hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Turistabarát menetjegycsomagokat kínál a BKK

  • adozona.hu

Két új menetjegycsomagot is bevezettek, amelyekkel a turisták és a Budapestről Szentendrére látogatók utazásait könnyítik meg – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az új megoldásnak köszönhetően a kirándulók és a fővárosba érkező turisták egyszerűbben, gyorsabban tudnak jegyet vásárolni. Ezentúl a BKK automatáiban nem szükséges darabonként megvenni a különböző termékeket, csomagban hozzá lehet jutni több jegyhez is.

A Liszt Ferenc-repülőtérre érkező vendégek a reptéri automatákból megvásárolt új termékkel, a "3 nap Budapesten" csomaggal 72 órán át igénybe vehetik a közösségi közlekedés járatait. A csomag – egy háromnapos jegy és két repülőtéri vonaljegy – 8500 forintba kerül.

A "Kirándulás Szentendrére" csomag pedig két vonaljegyből és két 15 kilométeres kiegészítő HÉV-menetjegyből (a Békásmegyer-Szentendre közötti szakaszra, oda-vissza) áll, és 1320 forintba kerül.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink