816 találat a(z) munkavállaló cimkére

Cikk

A nagyobbik kormánypárt szerint a nyár óta folyó társadalmi egyeztetések konstruktívan járultak hozzá az új munka törvénykönyvének koncepciójához, míg az MSZP többek között a valódi párbeszéd hiányát rótta fel a kormánynak a törvényjavaslat szerdán megkezdődött általános vitájában, az Országgyűlésben. Gúr Nándor, az MSZP vezérszónoka szerint a munkavállalók a jövőben többet dolgozhatnak kevesebb pénzért, hiszen számos pótlék megszűnhet.

Kérdés

Egy ruházati boltban dolgozom, reggel 9 órától este 8-ig. Sajnos megbetegedtem, így táppénzre kellett mennem, ami 3 napot jelent. A munkáltatóm felkeresett, hogy amint visszatérek a betegállományból, a fennmaradt 3-3,5 órákat le kell dolgoznom, ami annyit jelent, hogy 25-26-án dolgoznék, 27-én nem, majd 28-29-30-án ismét be kell mennem. Mivel a táppénz miatt fennt maradt 6-7 óra, ezért 27-én be kell mennem ledolgozni. Érdeklődni szeretnék afelől, hogy a táppénz csak azokra a napokra jár, amikor dolgoznék és kötelezheti a betegségből gyógyult dolgozót a munkáltató, a táppénzen töltött napok miatt kieső órák ledolgoztatására?

Szakértői Kommentár

A cégeknek és a munkavállalóiknak közös érdeke a legújabb szakmai ismeretek megszerzése, ezért a foglalkoztatók többnyire szívesen vállalják a dolgozók képzésével kapcsolatban felmerülő költségeket. A képzésben való ingyenes vagy kedvezményes részvétel után a magánszemélynél keletkező jövedelem kedvezően adózik. A rendelkezések eltérőek az iskolarendszerű és a nem iskolai rendszerű képzésnél. Íme a legfontosabb tudnivalók.

Cikk

Hat hónapos próbaidő, 44 órás munkahét túlórapénz nélkül és legfeljebb két hét szabadság járna dolgozóknak, ha a konvergencia program részeként nyáron parlament elé kerülő törvénymódosítási javaslatokat elfogadják. A foglalkoztatás átalakítására várhatóan 2011 júliusáig kerül sor, az új keretrendszer pedig 2012 januárjától léphet életbe.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Előlegszámla sztornó

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Új építésű ingatlan – áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink