5335 találat a(z) nav cimkére

Így is spórolhat az illetéken Cikk

Viszonylag közismert, hogy a NAV nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről és ez alapján választja ki ellenőrzésre azon tranzakciókat, ahol feltételezhetően az illetékkiszabásra bejelentett érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték. Kevesen tudják azonban, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7.500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat. Pedig ez a lehetőség mindamellett, hogy üzleti előnnyel járhat, komoly adómegtakarításhoz is vezethet az adózó számára – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Csirkehússal buktak le Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei fél tonna ismeretlen eredetű hússzállítmány lepleztek le Komárom-Esztergom megyében, amikor egy lengyel rendszámú teherautót ellenőriztek, amelynek nem volt ekáer-száma.

Áfacsalásból édesítették életüket Cikk

Kiskőrösről és Akasztóról irányították azt a bűnszervezetet, amely külföldről származó cukorral 1,2 milliárd forint áfát csalt el. A Nemzeti Adó‐ és Vámhivatal akciójának mérlege: 60 helyszín, 23 gyanúsított, 11 őrizetbe vétel, valamint két milliárd forint értékű vagyonzárolás – írja a szegedma.hu.

Így rejtették el a csempészárut a kamionban Cikk

Mintegy háromezer-ötszáz doboz csempészcigarettát foglaltak le a NAV Komárom-Esztergom megyei munkatársai az M1-es autópályán. A lefoglalt cigaretta értéke csaknem három és fél millió forint.

Adóellenőrzési rétestészta. A NAV-jogok hátulütői Cikk

Az adóhatóság számtalan indokkal meghosszabbíthatja az adóellenőrzési határidőket, visszatartva például az áfát, s ellehetetlenítve így az adózót.

Másodszorra is a NAV-osok horgára akadt Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei másodszorra számolták fel az illegális fémtelepet Vecsésen és lefoglaltak közel 2 tonna fémet.

Illegális dohányüzemre csapott le a NAV Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 81 kilogramm vágott dohányt és 165 kilogramm szárított leveles dohányt, valamint ezek készítéséhez szükséges eszközöket foglaltak le egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Az ügyben jövedékkel visszaélés elősegítése bűncselekmény miatt indult eljárás.

Feketén dolgoztatják? Itt megnézheti Cikk

Csaknem ötezer munkáltató szerepel a NAV legfrissebb, márciusi adatokat tartalmazó, be nem jelentett alkalmaztatottakat foglalkoztatók listáján.

Hiányzó iratok az adóellenőrzésnél. Ki felel, az adózó vagy a könyvelő? Cikk

Az adóellenőrzések során gyakori, hogy az adózó azt állítja: azért nem tudja bemutatni a könyvelési dokumentációt a NAV-nak, mert azt ő sem kapja meg a könyvelőjétől.

Itt vannak a májusi üzemanyagárak! Cikk

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.

Hamis cuccal volt tele a kamion Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei Vámosszabadi térségében tartottak közúti ellenőrzést, amikor 174,5 millió forint értékű hamis sportcipőt találtak egy kamionban – közölte a NAV.

Gyanús a munkaadója? Így ellenőrizheti Cikk

Komoly hátrány érheti azokat, akiket munkáltatójuk „feketén”, azaz bejelentés nélkül alkalmaz. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt és egyéb ellátásokat és például a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolást is – hívja fel a figyelmet a NAV.

Buktához vezetett a szállítmányok ellenőrzése Cikk

A már éles üzemben működő elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) több szabálytalanságot is feltárt – közölte a NAV.

Lakóbuszban csempészték a cigit, börtön lehet a vége Cikk

Csaknem tizenötezer doboz szerb adójegyes cigarettát foglaltak le a NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói egy lakóbusz falai közül. A járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr próbált megvesztegetni.

Csalás a Széchenyi Kártya Programban – megszólalt a kamara Cikk

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK) tudomása szerint a Széchenyi Kártya Program keretében elkövetett csalásban közvetetten a kamara egy tagja érintett, akivel szemben az MKVK haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taoelőleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Épületenergetikai beruházás taokedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végelszámolás során pótbefizetés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink