hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csirkehússal buktak le

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei fél tonna ismeretlen eredetű hússzállítmány lepleztek le Komárom-Esztergom megyében, amikor egy lengyel rendszámú teherautót ellenőriztek, amelynek nem volt ekáer-száma.

A járőrök megállítottak egy lengyel tehergépjárművet, melyet egy szlovák állampolgár vezetett és mintegy 5000 kilogramm csirkehúst szállított. A gépjárművezető az ellenőrzéskor nem rendelkezett nemzetközi árufuvarozói engedéllyel, valamint az áru behozatalához szükséges állatorvosi igazolással, illetve ekáer-számmal sem. Kétséget kizáróan nem volt megállapítható az áru származása. A fuvarlevél alapján a lengyel teherautó szlovák sofőrje egy magyar cégtől egy másik magyar cégnek szállította a húst.

A járőrök azonnal értesítették a területileg illetékes kormányhivatal munkatársát, aki megállapította, hogy a hús eredete nem igazolt, ezért úgy döntött, hogy a 6 millió forint értékű csirkehúst meg kell semmisíteni.

A fuvarozási engedély hiánya miatt közigazgatási eljárás indult, melyben 600 ezer forint bírságot szabott ki a NAV, amelyet a sofőr a helyszínen megfizetett, továbbá az ekáer-bejelentés elmulasztása miatt a feladó székhelye szerinti adóigazgatóság eljárást indított és további ellenőrzések várhatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink