hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

K&H: a fenntarthatóság a vállalkozások számára is nyereséges – a hazai cégek egyelőre még teherként élik meg

  • adozona.hu

Azok a vállalatok, amelyek működésükbe beépítik a fenntarthatóságot, jelentős előnyöket élveznek azokkal a versenytársaikkal szemben, amelyek erre a területre nem fordítanak kellő figyelmet – derül ki egy nemrégiben közzétett, vállalati felsővezetők körében készített globális kutatásból, írja sajtóközleményében a K&H Csoport.

Az IBM Institute for Business Value (IBV) legújabb tanulmányához az Oxford Economics-szal együttműködve 5000 felsővezetőt kérdezett meg összesen 22 országban és 22 iparágban. A vizsgálat célja az volt, hogy összegyűjtse azokat a legfontosabb kihívásokat, befektetéseket, eredményeket és folyamatokat, amelyekkel fenntarthatósági törekvéseik során szembe kell nézniük.

A tanulmány szerint a problémák között az is megjelent, hogy a már meglévő adatokat hogyan lehet felhasználni. Vannak cégvezetők, akik erre a mesterséges intelligenciát használnák. Az is hátráltatja az átállást, hogy a munkavállalóknak nincsenek meg a fenntartható fejlődéshez szükséges ismereteik. Továbbá komoly kihívást jelent még a fenntarthatóságot elősegítő rendszerek beépítése az alapvető üzleti modellekbe.

Hosszú távon megéri

A kutatás eredményei mégis azt mutatták, hogy a vállalatok felsővezetői jelentős előrelépést várnak a fenntarthatósággal kapcsolatos kezdeményezéseiktől. 75 százalékuk azzal is egyetért, hogy a fenntartható fejlődés jobb üzleti eredményeket hoz, 72 százalékuk szerint az ebből származó bevétel hosszú távon nagyobb, mint az ezzel kapcsolatos kiadások. A vezetők 76 százaléka arról számolt be, hogy szervezetük üzleti stratégiájában a fenntarthatóság központi szerepet játszik, 69 százalékuk úgy gondolja, hogy a fenntarthatóságnak még nagyobb prioritást kell kapnia a szervezetében.

„A K&H Csoport is hasonlóan gondolkodik, és tesz is az élhetőbb jövőért” – mondta Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője, aki szerint a különböző cégek és vállalkozások fenntartható működésre való átállás legnagyobb kihívása a pénzügyi források előteremtése. „A K&H fenntarthatósági indexe a 2,1 és 4 milliárd forint árbevételű, közepes cégeknél folyamatosan és dinamikusan növekszik, kezdenek felzárkózni a nagyvállalatokhoz. A jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzetben aggasztónak tűnik, hogy egyre több cég inkább nehézségként éli meg a fenntarthatósági célok elérését, mint lehetőségként. Mindig a hosszú távot kellene figyelniük, de ezzel pont arra nincsenek tekintettel. Pedig ahogyan az IBM kutatásából is látszik, a fenntarthatóság a vállalkozások számára is nyereséges”.

Felelős befektetői döntések

A K&H Csoport a finanszírozott szektorok üvegházhatású gázkibocsátását jelentősen csökkenteni kívánja. Egyik legfőbb célja, hogy 2030-ra energiaszektor-portfoliójának 75 százaléka megújuló energiaforrásokból álljon össze.  Az elmúlt években a bank a saját működésében is jelentős eredményeket ért el karbonlábnyomának csökkentésével, illetve olyan innovatív pénzügyi termékeket is sikerült kidolgoznia, amelyek az ügyfeleik számára is lehetővé teszik, hogy hozzájáruljanak a klímacélok eléréséhez. A K&H kínálatában például már 18 féle felelős befektetési alap közül válogathatnak az ügyfelek.

2022 óta a K&H Csoport a fenntarthatóságnak minden évben külön hónapot szentel, amikor több különleges programmal hívja fel a figyelmet bolygónk védelmére. Ez a hónap a szeptember. Másfél éve indult útjára a K&H hűsítő ligetek program, amely eredményeként 100 oktatási intézményben összesen 555 fát és 1110 cserjét ültettek el országszerte 2023 májusáig. A nagy népszerűségnek örvendő programot tavaly továbbfejlesztették és elindult a K&H állatbarát ligetek kezdeményezés. Ennek céljai közé tartozik, hogy változatos növényekkel és állatlakhelyekkel növelje a zöld felületet, támogassa a biodiverzitást a köznevelési intézmények udvarán, valamint formálja a gyermekek környezetvédelmi szemléletét. Emellett a pénzintézet támogatási megállapodást kötött a WWF Magyarországgal veszélyeztetett állat- és növényfajok élőhelyének rehabilitációjára.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénzforgalmi elszámolás uniós számla

Nagy Norbert

adószakértő

Le nem vonható áfa könyvelése

Nagy Norbert

adószakértő

Termékimportáfa

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink