27107 találat a(z) munkajog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Szabálysértést követ el és háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható a vállalatnak az a felelős dolgozója, aki
az üzemi balesetek bejelentéséről és nyilvántartásáról szóló jogszabályokban meghatározott bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget;
a tudomására jutott baleset eredetét nem vizsgálja ki, az üzemi balesetről jegyzőkönyvet nem vesz fel, illetőleg az üzemi eredetű baleset utólagos nyilvántartásba vételéről nem gondoskodik.
Az 1. §-ban megállapított szabálysértés közvetl...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az építésügyi miniszterrel és a munkaügyi miniszterrel, valamint a MEDOSZ Elnökségével egyetértésben az alábbiakat rendelem.
E rendelet hatálya kiterjed a mezőgazdasági termelőszövetkezetek (a továbbiakban: termelőszövetkezet) építőbrigádjaiban munkaszerződés alapján foglalkoztatott (alkalmazott) dolgozókra, továbbá a termelőszövetkezetek közötti önálló közös vállalkozások (a továbbiakban: közös vállalkozás) és az állami gazdaságok építési részlegeiben foglalkoztatott valamennyi építőipari d...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhatalmazása alapján a következőket rendelem:
Minden olyan esetben, amikor valamely 1965. évi január hó 1. napját megelőzően hatálybalépett jogszabály önkényes kilépést vagy a Mt. 30. §-a (1) bekezdés j) pontja szerinti felmondást említ, helyette "jogszabálynak meg nem felelően történt munkaviszony megszüntetés"-t, illetőleg "a munkaviszony folyamatosságát megszakító [tehát nem a Mt. V. 30. § (2) bekezdésének a)-f) pontjában felsorolt okból történ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 53/1953. (XI. 28.) MT számú rendeletnek a 33/1964. (XII. 18.) Korm. számú rendelet 14 §-ával módosított 244. §-ában kapott felhatalmazás alapján a munkaügyi miniszterrel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendelem:
A munkáltató és a dolgozó között a munkajogviszonnyal összefüggésben felmerült olyan jogvitákban, amelyek felülvizsgálati kérelem folytán bíróság elé vihetők, a Polgári Perrendtartásnak az elsőfokú eljá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1024/1964. (IX. 13.) Korm. számú határozatának (a továbbiakban: Határozat) 20. pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az Országos Tervhivatal elnökével, az érdekelt miniszterekkel, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjével, valamint a Termelőszövetkezeti Tanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökével egyetértésben - a következőket rendelem.
E rendelet alkalmazása szempontjából szakembernek a mezőgazdasági termelőszövetkezetben ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1026/1957. (III. 2.) számú határozata I. fejezetének 5. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a 3004/7/1964. (IX. 13.) Korm. számú határozat I. 10-12. pontjaiban foglalt rendelkezések végrehajtása érdekében - az Országos Árhivatal elnökével és az 5. § tekintetében a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbiakat rendelem.
A gépállomások és a gépjavító állomások (a továbbiakban: gépállomások), valamint a növényvédő állomások által végzett főbb gé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A művezető a rábízott termelési egység (műhely, gépcsoport, munkacsoport, műszak stb.) vezetője.
A művezető alkalmazásáról, áthelyezéséről és munkaviszonyának megszüntetéséről - figyelemmel a termelésben betöltött fontos feladataira - az igazgató (ipari nagyvállalatnál a gyárigazgató, vagy gyáregységvezető) személyes hatáskörben határoz, a művezető felettesének (főművezető, üzemvezető) meghallgatásával.
A művezető ellen fegyelmi vagy kártérítési eljárást csak az igazgató (gyárigazgató, gyár...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A 33/1964. (XII. 18.) Korm. számú rendeletben kapott felhatalmazás alapján a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben az alábbiakat rendelem:
A munkaszerződésben meg lehet állapodni abban, hogy a dolgozót a vállalat a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A munkaszerződésnek ezt a rendelkezését írásba kell foglalni. Ilyen esetben a dolgozó a személyi alapbérét a munkaszerződésben meghatározott munkaidővel arányosan kell megállapítani.
A Mt. V. 30...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 33/1964. (XII. 18.) számú rendelete 16. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben az alábbi rendeletet adom ki.
A munkaviszonynak az 1965. évi január hó 1. napját követő megszűnése esetén a vállalat a jelen rendelet mellékleteként közölt és a postahivatalokban beszerezhető "munkavállalói igazolási lap" elnevezésű űrlapot köteles kiállítani és a dolgozónak a munk...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendelete 218. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben az alábbiakat rendelem:
Az 1/1954. (MTH. K. 10.) MTH. számú utasítás (a továbbiakban: U.) 5. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
"(4) A munkáltató a munkakönyv "bérkategóriája" elnevezésű rovatában a (3) bekezdése szerinti bejegyzésen felül a munkaviszony megszűnésekor köteles a dolgozó tizenkét havi keresete alapján számított egy...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Törvénykönyvéről szóló 1951. évi 7. számú törvényerejű rendeletét (a továbbiakban: Mt.) az alábbiakban módosítja:
A Mt. 14/A. §-a előtti cím és a 14/A., valamint a 17. §-a hatályukat vesztik.
A Mt. 18/A. §-a "19/A." §-ra változik és elé az alábbi cím kerül:
"A munkaviszony kezdete"
A Mt. 19/A. §-a kiegészül a következő (2) bekezdéssel:
"(2) A vállalatnál megszakítás nélkül munkaviszonyban töltött időnek számít - a Minisztertanács által meghatározot...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a munkaviszonyt érintő egyes kérdések szabályozásáról szóló 1964. évi 29. számú törvényerejű rendelet végrehajtásaként a következőket rendeli:
A Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 53/1953. (XI. 28.) MT rendelet (a továbbiakban: Mt. V.) 5. §-a, 24. § (1) bekezdésének első mondata és a (2)-(3) bekezdése hatályát veszti, a 30. §-a helyébe pedig a következő rendelkezés lép:
"30. § (1) A munkaviszony folyamatosságát nem szakítja meg a munkaviszon...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 15/1956. (XII. 29.) számú rendelete 11. § (3) bekezdésében, a 26/1957. (V. 3.) számú rendelete 1. § (1) bekezdésében, valamint a 2020/1964.(VII. 19.) számú határozatában kapott felhatalmazás alapján - a területi munkaerő-gazdálkodási feladatok megoldásának elősegítése érdekében - az alábbiakat rendelem:
A munkaközvetítéssel befolyásolni kell a munkaerő tervszerű, a népgazdasági és helyi érdekekkel összhangban álló elosztását. E tevékenységgel elő ke...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A villamosenergia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról szóló 1962. évi IV. törvény 20. §-ában foglalt felhatalmazás alapján, tekintettel az 1007/1964. (III. 21.) Korm. számú határozat IV. fejezete 2. pontjára is, a villamosmű műszaki dolgozóinak szakmai képesítését - az érdekelt miniszterekkel (országos hatáskörű szervek vezetőivel) egyetértésben - a következőképpen szabályozzuk:
A villamosműnél (1962. évi IV. törvény 1. §-a) műszaki munkakört - az állománycsoportba való sorolástól fü...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A 41/1961. (XI. 18.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R.) 8. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem:
A nemesített növény- és állatfajta előállításáért vagy meghonosításáért, továbbá a termelés- és tenyésztéstechnikai eljárás kidolgozásáért járó jutalom mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza.
A jutalom összegét az 1. számú mellékletben meghatározott mértéken belül a Mezőgazdasági Minősítő Tanács (a tovább...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Horgászengedély jegyforgalmazónak kell-e nyugtát adni

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Próbanyelvvizsga áfakezelése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink