145 találat a(z) nyereség cimkére
Befektetési jegy, értékpapírszámla – év végi értékelés, árfolyamkülönbözet elszámolása Cikk
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy a befektetési jegyeket melyik főkönyvi számon kell nyilvántartani, továbbá az év végi egyenlegben szereplő árfolyamnyereséget – ha a befektetéssel hosszú távon terveznek – a társaságiadó-bevallásban milyen módon kell szerepeltetni. A kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Több mint 1000 milliárdos nyereséget ért el az OTP 2024-ben Cikk
Története során először több mint ezermilliárd forint profitot ért el az OTP. A bank vezetői már régen eurómilliárdokban számolnak, legyen szó mérlegfőösszegről, bevételről, vagy akár már a profitról is, és a tavalyi eredmény euróban számolva is nagyon közel került egy fontos mérföldkőhöz – írja a portfolio.hu.
A DHL Csoport tavalyi nyeresége 9 százalékkal csökkent, idén 8 ezer munkahelyet megszüntet Németországban Cikk
A német postai és logisztikai vállalat, a DHL Csoport tavalyi profitja 9 százalékkal csökkent, bevétele 3 százalékkal nőtt. A cég csütörtökön több évre szóló költségmegtakarítási programba fogott, ami idén létszámleépítést is jelent Németországban.
Kriptovaluta szja Kérdés
Kriptovaluta adózása Kérdés
Nonprofit gazdasági társaság jegyzett tőkéjének csökkentése Kérdés
30 milliárd forint adókedvezmény Tiborcz birodalmának Cikk
Adóparadicsomi állapotokat teremtett Orbán Viktor miniszterelnök vejének egy törvénymódosítás, amely lehetővé tette a BDPST-birodalomnak, hogy elkerülje a nyereség utáni adózást – írja a 24.hu. Tiborcz Istvánék a 24.hu gyűjtése szerint az elmúlt öt évben rendesen ki is használták ezt: 30 milliárd forint körüli adókedvezményt realizáltak.
Anyavállalati management díj számla elszámolhatósága Kérdés
Dől a lé az MBH-hoz Cikk
A csökkenő hozamkörnyezetben is jól teljesített az MBH Bank az idei első fél évben: a társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 162,6 milliárd forintot, a csoport mérlegfőösszege pedig 11 727 milliárd forintot tett ki a fél év végén, egy év alatt 12 százalékot emelkedett – közölte a tőzsdei jelentése alapján csütörtökön összeállított összefoglalójában hitelintézet.
Bejelentett részesedés rendezése végelszámoláskor Cikk
Olyan kérdésem lenne, hogy egy kft.-nek van bejelentett részesedése, azon kívül a cégben bankszámlán van pénz, más befolyásoló tényező nincs. A céget szeretnék végelszámolni, de a részesedéssel ilyenkor mit kell tenni? Az a vagyonfelosztásban is szerepel, vagy értékesíteni kell a részesedést a végelszámolás előtt? Vagy adózás szempontjából hogyan alakul végelszámoláskor? Olvasónk kérdéseire Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
K&H: a fenntarthatóság a vállalkozások számára is nyereséges – a hazai cégek egyelőre még teherként élik meg Cikk
Azok a vállalatok, amelyek működésükbe beépítik a fenntarthatóságot, jelentős előnyöket élveznek azokkal a versenytársaikkal szemben, amelyek erre a területre nem fordítanak kellő figyelmet – derül ki egy nemrégiben közzétett, vállalati felsővezetők körében készített globális kutatásból, írja sajtóközleményében a K&H Csoport.
Eredményből befektetés Kérdés
Befektetési hozamok adózása Kérdés
Egyszeri lehetőség a befektetések eladásán elért nyereség adómentességére Cikk
A 2023 novemberében elfogadott adócsomag egy átmeneti „amnesztiát" vezetett be a társasági adó hatálya alá eső cégek számára a tulajdonukban álló részesedésekkel kapcsolatban – írja sajtóközleményében a Deloitte.