214 találat a(z) osztalékfizetés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jelenleg a kft.-nek 50-50 százalékban két tulajdonosa van. Az egyik tulajdonos októberben eladja a teljes részesedését (kiválik a cégből). Ezt a másik két személy (10/40 százalékos arányban) vásárolja meg. 2013. évre jóváhagytak 4 millió forint osztalékot. Ebből eddig 2 millió forintot vettek ki. Kérdéseim: 1.) A 2 millió forintot eddig úgy vették ki, hogy az egyik tag 1,5 millió forintot, a kilépő tag 0,5 millió forintot. Taggyűlési határozatban a kilépő tag lemondott az őt megillető részről. Helyes-e ez így, lemondhat a jóváhagyott osztalékról a másik tag javára? 2.) Mi lesz a másik 2 millió forinttal? Ki kell-e fizetni a kilépő tagnak? Ő csak a részesedésére tart igényt (1,5 millió forint). 3.) Az új tulajdonosok között kell felosztani 50-40-10 százalék arányban? Válaszát köszönöm. Tisztelettel. P. Mária

Kérdés

Az új Ptk. szerint van-e lehetőségük a tulajdonosoknak arra, hogy osztalékfizetés során eltérjenek a tulajdonosi arányoktól? Erre a Gt. korábban lehetőséget adott, amennyiben a társasági szerződésben erről külön határoztak. A jelenlegi Ptk. szerint hogyan lehet ezt megoldani? Köszönettel: vbtax

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Kérdésem a kft. elhunyt többségi tulajdonosa részére jóváhagyott, de még ki nem fizetett osztalék és fel nem vett munkabér öröklésével kapcsolatos. A hagyatéki vagyonleltárban ezeket kötelezően fel kell-e tüntetni, vagy elég feltüntetni csak az elhunyt tag üzletrészét, és a korábbi években jóváhagyott osztalék a hagyatéki végzéssel, az örökösöknek arányosan kifizethető? Több örökös van. Az elhunyt ügyfelem cégéről van szó, akinél a hagyatéki tárgyalást megtartották. Amennyiben szükséges a jóváhagyott osztalékot szerepeltetni a hagyatéki leltárban, ehhez a bruttó adózatlan összeget kell megadnom, a fel nem vett munkabér esetében pedig én a nettó kifizetendő összeget tartanám logikusnak. Mikor fizethető ki az örökösöknek ez a jóváhagyott osztalék, és hogyan adózik, van-e illetékvonzata az öröklésnek? A jóváhagyott osztalék összege meghaladja a 10 millió forintot. Köszönettel Trembeczky Magdolna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az új Ptk. szerint, ha egy cég nem jogosult osztalék-kifizetésre, mert az eredménytartaléka negatív, akkor a tagok számára sem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést. Ennek ellenére a járulékokat meg kell fizetni a tag után. De mi lesz az szja-val? Azt is kell fizetni, vagy csak járulékot? Hiszen kifizetés hiányában nem lesz jövedelem. És ha kell szja-t fizetni, igénybe vehető-e a családi kedvezmény? Válaszát előre is köszönöm. Nyers Péterné

Kérdés

4 év evás időszak alatt képződött ME eredménytartalékba lett helyezve 4 egység. 2008-ban az evalanyiság megszűnt, 2012-ig ME eredménytartalékba került 6 egység. 2013-ban osztalék-kifizetésről dönt a társaság 7 egység. Jól gondolom az adózás sorrendjét logikailag és értékben? Először a 2013. évi ME után 1 egység szja 16 %, eho 14 % Másodszor evás időszak 4 egység szja 0, eho 0 Harmadszor 2008 utáni időszak 2 egység szja 16 %, eho 14 %. 2015 ben a 2014. év bevallásakor evás időszakról adatot nem kell közölni. Lieb M.

Kérdés

Egy kft. osztalék kifizetéséről határozott. A társasági szerződés "A nyereség felosztása" címszó alatt rögzíti, hogy a tagokat .... osztalék illeti meg. "Az eredmény felosztásáról a társaság taggyűlése minden esetben a gazdasági évet lezáró taggyűlésen dönt az éves beszámoló jóváhagyásakor." E mondat alapján dönthet-e arról, hogy az osztalékot nem a törzsbetétek arányában osztja fel? Köszönettel: PHARMADOR 2000 Kft. Nyárfás Istvánné

Kérdés

2013. 04. hónapban a vállalkozás 2012. évi eredménye után 5 millió forint osztalékot fizet ki nyugdíjas társas vállalkozójának. A vállalkozás levonja a 16 százalékos forrásadót. Az eho levonásánál figyelembe veszi a magánszemély igazolása alapján 2012. évben már levont ingatlan-bérbeadás utáni 14 százalék ehót, 151 200 forintot, valamint a 2012. évi egészségügyi szolgáltatási járulékot, 76 680 forintot. A levonások után kifizet 3 972 120 forintot (5 000 000 – 800 000 - 227 880). Kérdésem: helyes volt-e ez a számítás? A 2013. évi szja-bevallás – ahol szerepel az 5 millió forintos osztalékkifizetés – a 09-es lapjának kitöltésénél melyik évi igazolást kell figyelembe venni, a 2012. évit, vagy a 2013. évit, mivel az osztalékot a 2012. évi eredmény után fizették? Válaszukat köszönöm. Lengyel Irén

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tudomásom szerint a magánszemély osztalékból származó jövedelméből a kifizető le kell, hogy vonja a 14 százalékos ehót is 450 000 forintig. A 2013. évre kapott igazolás szerint az OTP- és Mtelekom-részvények után járó osztalékból nem vonta le az értékpapírszámla-vezető az ehót. Kérdés: ebben az esetben a magánszemélynek fel kell tüntetnie az adóbevallásában, és meg kell fizetnie ezt az ehót? Köszönettel.

Kérdés

Egy kft. 2013. évi beszámolójában osztalékot hagyna jóvá. Az osztalék kifizetése a tervek szerint 2014. évben – év vége felé – meg is történne. A kft. még nem gondoskodott a jegyzett tőkéje 3 millió forintra történő megemeléséről, s a társasági szerződés módosítása sem történt meg. Befolyással van-e az osztalékfizetésre, hogy még nem módosították a társasági szerződést, és nem emelték meg a jegyzett tőkét? Van-e valamilyen korlátozás, előírás a Ptk.-ban, vagy más jogszabályban jelen ügy kapcsán? (Csak akkor hagyja jóvá a társaság az osztalékot, ha biztosított annak kifizetése a jogszabályok alapján is, azonban a jegyzett tőke emelésére még nem áll készen, így azzal kivárná a határidő közeledtét...) Mielőbbi segítő válaszukat előre is köszönjük.

Kérdés

Külföldi (EU-s) startup vállalkozásba szeretnék befektetni, mint részvényes. A kérdésem az, hogy kell-e adózni a részesedés után Magyarországon (ha igen, mi után, és mennyit)? Ha esetleg kapok osztalékot, azzal mi a helyzet? Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az lenne a kérdésem, igaz-e, hogy az új Ptk. szerint osztalékfizetés esetén az ügyvezetőnek nem kell fizetőképességi nyilatkozatot adnia a taggyűlésnek, és azt nem kell a cégbírósághoz benyújtani? Ha ez így van, akkor a 2013. évi beszámolóhoz kapcsolódóan a régi Gt. vagy az új Ptk. előírásait kell figyelembe venni? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Dr. Szeiler Nikolett! Az előző kérdésemben nem jól írtam le a problémánkat. Egy konkrét példán keresztül szemléltetném a kérdésemet: Van egy kft., Tag#1 alapította 500 ezer forinttal 2013-ban. Tag#2 (befektető) szeretne a kft.-be bevonni 80 millió forintot 2014-ben. Az üzletrész arányát Tag#1 (65%), Tag#2 (35%) módon szeretnék felosztani. A kérdés az, hogy lehetséges-e ez az üzletrész-felosztás a bevitt törzsbetét ellenére, és lehet-e egyáltalán 5-tel osztható %-ot kiosztani (mert úgy hallottam, hogy 10-zel oszthatónak kell lennie). Célunk az, hogy Tag#1 az osztalékfizetésnél és a cég későbbi értékesítésekor a magasabb (65) százalékot kapja. Hogyan lehet-ezt törvényesen megoldani, és mik a feltételei? Előre is köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az új Ptk. életbe lépésével 2014. 03. 15-e után kell-e ügyvezetői nyilatkozatot küldeni a cégbíróságnak a 2013. évi beszámolóban jóváhagyott osztalék kifizetéséről? A jóváhagyás tényéről vagy az esetleg több hónappal későbbi kifizetésre vonatkozóan kellett megtenni a fizetőképességi nyilatkozatot 2014.03.15-e előtt? Válaszát előre is köszönve, tisztelettel: Reményiné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jelenleg gyesen lévő személy egyszemélyes ügyvédi irodát szeretne alapítani. Napi 4, maximum 6 órát fog dolgozni. Kérdésem az lenne, hogyan alakul a járulékfizetési kötelezettsége ilyen feltételek esetén? Adózási szempontból mi a legoptimálisabb a tagi kivét és az osztalék megoszlásának vonatkozásában? Várom válaszát! Üdvözlettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóilletőség és magyar társadalombiztosítás II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Vámkezelés - könyvelés - áfalevonás

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Termékexport Kazahsztánba, kapcsolódó kérdés

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink