89 találat a(z) szokásos piaci ár cimkére

Cikk

A naptári évvel azonos adóéves adózóknak messze van még az adóbevallás – és így a szokásospiaciár-nyilvántartás elkészítésének – határideje. Ha azonban szokásos piaci áron kívánnak szerződést kötni a kapcsolt felek, akkor már a szerződéskötéskor jó, ha elkészítik a nyilvántartást. Naptári évtől eltérő üzleti éves adózóknál pedig akár közeledhet a határidő. A cikk ehhez kíván segíteni.

Cikk

A kapcsolt vállalkozások sok esetben a piaci ártól eltérő áron – transzferáron – kötnek egymással szerződést. Ezt jogszabály sem Magyarországon, sem nemzetközi szinten nem tiltja. Ugyanakkor minden ország védi az adóbevételét, ezért szokásos piaci ár és transzferár-különbözet meghatározásával általában előírják az államok az adóalapok (társasági adó, helyi adó) módosítását vagy a szokásos piaci árat tekintik az adó (például az áfa) alapjának. Cikkünkben a magyarországi társaságiadó-összefüggések egy részét mutatjuk be.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft.-nek két tagja van, apa és lánya. A lány egyben katás egyéni vállalkozó. A kft. még tavaly megvásárolt egy nagyértékű berendezést, amit főként szépségszalonokban használnak. Ezt bérbe adja a katás egyéni vállalkozó leánynak. A tagok aggodalmaskodnak, hogy kapcsolt vállalkozásként milyen bérleti díjat állapítsanak meg, amit a NAV is elfogad. Szeretnék másoknak is bérbe adni a gépet, egyelőre sikertelenül. A gép havi értékcsökkenése kb. 50 ezer forint. Azt javasoltam nekik, hogy legalább ennyi legyen a bérleti díj. Néhány hónapig ez így is volt, majd levitték 20 ezer forintra, mondván a katás vállalkozónak kevés a bevétele. Továbbra is aggodalmaskodnak, és kértek, hogy konzultáljak szakértővel, van-e kialakult gyakorlat arra nézve, mekkora bérleti díjat állapítsanak meg, amibe az adóhivatal „nem köt bele”. Sajnos a bérleti díj kapcsán összehasonlítható piaci árról nem tudok. Ilyen gépet csak kevesen használnak, ha mégis, azok többnyire saját tulajdonban vannak. (Tavaly egyébként a tagok megemelték a kft. saját tőkéjét, abból vásárolták a gépet, tehát ezért van az a kft., és nem közvetlenül az egyéni vállalkozó tulajdonában.) Köszönöm a segítséget: Vágner Emília

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Állásfoglalásukat szeretném kérni a következő témában. Egy kereskedelmi tevékenységet folytató „A” Kft. független beszállítójától árut vásárol, amit ugyanilyen áron értékesít „B” Kft.-nek. „A” és „B” kapcsolt vállalkozások. Ez az árképzési gyakorlat megfelel a piaci árnak? Szükséges transzferár-nyilvántartást készíteniük a társaságoknak? Ha esetleg néhány százalékkal magasabb áron adja tovább, de alacsonyabb áron, mint egy független félnek, akkor az még beleférhet egy piaci ársáv fogalmába? Köszöntettel: István

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kisadózó vállalkozásokról szóló törvény értelmében nem bevétel az a vagyoni érték, amelynek a megszerzése alapjául szolgáló jogviszony keletkezésének napjára vonatkozóan megállapított szokásos piaci árát az adóalany köteles megfizetni. Milyen vagyoni értékre gondol itt a jogalkotó? Kérném, hogy pár konkrét példával is szemléltesse! Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két mikrovállalkozású kft. kapcsolt vállalkozásnak minősül. Bérleti szerződést kötöttek. A társaságiadó-bevallásban figyelembe kell-e venni adócsökkentő-, illetve adónövelő tényezőként a szokásos piaci ártól való eltérést? Ha igen, csak költségkalkulációval tudnánk megállapítani a piaci árat. Ehhez milyen költségeket kell figyelembe venni? Előre is köszönöm a segítségét!

Cikk

Ez eddiginél szélesebb kört érintenek a jövő évtől a kapcsolt vállalkozások közötti transzferárakra vonatkozó adminisztrációs kötelezettségek és vizsgálatok, miután az Országgyűlés előtt lévő adótörvény-módosítási csomag 2015-től bevezetné az ügyvezetés egyezőségének fogalmát – hívja fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Cikk

Három év alatt több mint három és félszeresére nőtt a szokásos piaci ár – adóhatóság által történő – előzetes megállapítására benyújtott kérelmek száma. Amíg 2007-től, vagyis az intézmény fennállása óta 2010-ig 24 alkalommal fordultak az adóhivatalhoz, addig 2013 végéig már több mint 85 kérelmet nyújtottak be az adózók.

Cikk

A most zajló futball világbajnokság és egy olvasói kérdés késztetett arra, hogy rávilágítsak a szponzorálás áfa összefüggéseire. Az esetleges félreértések elkerülése érdekében előre rögzítem, hogy mit értek a szponzoráció fogalmán, továbbá melyek azok az ismérvei, amelyek áfa szempontból fontosak.

Cikk

Kedvező változásokat hoz a vállalkozások számára a társasági adózásban a parlament rendkívüli ülésén tárgyalt adótörvény-módosítási javaslatcsomag. Az előterjesztés érinti a kedvezményezett részesedéscserével kapcsolatos adózás előtti eredménymódosításokat, valamint a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott – a szokásos piaci ártól eltérő – árakkal kapcsolatos előírásokat.

Cikk

Majdnem megduplázódott a transzferár-ellenőrzések során feltárt adóhiány az elmúlt három évben; amíg 2011-ben 18 milliárd forint volt a jogerős nettó adókülönbözet, tavaly már több mint 33 milliárd forint – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) statisztikáiból. Ezzel párhuzamosan az adóbírságok is jelentősen emelkedtek: tavaly 8 milliárd forint volt az ára a kapcsolt ügyletek között alkalmazott helytelen árképzésnek, a tartalmilag nem megfelelő transzferár-dokumentációknak, szemben a 2011-es 6 milliárdos összeggel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink