Túl a határidőn – az szja-bevallás pótlása, javítása Cikk
Túl vagyunk a szja-bevallási határidőn, ám nem árt emlékeztetni, mire számíthat az, aki elfelejtette beadni, vagy akinek hibás lett a bevallása.
Túl vagyunk a szja-bevallási határidőn, ám nem árt emlékeztetni, mire számíthat az, aki elfelejtette beadni, vagy akinek hibás lett a bevallása.
Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen – hívja fel a figyelmet közleményében Kis Péter András, az állami adóhatóság adószakmai szóvivője.
Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelem évek óta kiszámlázza a lakásbérbeadását irodabérleti díjként a cég felé, azonban a lakás amortizációját (a vásárláskori érték 2 százalékát) eddig még egyszer sem érvényesítette. Kérdés, hogy az eddig leadott szja-bevallásait önrevízíózhatja-e visszamenőleg, s ha igen, akkor melyik évtől lehet még? Tisztelettel: Géczi Sándorné
Az idei pünkösd megtoldotta a 2017-ben szerzett jövedelmek bevallási határidejét: a nem egyéni vállalkozó magánszemélyeknek május 22-én éjfélig még van néhány napjuk, hogy teljesítsék ezt a kötelezettséget, ha eddig nem tették meg. Ugyancsak eddig lehet pótlékmentesen befizetni az esetleges adótartozást, vagy arra részletfizetést kérni.
Május 22-éig lehet rendelkezni a személyi jövedelemadóból civil szervezeteknek és egyházaknak felajánlható 1+1 százalékokról. A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a NAV -hoz –figyelmeztet ismét az adóhatóság.
Az adóhivatal által elkészített szja-bevallási tervezetet érdemes átnézni, hogy ne maradjon ki semmi a bevallásból; előfordulhat ugyanis, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészíteni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A netes kitöltővel módosítható a legkényelmesebben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, és a tavalyi bevallás önellenőrzése is ezen a felületen a leggyorsabb – hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Ekhós adózásra jogosító tevékenységet végez román állampolgár magyar kifizetőnek (színháznak). Kell-e Magyarországon adóbevallást benyújtani, milyen igazolásokat kell beszereznie, ha nyugdíjas, és ha nem nyugdíjas? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
Tisztelt Szakértő! Egy társaság 2016. évben osztalékelőleget fizetett. A 2016. évi beszámoló mellékleteként csatolt határozatban nem rögzítették, hogy a tulajdonosok osztalékfizetésről döntöttek, ezért 2017-ben nem fizetett ki az osztalékot a társaság, és így az osztalékelőleget sem vételezte vissza. A tulajdonos 2017. évi szja-bevallási tervezetének 66. sorában szerepel az osztalékelőlegből levont szja összege (mivel a 1608-as bevallásban annak idején azt bevallotta). 2017. évben nem történt meg az osztalékfizetés, így az szja-bevallás szerint a 2016. évben az osztalékelőlegből levont szja visszaigényelhető. Osztalékfizetés 2018-ban lesz, ekkor rendeznék az osztalékelőleget. Mi a teendő a 1753-as bevallással kapcsolatban, javíthatjuk úgy, hogy töröljük a 66. sor adatát, vagy visszaigényelhetjük az osztalékelőlegből levont szja összegét? Válaszát köszönöm. Bognárné
Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában szeretném a segítségüket kérni. Ügyfelem mezőgazdasági őstermelő. Feles bérleti szerződést szeretne kötni egy 50 hektáros területre. Az elszámolásra vonatkozóan 10 százalékos kifizetésben egyeznének meg, ami az azon a területen megtermelt terményre vonatkozna. A bérbeadó – mivel nem tudja hasznosítani a részére átadott terményt – pénzbeli kifizetést szeretne, amit mindkét fél el is fogad. Kérdésem: az őstermelőnek a kifizetésről van-e valamilyen bizonylatolási kötelezettsége arra vonatkozóan, mi alapján állapítja meg a termény árát? Jelen esetben búzáról van szó. Elég-e a megegyezést írásban rögzíteni? A bérbeadó részéről, ha mégsem pénzbeli kifizetés történik, hanem terményt ad át neki az őstermelő, írásban meghatározott értéken, és azt ő értékesíti ugyanazon értéken, mint ahogy kapta, keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? Kell-e bevallást benyújtania emiatt az ügylet miatt? Köszönettel! Jakab Erika
Airbnb 1753 bevallás Tisztelt Szakértő! Adószámos magánszemélyként átalányadó megfizetése mellett adok bérbe rövidtávon airbnb rendszerben. Az lenne a kérdésem, hogy a kiszámlázott vendégéjszakákból származó bevételt fel kell-e tüntetnem szja-bevallásban mint jövedelmet? Köszönöm segítségét
Magánszemélynek 4 millió forint követelése szerepel a felszámoló közbenső mérlegében. Az illető magánszemély ezt a követelését egy faktor cégre engedményezte. A faktoráló céggel az ellenértéket 1 millió forintban határozták meg az engedményezési szerződésben. A szerződés szövege ..."az engedményes az ellenértéket valamennyi járulékkal együtt 1 millió forint összegben állapítja meg..." Az összeg átutalása a magánszemély javára megtörtént 2017-ben. Kérdésem: mi a magánszemély teendője, az szja-bevallásában szerepeltetni kell-e, és ha igen milyen módon, milyen adóval, illetve járulékkal? A magánszemélynek csak az engedményezési szerződés és a bankkivonat áll rendelkezésére, egyéb dokumentum, például kifizetői igazolás nem. Köszönöm a szakértő válaszát! Földes Kálmánné
Március 19-éig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását levélben, sms-ben vagy az adóhatóság honlapján kitölthető űrlapon azok, akiknek nincs ügyfélkapuja – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Eddig csaknem félmillióan kérték a postázást, 50 ezerrel többen, mint tavaly ilyenkor.
Egyéni vállalkozó megkapta a 10 millió Ft fiatal gazda támogatást. Ebből 4 millióért gépet vásárolt, 6 millióért pedig ültetvényt telepített. A beruházás lezárult. A gépek miatt bevételként beállítunk 4 millió Ft bevételt, és a gépeket 100%-ban költségként elszámoljuk. Hogyan kell kezelni az ültetvényt, hiszen az csak 5 év múlva fordul termőre, hivatalosan akkor kezdődik az értékcsökkenése? Kezelhetem az szja-bevallásban ugyanúgy, mint a gépeket, vagy valami beruházási soron kell nyílvántartani? Mikor írhatom be bevételnek? (Ha a beruházásom a 4. évben történt, akkor nem tudok még 5 évet várni a pénz elköltésével az szja-bevallásban, mert lejár az időm.). Hogyan töltsük ki az szja-bevallást, hogy minden jó legyen?
Tisztelt Szakértő! Szántóföldet örököltem 2014-ben, leltár szerinti értéke 60 000 forint. 2016. március 12-én kelt szerződésben a szomszéd terület használójának értékesítettem. A földhivatalhoz a szerződést néhány napon belül be is vittük. Az adásvételt azonban ki kellett függeszteni, így a földhivatali bejegyzés csak 2017. január 17-én történt meg, a vételárat is utána kaptam meg. Melyik évi bevallásban kell szerepeltetnem az eladást, mert az szja-törvény azt mondja, hogy az érvényes szerződés földhivatalhoz történő benyújtásának napja számít. Márciusban szerintem még nem volt érvényes a szerzödés, a bejegyzés januárban történt, honnan tudom meg, hogy az érvényes szerződés benyújtásának napja mikor volt? A földhivataltól? Segítségét köszönöm.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől