389 találat a(z) szolgáltatás cimkére
Utólag választott tételes költségelszámolás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szálláshely-szolgáltatással foglalkozom jelenleg két lakásban. Mindkettő fele-fele arányban tulajdonunk a feleségemmel, de az én nevem alatt fut mindegyik. Mikor bejelentettük, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni, akkor nem néztünk utána rendesen, illetve a hivatal sem és a könyvelőnk sem tudta vagy véletlenül félre tájékoztattak minket, hogy két lakás esetén nem választható a tételes átalány adózás. Most, hogy lassan vége a szezonnak, tudtam meg ezt és a kérdés magától adódik: Mi van ilyenkor, mit lehet tenni? A tételes átalányadózás szabályai szerint már befizettem egész évre a 4 szoba utáni összegeket. Úgy gondolom: marad a tételes költségelszámolás, jövőre pedig áttérünk az átalányadózásra. Számlák bútorokról, műszaki cikkekről vannak, illetve nyugták név nélkül. Ezeket elszámolhatom? Pontosan mi után kell fizetnem és mennyit, illetve mennyit számolhatok el költségként és mit? Azt is tudni kell, hogy magánszemélyként foglalkoztatok egy házmestert havi 40 órában, mert én külföldön dolgozom. Az ő bérét is elszámolhatom? Példaként vegyünk egy 1 millió forintos bevételt! Előre is köszönöm a segítséget és a számszerű levezetést! Tisztelettel: Bardóczi Kornél
Alkalmilag ad ki szobát, lakást? Így kell adóznia
Cikk
Időnként, hétvégére, néhány napra adja bérbe lakását turistáknak a tulajdonos. Hogyan kell adóznia? Olvasói kérdésre Surányi Imréné adószakértőnk válaszolt.
Gépkocsijavítás áfája közösségen belül
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Németországi társaság képviselője a cég autóját budapesti márka szervizben javíttatta. A cég közösségi adószáma élő adószám. Véleményem szerint a „Főszabály szerint a szolgáltatás teljesítésének helye attól függ, hogy a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e (illetve adóalanyként vesz-e részt az ügyletben). Főszabály szerint az adóalanyok közti ügyletekben a szolgáltatás teljesítési helyét a szolgáltatást igénybevevő adóalany székhelye, állandó telephelye, lakóhelye, szokásos tartózkodási helye határozza meg. [Amennyiben az adóalanynak a székhelye mellett egy vagy több telephelye is van, a teljesítési helyet az igénybevétellel legközvetlenebbül érintett letelepedési helye határozza meg.] Kell-e nyilatkoztatnia szolgáltatás igénybevevőjét a „az igénybevétellel legközvetlenebbül érintett letelepedési helyé”-ről? Idegennyelvű (magyar szöveggel bővítve) számlát kell-e kiállítani részére? Helyes-e, hogy a számlában nem számolt fel áfát a szerviz? Milyen szöveget kell szerepeltetni a számlán az áfafizetésre vonatkozóan? A választ köszönöm előre is! Kérem válaszában a törvényi hivatkozást jelölje meg. Tisztelettel: Reményiné
Bírságot fizethet, ha az ingatlan hasznosításakor nem figyel ezekre
Cikk
A turistaforgalom miatt nyáron különösen népszerű a magánszálláshelyek kiadása. Trendi az airbnb, de óriási kockázatokkal jár, ha valaki nem ismeri vagy nem tartja be az adószabályokat.
Külföldi konferencia
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Belföldi adóalany dogozója, tagja külföldi konferenciára utazik. A konferenciát az EU-tagországbeli ( Finnország) cég leszámlázta, saját országbeli áfájukkal. Magyarországon ez területileg hatályon kívüli szolgáltatásnak minősül. A felszámított áfát külön eljárással igényelhetjük vissza, a NAV-on keresztül Finnországtól, ha bizonyos értékhatárt elér? Kérdésem, hogy az áfabevallásban és 60-as nyilatkozaton, hol kell szerepeltetni a szolgáltatás igénybevételét? Közösségi adószáma mindkét félnek van. Köszönettel: kgyk
Fő- és mellékügyletek kezelése: ettől is függ az áfa
Cikk
Visszatérő kérdés, hogy az áfa szempontjából hogyan kell megítélni fő- és mellékügyletekből álló értékesítéseket, szolgáltatásokat. Bemutatjuk, hogy milyen ismérveket kell figyelembe venni beazonosításukhoz.
Áfabevallás
Kérdés
Az alábbiban kérném a segítségét: áfabevallás 80. sor. Evaalanyoktól történt beszerzések összege a 76. sorból. Kérdésem: ebbe a sorba csak az evaalanyoktól történt beszerzéssel kapcsolatosan levonható adót kell beírni? Az evaalanyoktól igénybe vett szolgáltatást nem kell kiemelni, és ebbe a sorba nem kell beírni? Válaszát köszönöm Üdvözlettel Szalay Marcsi
Mérlegkészítésig beérkezett számla
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A 2014.12.31-e után a mérlegkészítésig beérkezett számlánál, ha a számlán kizárólag 2014-es teljesítésű szolgáltatás (például telefon) szerepel, akkor 2014-re szállítóra kell könyvelni vagy passzív elhatárolás is lehet? Amennyiben a számlán 2015-ös tétel is szerepel, az egyszerű, hiszen akkor a 2014-es rész csak elhatárolás lehet. Köszönettel.
EU-s cég alvállakozója
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy Romániában bejegyzett vállalkozás végez magyar cégeknek szolgáltatást. A szolgáltatás szerszámgépek szervizelése. A szolgáltatás egy részének elvégzésével szeretnék egy magyar kft.-t megbízni alvállalkozásban. A magyar alvállalkozó részéről merült fel az a kérdés, hogy hogyan alakul a magyar alvállalkozó áfafizetése a fenti esetben. A román cégnek nincs magyar adószáma, csak Romániában van EU-s adószáma. A magyar alvállalkozó csak a román cég felé tudna számlázni, de azt milyen áfával teheti meg? Válaszukat ezúton is köszönöm. Ungár Győzőné
Pályázat elszámolása
Kérdés
Tisztelt Cím! Egy kettős könyvvitelű bt. pályázati támogatásban részesül, mely összeget az előírásoknak megfelelően a tőketartalékba helyeztünk (ezt a pályázati szerződés tartalmazza). A pályázati összegből különböző tárgyi eszközöket szerzett be, valamint elszámolt tanácsadást, illetve a pályázat lebonyolításával kapcsolatos úgynevezett projekt menedzsment-et. Ez utóbbi kettő számviteli elszámolás szempontjából igénybe vett szolgáltatás, vagy mivel a pályázattal, így a tárgyi eszközök beszerzésével összefüggésbe hozható kiadás, a tárgyi eszközök bekerülési értékét növelő tétel? A tanácsadás és projekt menedzsment tartalmilag nem a tárgyieszközök beszerzéséhez kapcsolódott, hanem a pályázati elszámolás elkészítéséhez, lebonyolításához.
Online kasszák jönnek a szolgáltatásban is
Cikk
A jövő évi adóváltozások célja a növekedésbarát adórendszer fenntartása és a költségvetési stabilitás hosszú távú biztosítása - mondta az MTI-nek adott év végi interjújában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára, aki arról is beszélt, hogy jelenleg nincs napirenden a távközlési adó kiterjesztése.
Harmadik országon belüli szolgáltatás
Kérdés
Ha harmadik országbelitől veszünk igénybe szolgáltatást, akkor az áfatörvény szerint fizetendő áfa keletkezik. Kérdésem: ez az áfa visszaigényelhető-e? Segítségét köszönöm. Ildi
Fontos áfaszabályok változnak januártól
Cikk
Az áfatörvény módosítása következtében 2015. január 1-jétől változnak az Európai Unióban nyújtott egyes szolgáltatások teljesítési helyei. Az új szabályok nehéz helyzet elé állítják a szolgáltatókat, aminek enyhítésére számos egyszerűsítő rendelkezést már elfogadtak. Utolsó lépésként október 1-jétől elérhetővé vált az egyablakos ügyintézés, így a szolgáltatóknak nem kell minden egyes országba bejelentkezniük, ahol szolgáltatást teljesítenek.
Szolgáltatás igénybevétele harmadik országból
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Társaságunk (egy magyarországi tárgyi adómentes tevékenységet végző kft.) USA-beli cégtől tanácsadási szolgáltatást vett igénybe. Helyesen értelmezzük-e az áfatörvényt, hogy az igénybe vett szolgáltatás után társaságunknak be kell vallania az áfát és azt nem is igényelheti vissza? További kérdésünk, hogy van-e olyan harmadik országból igénybe szolgáltatás, amely után a magyar társaságnak mint adóalanynak és szolgáltatás igénybe vevőjének nem kell áfát fizetnie? Amennyiben a harmadik országból igénybe vett szolgáltatás a magyar áfatörvény szerint tágyi mentes (például egészségügyi szolgáltatás), akkor kell-e 27 százalék áfát fizetni a szolgáltatást igénybe vevő magyar cégnek? Mielőbbi válaszukat előre is köszönjük.
Csoportos személyszállítás
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Kérem kérdésemet szíveskedjenek egy számviteli szakértőhöz továbbítani. Cégünk az egyik hazai erőműben végez speciális takarítási, karbantartási tevékenységet. A munkavállalóinkat az erőmű saját buszjáratán szállítja be az objektum területére, ennek ellenértékét ki is számlázza felénk. A kérdés az, hogy ezt a szolgáltatást az igénybe vett szolgáltatások között az 52-es számlaosztályban kell lekönyvelni, vagy személyi jellegű egyéb kifizetésként az 55-ös számlaosztályban mint munkába járással kapcsolatos költségtérítést? A kérdés eldöntése számomra azért nehézkes, mert a SZt. konkrétan nevesíti, hogy a munkába járási költségtérítés a személyi jellegű kifizetések része. Ugyanakkor itt nem történik meg a költségek megtérítése a dolgozók felé, hanem a tevékenység elvégzése érdekében egy szolgáltatás igénybevétele történik. Melyik álláspont a helyes?