60 találat a(z) telekadó cimkére

Kérdés

Társaságunk nonprofit gazdasági társaság. Társasági adó fizetési kötelezettsége eddig nem volt, amiről tájékoztatta a helyi önkormányzatokat. Az egyik önkormányzat az építmény- és telekadó tekintetében nyilatkozatunkat félreértve kivetésében mentesítette társaságunkat az építmény- és telekadó alól. Mi ezt nem vitattuk, hiszen véleményünk szerint a helyi adó törvény lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzat nagyobb kedvezményt nyújtson, mint amit jogszabály nevesít. Most arra hivatkozva, hogy a nyilatkozatunk "nem volt helytálló", ezért 2008-tól kéri a bevallások pótlását, és feltételezem, ki fogja vetni visszamenőlegesen az adót. Mi sosem nyilatkoztuk azt, hogy a mentesség megillet bennünket az építmény- és telekadóra is, csak azt nyilatkoztuk, hogy nem fizettünk a megelőző adóévben társasági adót. Az, hogy az önkormányzat a nyilatkozatunkat hogyan értelmezte, nem a mi felelősségünk. Mi olyan határozatot kaptunk évekig, hogy mentesít az önkormányzat a fizetési kötelezettség alól. Véleményünk szerint az Art. 127. § (2) bekezdése alapján csak a jövőre nézve áll jogában az önkormányzatnak adóját kivetni, visszamenőlegesen nem. Várjuk szíves véleményüket.,

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy önkormányzat illetőségi területén bevezette a telekadót. Birtokomban van egy 1300 négyzetméteres földterület, amely földhivatali bejegyzés szerint adóköteles lenne, de évek óta folyamatosan mezőgazdasági művelés alatt áll. A helyi adó törvény szerint, ha rendszeresen és folyamatosan mezőgazdasági művelést folytatnak a területen, azt nem lehet adóztatni. Kérdésem: kinek kell bizonyítani, hogy a terület mezőgazdasági művelés alatt áll? Én, mint adózó, bevallást nyújtok be a helyi önkormányzathoz, hogy van egy területem, ami telekadó-köteles lenne, de mezőgazdasági művelést folytatok rajta. Évek óta szántjuk, vetjük. Az önkormányzat azt várja a tulajdonosoktól, hogy az MVH-val igazoltassa, a területet művelik, nem elég a bevallás tényszerű benyújtása. Nekem az az álláspontom, hogy ha az önkormányzat vitatja a bevallás valódiságát, neki kell bizonyítani az ellenkezőjét. Vagyis nem nekem kell hatezer forintos illeték fizetése mellett kérni az MVH, illetve a falugazda segítségét a bizonyításra, hanem annak az önkormányzatnak, amely vitatja a bevallásom valódiságát. A fenti ügy tisztázása érdekében szeretném kérni az önök szakmai segítségét.

Cikk

A jelenleginél még nehezebb lesz elszámolni az átalakulással, cégfelvásárlással átvett veszteséget, adóalap-kedvezmény vehető igénybe a felsőoktatási intézmény támogatása után, új adót vethetnek ki az önkormányzatok. Folytatjuk az Országgyűlésnek tegnap benyújtott 2015. évi adócsomag javaslatainak bemutatását.

Cikk

Szeptember 15-éig kell – főszabály szerint – megfizetni az építményadó, a telekadó és a magánszemély kommunális adója 2014. évi adóösszegének második adórészletét. Kit terhel a kötelezettség, ha például nyáron eladtuk a telket, vagy hogyan hogyan változik az adó mértéke, ha felépült rajta a családi ház? Összefoglaltuk az ingatlant terhelő, tárgyi helyi adók megállapításának néhány fontos mozzanatát.

Cikk

Január 1-jétől a helyi adókról szóló törvény új, a mezőgazdasági műveléssel összefüggő telekadó-mentességet tartalmaz. Cikkünkben a mentesség feltételeit és annak igénybevételéhez szükséges eljárási lépéseket foglaljuk össze.

Kérdés

Tisztelt Címzett! A kérdésem a következő: tulajdonos-változás történt egy épület- és telekadó ügyben. 2013. novemberben történt az adás-vétel, a széljegy a tulajdonjog-bejegyzésre felkerül. A törvény szerint ilyenkor már a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni a következő évre 2014-re. A bemutatott szerződés szerint azonban eladó és vevő a szerződésben megállapodott arról, hogy a jegyzőkönyvileg birtokba adás napjától a vevő időarányosan fizeti csak meg az adót, mivel a tulajdonjog is csak ezután kerül bejegyzésre. Ki az adó alanya az adó megállapításakor 2014. évre? Válaszát köszönöm!

Cikk

Ingatlanadó nincs Magyarországon, így Budapesten sem, azonban néhány önkormányzat más elnevezéssel kivet különböző adókat az ingatlantulajdonosokra. Kommunális adónak, építmény-, illetve telekadónak hívják. A ballaingatlan.hu összeszedte, hogy hol, mennyit kell fizetni az ingatlantulajdonosoknak, illetve milyen esetben nem kötelezettek erre.

Cikk

Százhalombatta képviselő-testülete a csütörtöki ülésén január elsejétől visszamenőleg 38 százalékkal csökkentette a telekadó éves mértékét – közölte a helyi városházi szóvivő.

Cikk

Átalakul a helyi adórendszer Székesfehérváron, ennek értelmében bevezetik a telekadót, csökkentik a sportlétesítmények építményadóját és továbbra sem kell a kisgyermekes családoknak bölcsődei gondozási díjat fizetniük - erről szerdai ülésén döntött a város közgyűlése.

Cikk

Hiába szegény, nem vet ki vagyoni típusú adót az önkormányzatok többsége. Lakásra például tavaly csak minden nyolcadik helyhatóság rótt ki ilyen terhet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön – osztalék

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink