27205 találat a(z) munkajog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"132. §
(1) Az illetményalap összegét évente az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg úgy, hogy az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi illetményalap.
(2) Ha az illetményalap (1) bekezdés szerinti eljárásban megállapított mértéke a 60.000 forintot az adott évben nem éri el, akkor a helyi önkormányzat képviselő-testület hivatala köztisztviselőjének és közsz...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
1. egyetért a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelésnek a gazdálkodásra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásai következtében, valamint a piaci viszonyokhoz igazodó jövedelemszint biztosítása érdekében a Miniszterelnökség egyes tulajdonosi joggyakorlása alatt álló állami tulajdonú gazdasági társaságoknál 2017. január 1-jétől megvalósuló bérfejlesztés végrehajtásával;
2. az 1. pontban meghatározott cél megvalósítása érdekében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Min...

Jogszabályok és jogi tartalmak

1. Ferencz Alexandra
2. Szabó Albert
3. Kovács Nikoletta
4. Gyetvai Enikő
5. dr. Schmuczer Beatrix
6. Lehotzky Zsófia
7. Csepeli Brigittta
8. dr. Mandits Andrea
9. Schäffer Dávid
10. dr. Réti Veronika
kormánytisztviselőkkel.
1. Hegyiné Subasitz Noémi
2. Ferencz Alexandra
kormánytisztviselőknek;
1. Schőn-Vikman Zsuzsanna
2. dr. Fribért Tamara
3. dr. Békés Sándor Csaba
4. Hanis Barbara
5. Simon István János
kormánytisztviselőknek;
1. Horváth Andrea
2. dr. Vikman László
3. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:




Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A 2. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés g) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés s) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a sz...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (3) bekezdés 1. és 2. pontjában és a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 32. § j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 9. pontjában meghatározott feladatkörö...

Jogszabályok és jogi tartalmak

[1] A felperes 1996. szeptember 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt a Megyei Önkormányzat J. A. O. K. munkáltatóval. Kezdetben gyógytornászként, illetőleg ápolóként, 2002-től főnővérként dolgozott. 2006. szeptember 1-jétől egészségügyi gyakorlatvezető, egészségügyi szakoktató a munkáltató oktatási osztályán.
[2] Az Önkormányzat mint alapító a Megyei Közgyűlés határozatával döntött a J. A. O. K. megszüntetéséről, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi közfeladatok J. A. O. K. E. Sz. N. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

[1] 2011. február 1-jétől 2011. április 30-áig terjedő időszakra az alperes ügynöki megbízási szerződést kötött a P. S. K. és Sz. Kft.-vel, amelynek 2007. október 17-étől a felperes az ügyvezetője. A szerződésben rögzítették, hogy a felperes kizárólag a P. S. K. és Sz. Kft.-vel áll jogviszonyban, az alperessel sem munkaviszonyban, sem egyéb szerződéses jogviszonyban nem áll. A felperes a megbízási jogviszony létesítésekor orvoslátogató munkakörben egy másik munkáltatónál állt munkaviszonyban,...

Jogszabályok és jogi tartalmak

[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 1992. április 1-jétől állt közszolgálati, illetve kormánytisztviselői jogviszonyban, 2011. január 1-jétől a K. É. H.-nál építésfelügyelői munkakört látott el, s emellett hivatalvezetői feladatokat is ellátott. Kinevezése módosítása folytán 2012. január 11-től az alperes H. Főosztályára került áthelyezésre építéshatósági ügyintéző munkakörbe. Egy héttel ezen intézkedést követően az alperes 2012. január 17-én kelt intézkedés...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közigazgatási államtitkár az alábbi személyeket kormánytisztviselővé kinevezte:
A közigazgatási államtitkár
munkakörbe helyezte.
A közigazgatási államtitkár az alábbi személyek részére címet adományozott:
Közös megegyezéssel
lemondással
áthelyezéssel
felmentéssel
kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017. április havi személyügyi hírei között a vezetői munkakör változás tévesen került feltüntetésre.
A közigazgatási államtitkár
munkakörbe...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés e) pontja, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 32. § (1) bekezdése, 80. § (1) bekezdés a) pontja és 81. §-a alapján - a belügyminiszter javaslatára - megállapítom, hogy dr. Lukács János György rendőr vezérőrnagy hivatásos szolgálati viszonya 2017. november 30-ai hatállyal, a szolgálat felső korhatárának elérésével megszűnik.
Budapest, 2017. november 10.
Ellenjegyz...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 6. §, a 7. § és a 10. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 9. § tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a 11. § tekintetében a megváltozott munkaképességű személyek...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Korm. rendeletben jelöli ki a Kormány a munkavédelemmel és a munkaügyi hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátására a munkavédelmi, valamint a munkaügyi hatóságokat.
A munkavédelmi hatóság, valamint a munkaügyi hatóság az ellenőrzési tevékenységét a miniszter által megállapított és közzétett ellenő...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 341. § (1) bekezdés 21. pont a), f), g) és h) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva
a következőket rendelem el:
E rendelet alkalmazásában
gazdasági vezető: az Információs Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) gazdasági feladatokat ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 66. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, valamint a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó - az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő - legkisebb szorzószámokat az éves költségvetési törvény állapítja meg. A garantált illetmény mértéke egyetlen fizetési fokozatban sem lehet kevesebb, mint a minimálbér....

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás - ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Többes jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szja-kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink