hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megújult az egyes állatbetegségek elleni támogatási program

  • adozona.hu

2023. január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program, hívja fel a figyelmet honlapján az agrártárca. Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése.

Az újrainduló támogatási programban résztvevő állattartók a 2023. január 1-jét követően elvégzett szolgáltatásokról kiállított számlák után igényelhetnek támogatást. A „148-as” néven ismert rendelet módosítása a legújabb tudományos ismeretekhez, napjaink állategészségügyi kihívásaihoz és elvárásaihoz igazodóan, a források célzottabb, specifikusabb felhasználását teszik lehetővé. A korábbi támogatási célok szakmai felülvizsgálatát követően egyes, a továbbiakban nem indokolt állatbetegségeket töröltek vagy módosítottak, ami lehetővé tette a források célzott átcsoportosítását is. Továbbá költséghatékonysági szempontból az azonos állatfajoknál a több betegség kiszűrésére alkalmas mintavételeket is összevonták.

A módosult jogszabály korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kérdésköre, az antimikrobiális rezisztencia elleni védekezést szolgáló vizsgálatok elvégzésének támogatását is célozza – olvasható a közleményben. Az új jogcím alapján a kislétszámú állattartó telepet működtető állattartók igényelhetik a támogatást az állományaik célzott antibiotikum kezelése érdekében.

A megváltozott rendelet szerint a kiemelten fontos állategészségügyi intézkedések biztosítása érdekében egyes szolgáltatások támogatási összegei emelkedtek. A támogatás és annak változtatásai jelentősen hozzájárulhatnak az állatbetegségek elleni védekezés hatékonyabbá tételéhez.

Az igényléssel kapcsolatos részletek a Magyar Államkincstár honlapján érhetőek el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz értékesítése, áfaalap

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Transzferár elkészítés továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Belépőjegy

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink