hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkent a telekadó Százhalombattán

  • MTI

Százhalombatta képviselő-testülete a csütörtöki ülésén január elsejétől visszamenőleg 38 százalékkal csökkentette a telekadó éves mértékét – közölte a helyi városházi szóvivő.

A telekadó éves mértéke a négyzetméterenkénti 290 forintról 215 forintra csökkent. A módosítás az önkormányzatnak 567 millió forint bevételkiesést jelent, ebből 36,4 millió forintot tesz ki az ipari parkban lévő telkek utáni adókiesés. A helyi adókról szóló korábbi rendeletet Vezér Mihály (Értünk Százhalombatta Közéleti Egyesület, ÉSZKE) polgármester javaslatára vizsgálták felül, és megállapították, hogy az elhúzódó gazdasági válság nemcsak a mikro-, a kis- és a középvállalkozásoknál, hanem a kiemelt adózóknál is jelentős nehézségeket okozott, a vállalkozások bevételei és eredményei kedvezőtlenül alakultak a gazdasági válságot megelőző időszakhoz képest. 

A telekadó leszállítása a nagyobb vállalatok esetében éves szinten többmilliós, a legnagyobb adózók számára pedig több százmilliós megtakarítást jelenthet. A városvezetés a döntéssel szeretne hozzájárulni a helyi cégek stabilitásához a munkahelyek megtartása, a foglalkoztatás esetleges bővítése érdekében - fűzte hozzá a szóvivő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás számolása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kölcsön

Bunna Erika

adótanácsadó

Mezőgazdasági őstermelői jogviszony

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink