1835 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

Amennyiben magasabb összeggel szeretnénk (pl. 35 forint) a gépkocsival bejáró dolgozóinkat támogatni, akkor a különbözet bérként fog adózni? Szja-t, tb-t vonok a dolgozótól és ez munkaviszonyból származó jövedelemnek fog számítani? A munkáltató pedig szochót fizet még utána? Illetve adhatok-e még bármilyen támogatást, amelynek a megtett kilométer lehetne az alapja? Például meghatározhatom, hogy üzemanyag-támogatást is adok egy általam meghatározott összegben (forint/km)? Illetve ennek mennyi lenne az adóvonzata? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Cikk

A 144 milliárdnyi, önkormányzati rezsikompenzációra szánt állami pénz nyomába eredt a hvg.hu. Kiderült, hogy a 10 ezer fő feletti települések 44 milliárdján kívül a kisebbek egy része is kapott pénzt, de arról a 32 milliárdról nincs nyilvános lista. A települések hiába várnak egy újabb támogatási körre, mert a megmaradt 68 milliárdot a kormány az önkormányzati távhőcégek direkt dotálására szánja – írja a portál.

Cikk

2023. január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program, hívja fel a figyelmet honlapján az agrártárca. Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése.

Cikk

A gazdaságátadás folyamatát szabályozó új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

Cikk

Az éves zárás még azon cégek számára is stresszel teli időszakot jelent, amelyek tevékenysége nem kötődik szorosan az ünnepi forgalom lebonyolításához. Mit kell még az idén lezárni, elszámolni, adminisztrálni? – sokan kezdik ezekkel a kérdésekkel a decemberi munkanapokat. Számukra gyűjtöttük össze azokat a legfontosabb feladatokat, amelyekre feltétlenül sort kell keríteni, ha a 2023-as évet lendülettel szeretnék indítani – írja a Bankmonitor.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink