adozona.hu
BH 2018.1.25
BH 2018.1.25
Ha a munkáltató a Kjt. - mint munkaviszonyra vonatkozó szabály - 33. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján mentesíti a közalkalmazottat a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól, a közalkalmazott az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja értelmében mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Ebből pedig az következik, hogy az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja alkalmazásában a szabadságra való jogosultság szempontjából a munkavégzéssel nem töltött teljes felmentési idő munkában töltöt
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az alperes 2014. október 21-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (4) bekezdése alapján 2015. július 10-ével felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, mivel öregségi teljes nyugdíjra vált jogosulttá. A felperes felmentési idejét a Kjt. 33. § (2) bekezdés f) pontja alapján 2014. november 11-étől 2015. július 10-ig nyolc hónapban határozta meg és a t...
[3] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Érvelése szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 55. § (1) bekezdése a)-k) pontjaiban határozza meg azokat az eseteket, amikor a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamban, a felmentési idő azonban nem tartozik e rendelkezés alá, vagyis nem minősül munkában töltött időnek, mert nem munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartam. A Kjt. csupán lehetőséget biztosít a munkáltató számára a teljes felmentési idő tartamára a közalkalmazott munkavégzés alóli mentesítésére, a mentesítési lehetőség azonban nem a mentesülés esete, így arra az Mt. 115. § (1) bekezdése nem alkalmazható.
[5] Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Kjt. 33. § (3) bekezdése azt a minimum időtartamot határozza meg, amelyre a munkáltatónak a közalkalmazottat mentesítenie kell a munkavégzési kötelezettsége alól, lehetővé teszi azonban a munkáltató számára azt, hogy ennél hosszabb időszakra, akár a felmentési idő teljes egészére mentesítse. Mivel az alperes a felmentési idő teljes tartamára a Kjt. hivatkozott rendelkezése alapján mentesítette a felperest, annak teljes egésze munkában töltött időnek minősül.
[6] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy az alperes a Kjt. 33. §-a (3) bekezdése szerinti munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján mentette fel a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól a felperest, így annak teljes tartama munkában töltött időnek minősül, amelyre az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja, illetve 55. § (1) bekezdése k) pontja alapján szabadság illeti meg a közalkalmazottat.
[9] Felmentés esetén a közalkalmazotti jogviszony a felmentési idő elteltével szűnik meg. A felmentési idő a felmentés közlése és a jogviszony megszűnése közé eső olyan időtartam, amikor a közalkalmazotti jogviszony még fennáll és az abból eredő jogok és kötelezettségek továbbra is megilletik, illetve terhelik a feleket. A Kjt. 33. § (3) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy legalább a felmentési idő felére mentesítse a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól. Ennek időtartama nem lehet kevesebb a felmentési idő felénél, attól azonban a közalkalmazott javára a felek megállapodása, a kollektív szerződés, illetve maga a munkáltató egyoldalú rendelkezése is eltérhet. Ennek megfelelően nincs akadálya annak, hogy a közalkalmazottat a munkáltató akár a felmentési idő teljes időtartamára mentesítse a munkavégzés, illetve a rendelkezésre állási kötelezettsége alól.
[10] Az alperes a felperes felmentési idejét 2014. november 1-jétől 2015. július 10-éig állapította meg és a teljes időtartamra mentesítette őt a munkavégzési kötelezettség alól.
[11] A Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 115. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll. A szabadság rendeltetéséből adódóan arra a közalkalmazott elsősorban a munkavégzése tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetekben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti. E körbe tartozik az az eset is, amikor a munkavállaló az Mt. 55. § (1) bekezdés b)-k) pontjában meghatározott okból mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Az Mt. 55. § (1) bekezdése k) pontja szerint mentesül a munkavállaló a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra. Ilyen munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősül az Mt. 13. §-a szerint a jogszabály, a kollektív szerződés, az üzemi megállapodás, valamint az egyeztető bizottságnak a 293. §-ban foglaltak szerinti kötelező határozata.
[12] A perbeli esetben jogszabály, a Kjt. 33. § (3) bekezdése kötelezte az alperest arra, hogy a felmentési időnek legalább a felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. A "legalább" szó használatából adódóan megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának el kell érnie a felmentési idő felét, míg a maximális mérték megegyezik a felmentési idő időtartamával.
[13] Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamáról munkaviszonyra vonatkozó szabály, a Kjt. rendelkezik, ennek megfelelően az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a közalkalmazottnak ebben az időszakban nem áll fenn a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége. Az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja alkalmazásában ez az időtartam, mint a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott esete munkában töltött időnek minősül, így a közalkalmazottat a felmentési időnek azon tartamára is, amely időtartamra a Kjt. 33. § (3) bekezdésében biztosított jogosultsága alapján a munkáltató mentesítette a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettség alól, szabadság illeti meg.
[14] A munkáltató a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig az arányos szabadságot nem adta ki, azt az Mt. 125. § -a alapján meg kellett volna váltania, ezért jogszerűen kötelezték az eljárt bíróságok az alperest a felperes számára természetben ki nem adott szabadság megváltására.
[15] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv.II.10.053/2017.)
Az ügy száma: Mfv.II.10.053/2017/4.
A tanács tagjai: Dr. Tálné dr. Molnár Erika a tanács elnöke
Sipőczné dr. Tánczos Rita előadó bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Független Rendőr Szakszervezet
Az alperes: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Az alperes képviselője: dr. Hefferné dr. Vida Viktória jogtanácsos
A per tárgya: szabadság megváltása
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat:
Kaposvári Törvényszék 2.Mf.21.333/2016/4.
Az elsőfokú bíróság határozata:
Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.69/2016/4/II.
Kötelezi az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárásban felmerült 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárás illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
[3] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes költségekben való marasztalását kérte. Érvelése szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 55. § (1) bekezdése a)-k) pontjaiban határozza meg azokat az eseteket, amikor a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamban, a felmentési idő azonban nem tartozik e rendelkezés alá, vagyis nem minősül munkában töltött időnek, mert nem munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartam. A Kjt. csupán lehetőséget biztosít a munkáltató számára a teljes felmentési idő tartamára a közalkalmazott munkavégzés alóli mentesítésére, a mentesítési lehetőség azonban nem a mentesülés esete, így az arra az Mt. 115. § (1) bekezdése nem alkalmazható.
[5] Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Kjt. 33. § (3) bekezdése azt a minimum időtartamot határozza meg, amelyre a munkáltatónak a közalkalmazottat mentesítenie kell a munkavégzési kötelezettségét, lehetővé teszi azonban a munkáltató számára azt, hogy ennél hosszabb időszakra, akár a felmentési idő teljes egészére mentesítse munkavégzési kötelezettség alól az alkalmazottat. Mivel a mentesítésre a felmentési idő teljes egészére a Kjt. hivatkozott rendelkezése alapján került sor, annak teljes egésze munkában töltött időnek minősül, így a felperest az adott időszakra megilleti a szabadság.
[6] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és 5000 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Megállapította, hogy az alperes a Kjt. 33. §-a (3) bekezdése szerinti munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján mentette fel a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól a felperest, így annak teljes tartama munkában töltött időnek minősül, amelyre az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja, illetve 55.§ (1) bekezdése k) pontja alapján szabadság illeti meg a közalkalmazottat.
[8] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn, mivel az megfelel a hatályos jogszabályoknak és marasztalja az alperest a felülvizsgálati eljárás költségében.
[9] Érvelése szerint jogellenes az alperes azon álláspontja, miszerint a munkavégzés alóli mentesülés vagy mentesítés nem minősülne munkában töltött időnek, nincs jogszabályi alapja annak az elhatárolásnak, hogy meg kellene az ügy elbírálása szempontjából különböztetni a munkáltató döntésénél alapuló munkavégzés alóli mentesülést, illetve a mentesítés. Azt sem indokolta az alperes, hogy a felmentési idő milyen okból nem tartozik az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja alá, mivel munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősül a Kjt. 33. § (3) bekezdése.
[11] Az alperes a felperes felmentési idejét 2014. november 1-jétől 2015. július 10-éig állapította meg és a teljes időtartamra mentesítette őt a munkavégzési kötelezettség alól.
[12] A Kjt. 2. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 115. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkavállalót a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll. A szabadság rendeltetéséből adódóan arra a közalkalmazott elsősorban a munkavégzése tartama alapján szerez jogosultságot, meghatározott esetekben azonban a jogalkotó a munkavégzés nélkül eltelt időt is munkában töltött időnek minősíti. E körbe tartozik az az eset is, amikor a munkavállaló az Mt. 55. § (1) bekezdés b)-k) pontjában meghatározott okból mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Az Mt. 55. § (1) bekezdése k) pontja szerint mentesül a munkavállaló a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra. Ilyen munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősül az Mt. 13. §-a szerint a jogszabály, a kollektív szerződés, az üzemi megállapodás, valamint az egyeztető bizottságnak a 293. §-ban foglaltak szerinti kötelező határozata.
[13] A perbeli esetben jogszabály, a Kjt. 33. § (3) bekezdése kötelezte az alperest arra, hogy a felmentési időnek legalább a felére mentesítse a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. A "legalább" szó használatából adódóan megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés minimális időtartamának el kell érnie a felmentési idő felét, míg a maximális mérték megegyezik a felmentési idő időtartamával.
[14] Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamáról munkaviszonyra vonatkozó szabály, a Kjt. rendelkezik, ennek megfelelően az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint a közalkalmazottnak ebben az időszakban nem áll fenn a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége. Az Mt. 115. § (2) bekezdés g) pontja alkalmazásában ez az időtartam, mint a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt. 55. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott esete munkában töltött időnek minősül, így a közalkalmazottat a felmentési időnek azon tartamára is, amely időtartamra a Kjt. 33. § (3) bekezdésében biztosított jogosultsága alapján a munkáltató mentesítette a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettség alól, szabadság illeti meg.
[15] A munkáltató a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig az arányos szabadságot nem adta ki, azt az Mt. 125. § -a alapján meg kellett volna váltania, ezért jogszerűen kötelezték az eljárt bíróságok az alperest a felperes számára természetben ki nem adott szabadság megváltására.
[16] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
[19] A felülvizsgálati eljárásban felmerült 50.000 forint felülvizsgálati eljárási illetéket az alperest megillető személyes illetékmentességre tekintettel a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
[20] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.