98 találat a(z) turizmus cimkére

Turizmusfejlesztési ügyben nyomoz a NAV Badacsonytomajon Cikk

Az adónyomozók a választás után egyenként idézték be a badacsonytomaji képviselő-testület korábbi és mostani tagjait – írja a 24.hu.

Kezd magához térni a turizmus: itt vannak a decemberi adatok Cikk

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások bevezetése miatti alacsony bázis következtében – 2021. decemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva öt és félszeresére nőtt, azonban 35 százalékkal elmaradt a Covid–19-járvány kitörése előtti, 2019. decemberi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma több mint tizenegy és félszeresére emelkedett, de még így is 49 százalékkal kevesebb volt a 2019. azonos időszakinál, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Több sör folyt le a magyarok torkán tavaly, de érződött a pandémia miatti turizmus-visszaesés Cikk

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek termelése és forgalma az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől. A termékek között tovább emelkedett a prémiumkategóriájú és az alkoholmentes sörök aránya – mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Jó hír a SZÉP-kártyásoknak: 2022. szeptember végéig átjárhatók az alszámlák Cikk

Meghosszabbította a kormány az átjárást a SZÉP-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-áig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért – közölte ma Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

11 napos járványügyi munkaszünetet vezettek be Moszkvában. Aki teheti, Dubajba utazik Cikk

Tizenegy napig tartó járványügyi munkaszünetet vezettek be csütörtöktől Moszkvában a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére, miközben országos szinten az új fertőzöttek száma először haladta meg a 40 ezret és a halálos áldozatoké is ismét rekordot döntött.

Négy új kormányrendelet jelent meg Cikk

Turisztikai térségek fejlesztéséről, továbbá kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról is döntött a minap a kormány. Az új jogszabályokat négy új kormányrendeletben hirdették ki a 196. számú Magyar Közlönyben.

Nőtt a fizetésképtelen cégek száma Cikk

Magyarországon 2015 és 2020 között látványosan javultak a vállalati fizetésképtelenségre vonatkozó mutatók, az eljárások száma kevesebb, mint felére, 9545-ről 4293-ra esett öt év alatt, ez a pozitív trend azonban megtörni látszik – közölte az Euler Hermes hitelbiztosító szerdán elemzésében.

Ötmillió vendég nyaralt idén Magyarországon Cikk

Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon – jelentette ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a nyári szezont értékelő mai sajtótájékoztatóján.

Magyar vendégekkel telnek meg a hazai szálláshelyek, a szállodákat keresik a külföldiek Cikk

Több mint másfélszeresére nőtt júniusban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2020 júniusához képest, de 57 százalékkal csökkent 2019 azonos hónapjához mérten – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Brutális visszaesés 2020-ban a turizmus-vendéglátásban: itt vannak az adatok Cikk

A koronavírus-járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.

Idénymunkavégzés: sokat lehet vele nyerni, de a korlátozásokra is figyelni kell Cikk

Élénkül a belföldi turizmus, a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatóknál egyre nagyobb az idénymunka iránti igény. Az utazásszervezés, idegenvezetés, szálláshely-szolgáltatás keretében a turisztikai idénymunkára könnyített módon létesíthető munkaviszony számos kedvezményt, „egyszerűsítési” lehetőséget biztosít a munkáltató számára a hagyományos munkaviszonyhoz képest. Nem alkalmazható azonban minden esetben.

Drága a Balaton: jöhetnek a nemzetközi szállodaláncok Cikk

Csak lassan indul újra a világ turizmusa: a prognózisok szerint 2024-re térhet vissza az a szint, ahol 2019-ben tartott az iparág. Globálisan népszerű a belföldi utazás: ez a magyarországi vidéki szálláshelyeknél soha nem látott árakat hoz, ugyanakkor Budapest továbbra is megszenvedi a külföldi turisták hiányát. Arról azonban nincs szó, hogy a nagy szállodaláncok kivonulnának a magyar piacról, épp ellenkezőleg: újabb célpontokat keresnek például a vidéki nagyvárosokban és a Balaton térségében, olvasható a Moore Hungary elemzésében.

Nyári diákmunka program: holnaptól regisztrálhatnak a 16–25 éves diákok Cikk

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem–szerzés elősegítésére a 2013–2020-es években indított ,,Nyári diákmunka" program tapasztalatait felhasználva a 2021. évben ismét meghirdetésre került a program, amelynek összköltsége 3 milliárd forint. A támogatás célcsoportjába a 16–25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok tartoznak, olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

Orbán Viktor: szja-visszatérítés a gyermekes családoknak, minimálbér emelése, kkv-szektor támogatása Cikk

A kormányfő a Magyarország újraindul! címmel megrendezett gazdasági csúcskonferencián kiemelte: a gyereket nevelő családokat megviselte a koronavírus-járvány miatti válság, sok olyan család van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz.

Így alakult a szolgáltatások külkereskedelme az I. negyedévben Cikk

2021 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 25, importja 16 százalékkal csökkent az előző év azonos negyedévéhez képest. Az aktívum 826 millió euró volt, 724 millió euróval kevesebb a 2020. I. negyedévinél. A koronavírus okozta járvány negatív gazdasági hatásai továbbra is érdemben mérséklik a szolgáltatás-külkereskedelmi forgalmat. Az előző negyedévhez mérten az export 8,4, az import 11 százalékkal csökkent, olvasható Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Fejlesztési tartalék feloldása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink