65 találat a(z) személyes adat cimkére

Cikk

Tavaly tavasszal vált alkalmazhatóvá az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR), illetve az annak értelmezésében segítséget nyújtó Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) is megkezdte a munkáját. Ezt követően a tagállamok is átültették a jogrendszerükbe a GDPR előírásait, és a joggyakorlatuk részévé tették azt. Nézzük, mi változott az elmúlt másfél évben!

Cikk

Jócskán változtak tavaly a tágabb értelemben vett adatvédelem előírásai. 2019 májusától alkalmazhatóvá vált a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), illetve ekkoriban lépett hatályba az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény is. Áttekintjük, hogy az egyes szabályok kikre vonatkoznak, és melyek a legfőbb sarokpontjai a vonatkozó előírásoknak.

Cikk

A személyes adatok kezelésének minden esetben van adatkezelési célja, ami a célhoz kötöttség elvéből is következik. Személyes adat ugyanis kizárólag konkrétan meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból kezelhető. Az élet azonban néha olyan helyzet elé állítja az adatkezelő vállalkozást, amikor a kezelt személyes adatot más célra is használnia kellene. Erre a GDPR szűk körben lehetőséget biztosít. Nézzük, milyen esetekről van szó, illetve, hogyan kell alkalmazni a szabályokat!

Cikk

Hosszú ideje vita tárgyát képezi a bűnügyi személyes adatok kezelése. Egyrészt ezen adatok kezelésére valós igény mutatkozik, hiszen például a munkavállaló szavahihetősége, erkölcsi alkalmassága, megbízhatósága mindig releváns szempontok. Ezzel szemben áll a személyes adatok védelme, illetve az egyén információs önrendelkezési joga, mely kereteket szab ezen adatok felhasználhatóságának. Nézzük, hogy a piaci igény és a jogi korlátok milyen gyakorlati feltételeket eredményeznek!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azzal kapcsolatban szeretnénk a segítségét kérni, hogy milyen okmányokat hogyan kezelhet a munkáltató egy jogviszony kezdése/fenntartása okán. Például hallottunk már olyan állásfoglalást, hogy a személyi igazolványt tilos lemásolni, máshol viszont az azonosíthatóság miatt szükségesnek ítélik. A másik a GDPR, aminek szeretnénk megfelelni. Milyen okmányokra vonatkozó szabályai ismertek már? Hálás köszönettel: Mária

Cikk

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelete – azaz az általános adatvédelmi rendelet, más nevén a GDPR – különböző jogalapokat határoz meg a személyes adatok kezelésének jogszerűsége kapcsán. A jogalap leegyszerűsítve azt jelenti, hogy fennáll valamilyen, jogszabályban foglalt olyan tény vagy körülmény, amely a jogszerűséget megalapozza.

Cikk

A Ctv. 10. § (4) bek. szerint: "Ha a cégiratban a jogszabályban előírt, illetve a cégjegyzék adattartalmát meghaladó személyes adat kerül feltüntetésre, a cégiratot szerkesztő jogi képviselő köteles felhívni a természetes személy figyelmét arra, hogy a személyes adatának az okiratban való feltüntetéséhez való hozzájárulása egyben azzal is jár, hogy az a cégiratok nyilvánosságának elve alapján bárki számára megismerhetővé válik." – írja 504. számú hírlevelében a Budapesti Ügyvédi Kamara.

Cikk

Banki hitelhez a bank által használt munkáltatói igazolás kitöltését kérik a munkavállalók. Az igazolás a munkavállaló jövedelemadatain kívül a munkabért terhelő levonás és munkabérelőleg adatait is kéri. Valamint a levonás indokát, a levonás összegét és hogy mely időpontig terheli a munkabért a nevezett levonás. Meg lehet adni ezeket az adatokat? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Cikk

A vállalkozások többsége személyes adatokat kezel, ám az esetek nagy részében ezt nem megfelelően teszi. Cikkünkben a munkahelyi, a marketingcélú, valamint a vállalati honlapokhoz kötődő helyes adatkezeléshez nyújtunk fogódzót, tekintettel arra, hogy május 25-én hatályba lép az európai unió általános adatvédelmi rendelete, a GDPR, s azt követően akár a vállalkozás további működését is veszélyeztetheti a jogellenes adatkezelés miatt kiszabott bírság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás ekhós bevételből

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Térítés nélkül kapott tankolási utalvány könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Lizing szerződéskötési díjának elszámolása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink