A DHL Csoport tavalyi nyeresége 9 százalékkal csökkent, idén 8 ezer munkahelyet megszüntet Németországban

  • MTI

A német postai és logisztikai vállalat, a DHL Csoport tavalyi profitja 9 százalékkal csökkent, bevétele 3 százalékkal...

A német postai és logisztikai vállalat, a DHL Csoport tavalyi profitja 9 százalékkal csökkent, bevétele 3 százalékkal nőtt. A cég csütörtökön több évre szóló költségmegtakarítási programba fogott, ami idén létszámleépítést is jelent Németországban.

A társaság tavalyi adózott eredménye 9 százalékkal, 3,33 milliárd euróra csökkent, míg a bevétele 3 százalékkal, 84,19 milliárd euróra emelkedett. Az éves EBIT, azaz a kamat- és adózás előtti eredmény 7 százalékkal, 5,89 milliárd euróra zuhant, de így is meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 5,81 milliárd eurót.

A DHL Csoport az idei évre növekvő, legalább 6 milliárd euró EBIT-re számít, ami azonban elmarad a szakértők által várt 6,29 milliárd eurótól. A DHL megjegyezte, hogy az előrejelzés nem veszi figyelembe a vámok vagy a kereskedelempolitika lehetséges változásait, amelyek jelentős negatív vagy pozitív hatással lehetnek a cég teljesítményére.

Csütörtökön a cég bejelentette, hogy 2027-ig több mint 1 milliárd euró költségmegtakarítást kíván elérni különféle intézkedésekkel az összes üzleti területen. Ennek részeként az idei év végéig mintegy 8 ezer munkahelyet számol föl Németországban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóköteles hallgatói munkadíj II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Többes jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Jövedéki adó visszaigénylése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink