvezetője által aláírt 2003. július 9-i "Tájékoztatás" tárgyú levéllel - amelyet a P. Kft. címére küldött el - a felperesnek a jó hírnevét megsértette, illetőleg hitelképességét veszélyeztette. Az általa indított szabadalom bitorlás miatti per adatai és állása tartalmának helytelen ismertetésével, a felperesek üzleti partnerét tisztességtelen módon tájékoztatta, a felperesek üzleti partneréhez olyan tisztesség...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVI. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára, dr. Zavodnyik Józsefet 2005. július 1 - jei hatállyal, hat évi időtartamra, kinevezem a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagjává.
Budapest, 2005. június 27.
Mádl Ferenc s. k. ,
a Köztársaság elnöke
KEH ügyszám: V - 3/2380 - 0/2005.

Jogszabályok és jogi tartalmak

Ez a törvény - a (2) bekezdésben, a 62. § (2)-(3) bekezdésében és a 63. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - 2005. november 1 - jén lép hatályba.

E törvény eljárási rendelkezéseit a törvény hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
A Tpvt. - nek e törvény 34. § - ának (2) bekezdésével, illetve 49. § - ával megállapított rendelkezéseit azon magatartások tekintetében kell alkalmazni, amelyek vonatkozásában az elévülés 2005. november 1 - jén még nem állt be...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az I. r. alperes, mint bérbeadó és a felperes, mint bérlő között 1998. január 6-án pályáztatási eljárást követően bérleti szerződés jött létre az I. r. alperes tulajdonában levő T., Cs. u. 6. szám alatt található kényszervágóhíd tekintetében. A bérlet 1998. január 1-jétől 2002. december 31-ig szólt. A szerződés 28. pontja szerint az ingatlan értékesítése esetén a bérlőt elővásárlási jog illeti meg. Jelen perben jelentősége van annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletében megállapította: a jele...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes 1998. őszén zárkörű pályázatot hirdetett ki gázturbinás kompresszorállomás szállítására. A pályázaton az A. S. A. pályázatot nyújtott be, mely cég magyarországi kizárólagos képviseletét a felperes látja el.
A felperes az 1999. július 6-án benyújtott keresetében a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) 86. §-a (2) bekezdésének a), c) és e) pontja alapján jogsértés megtörténtének megállapítását, az alperes...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az F. Kft. alperesi társaság 2003. november 30-án a felperes tagjai közül 28 tagnak - akik a felperesi társaságban együttesen a törzstőke 53,48 %-át képviselték - ajánlatot tett az üzletrészük megvásárlása 300 %-os vételáron. Utóbb K. Józsefnének - a felperes egy további tagjának, kérésére - szintén tett vételi ajánlatot. K. Józsefné a felperesi társaság törzstőkéjének 9,0063 %-át kitevő üzletrésszel rendelkezett. A vételi ajánlat értelmében a vételárat az adásvételi szerződés aláírásával egy...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A magyarországi piacon gyógyszerkészítményeivel több évtizede jelen levő felperes 1992. július 2-án regisztráltatta az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél (a továbbiakban: OGYI) a NORVASC elnevezésű, magas vérnyomás kezelésére szolgáló - az eredeti törzskönyvi okmány mellékleteiben rögzítettek szerint - "korong alakú, mérsékelten domború felületű" tablettáit. A tabletták leírására vonatkozó törzskönyvi bejegyzésnek a felperes kérésére 1997. július 11-én történt módosítása értelmében a NORVASC...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A K. Vendéglátó Kft. (a továbbiakban: Kft.) 1999. szeptember 2-ától 1999. szeptember 21. napjáig a gyerekes családok, és a fiatal korosztály megnyerése érdekében akciót folytatott. Ennek során éttermeiben Junior menüt megrendelő, illetve jelenlévő 14 év alatti kiskorúak részére a Star Wars filmből vett gyermekjáték figurákat ajándékozott. Akcióját akként népszerűsítette, hogy az éttermek ablakaiban plakátokat, molinót, belső térben életnagyságú figurákat, posztereket helyezett el, felszolgáló...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A korábbi felperesek tevékenysége cementgyártáshoz kapcsolódó hulladék megsemmisítése volt, jogutódjuk időközben a IV. r. felperes (a továbbiakban: felperes) lett. A felperesek 1994. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel megvásárolták a H.-i C. és M. Rt. (HCM) részvényeinek 57%-át. A részvényvásárláshoz kapott hitel összegét később engedményezés útján az I. r. alperesi beavatkozó szerezte meg, ezzel egyidejűleg az óvadékként kezelt részvények és kötvények is a birtokába kerültek. Az I. ...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adómentes bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyéni vállalkozó minimum járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink