868 találat a(z) minimálbér cimkére

Cikk

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint pedig a garantált bérminimum havi bruttó összege - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Az eddigiektől eltérő, merőben új javaslat kerülhet az asztalra a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi összegéről zajló tárgyalások következő fordulóján – tudta meg a napi.hu. A szakszervezetek és a munkáltatóik között formálódó kompromisszum lényege, hogy a vállalkozásoknak nagyobb bérteher-növekedést jelentő bérminimum 2023-ban két lépcsőben – januárban, majd júliusban – emelkedne, így elérve a második félévtől legalább a bruttó 300 ezer forintot. Ebben az esetben ugyanakkor a minimálbér akár 17 százalékkal is nőhet.

Cikk

Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy lassan megtörténhet a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodás a jövő évi béremelésről. A politikus még a tárgyalások előtt nyilatkozott az Indexnek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózó őstermelő, családi gazdálkodó, szocho

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Mezőgazdasági őstermelő járulékbevallása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink