500 találat a(z) versenyjog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a városi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperesnek a 6/1999. számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét elutasította.
Az alperes által a felperes javára fizetendő elsőfokú perköltség összegét 4500 Ft-ra leszállította. Az egyéb első- és másodfokú költségek tekintetében kimondta, hogy azokat a felek maguk viselik. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Határozatának indokolásában kifejtette: helyesen...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az alperesek tisztességtelen piaci magatartást tanúsítottak, és amelyben az alperesek eltiltását kérte a további jogsértéstől, illetve kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket összesen 841 307 forint kártérítés és járulékai megfizetésére, elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes nyomdaipari termékek gyártásával, papír, írószer, valamint nyomdaipari termékek kere...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján, valamint az e törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (2) bekezdése alapján dr. Tóth Tihamért 2001. július 1. napjával 2 évre a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává kinevezem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére Fógel Jánosné dr.-t, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére dr. Kállai Máriát, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére dr. Sólyom Esztert, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére dr. Lénárd Rékát, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján, valamint az e törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (2) bekezdése alapján dr. Kállai Máriát 2001. július 1. napjával 6 évre a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává kinevezem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére dr. Badócsi Andrást, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére Vérné dr. Labát Évát, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján, valamint az e törvény módosításáról szóló 2000. évi ' CXXXIII. törvény 50. § (2) bekezdése alapján dr. Bodócsi Andrást 2001. július 1. napjával 2 évre a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává kinevezem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján, valamint az e törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (2) bekezdése alapján dr. Zavodnyik Józsefet 2001. július 1. napjával 4 évre a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává kinevezem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére dr. Györffy Istvánt, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagját a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján 2001. június 30. napjával Versenytanács tagsági megbízatása alól felmentem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének előterjesztésére a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján, valamint az e törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 50. § (2) bekezdése alapján Vérné dr. Labát Évát 2001. július 1. napjával 6 évre a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává kinevezem.
Budapest, 2001. június 26.

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes határozatában megállapította, hogy a felperes azzal, hogy a Magyarországi Nagydíj helyszínén kívül elhelyezett óriásplakátokon és zászlókon az M. cigaretta logoját feltüntette; a dohánygyár álláshirdetései országos napi- és heti, valamint helyi napi- és hetilapokban való közzétételénél az M. cigaretta logoját feltüntette; hasonló módon a dohánygyár termékei ajánlott fogyasztói árát közzétette; közreműködött a H. 2000 cigaretta négyrészes reklámsorozatának közzétételében, tisztesség...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink