1192 találat a(z) kapcsolt vállalkozás cimkére
Kapcsolt vállalkozás meghatározása
Kérdés
Kíváncsi Fülöp tulajdonosa „A” cégnek 70 százalékban (Kérdező Pál 30 százalékban). Kíváncsi Fülöpnek van egy másik cége „B” is, amiben 100 százalékban tulajdonos. Az „A” cég társasági szerződésében leírják, hogy a többségi tulajdonos Kíváncsi Fülöp, de az ő szavazatának aránya csak 30 százalék (Kérdező Pál rendelkezik a szavazati aránynak a 70 százalékával). „A” és „B” cég között folyamatos gazdasági kapcsolat van. A kérdésem az, hogy ebben az esetben „A” és „B” cég kapcsolt vállalkozásnak tekintendő-e? Azaz kapcsolt vállalkozásnál a tulajdonosi arányt vagy a szavazati (befolyásolási) arányt kell figyelembe venni? Válaszukat előre is köszönöm.
Tao tv. 4. § 23. g) értelmezése
Kérdés
Tisztelt Adószakértő! Az 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) 2019. 01. 01-jétől hatályos 4. § 23. (kapcsolt vállalkozás) g) pontjának értelmezésében kérnénk a segítségüket. Ugyan a g) a rendelkezései valóban csak a 4. § 11. pontra, a 4. § 53. pontra és a 8. § (1) bekezdés f) pontjára vonatkoznak, de nekünk a törvény megfogalmazásából úgy tűnik, hogy kvázi mindenki „különálló adózó”, aki nem tagja vállalatcsoportnak és még nem kapcsolt vállalkozás, így pedig az a)-c) pontbeli esetekben a többségi befolyás helyett 25%-ot kell alkalmazni (ráadásul a nyereségrészesedést is nézni kell), ami elég jelentős változás a kapcsolt vállalkozás definíciójában. Helyesen értelmeztük ezt az új rendelkezést (4. § 23. g) pont)? Segítségüket nagyon köszönjük! Üdvözlettel: Molnár Tibor
Kapcsolt vállalkozás II.
Kérdés
https://adozona.hu/kerdesek/2019_1_30_Kapcsolt_vallalkozas_txd Tisztelt Erdős Gabriella! A fenti URL kódon megadott válaszát nagyon szépen köszönöm. A család szeretné úgy átalakítani a cégstruktúrát, hogy ne álljon fenn a kapcsolt viszony. Ehhez kérném szépen a megerősítését, hogy az alábbi esetben függetlennek tekinthetők-e a társaságok. „X” Kft tulajdonosai: „b” és „d” magánszemélyek, „a” és „c” csak ügyvezetők maradnak „b” és „d” mellett. „Y” Kft. tulajdonosa: „c”-né A szociális szövetkezet tagjai: „a”-né „a”-né fia „e” férje „f” férje cigány önkormányzat két független magánszemély. Köszönöm szépen a segítségét! Vágner Emília
Kapcsolt vállalkozás – kölcsön kamata
Kérdés
Tisztelt Adózóna! A következő kérdésre kérjük a válaszukat: egy magyar kft. fióktelepet nyitott Szerbiában. Az első évben a kft.-nek kölcsön formájában meg kell finanszíroznia a fióktelep működését. Kérdés: kell-e a kft.-nek ez után a kölcsön után kamatot számítania, ha igen, ennek mértéke szabályozott-e. Válaszukat köszönjük!
Kapcsolt vállalkozás
Kérdés
Cégünk február közepétől 51 százalékot vásárol meg a szomszédos kft.-ből. Üzleti kapcsolatban állunk már több éve. Az 51 százalékos tulajdonszerzés kapcsán kapcsolt vállalkozás leszünk-e, vonatkozik-e ránk a transzferár-nyilvántartás kötelezettsége, illetve mit értünk az 50 milliós határ alatt? Ez a határ cégenként vonatkozik vagy össze kell számítani (például 50-50 millió, vagy 20-30 millió)? Vonatkozik-e ránk a létszám és árbevétel összeszámítása (például iparűzési adó kiszámításánál).
Kapcsolt vállalkozás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Adott két kft, „X” és „Y”. „X” Kft. tulajdonosai: a, b, c, d magánszemélyek. A négy magánszemély egymásnak testvérei, valamennyien 25 százalékban tulajdonosai a cégnek. „Y” Kft. tulajdonosai: a-né, b-né, c-né és d-né, vagyis az előző négy fiútestvérnek a feleségei. Itt is 25-25 százalék a tulajdonosi részesedés. A hölgyek egyébként nem közeli hozzátartozói egymásnak. Kérdésem, hogy a két vállalkozás kapcsoltnak tekinthető-e? Van még a „képben” egy szociális szövetkezet is, amelynek jelenleg 8 tagja vagy: a-né, (igazgatósági tag) b-né, (igazgatósági tag) c-né, d-né, (igazgatósági tag) e (a, b, c, d, f testvére) f (a, b, c, d, e testvére) e férje a Cigány Önkormányzat. Valamennyien egyenlő 12,5 százalékos tulajdonosi részesedéssel. Kérdésem ugyanaz, hogy fennáll-e a kapcsolt viszony valamelyik céggel? Köszönöm szépen a segítséget! Vágner Emília
Kapcsolt vállalkozások: bt. és egyéni vállalkozás
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Az alábbi esetre nézve kérem a segítségüket és megerősítésüket: Adott egy katás bt. és egy katás egyéni vállalkozás. A katás bt. katás beltagja és az egyéni vállalkozó egyenesági rokonsági viszonyban vannak. A két vállalkozás között egyetlen tranzakció történik, egy darab tárgyi eszközt ad bérbe a bt. az egyéni vállalkozónak. Ügyfélkörük ugyan azonos, de egymás között nem történt semmilyen számlázás vagy egyéb tranzakció. Kérdésem az lenne, hogy a kapcsoltsággal és az egybeszámítással kapcsolatosan milyen teendői vannak a két vállalkozásnak? Véleményem szerint az egyetlen bérbeadással kapcsolatos tranzakciót a bt.-nek be kell jelentenie a NAV-nak 15 napon belül. A kapcsoltsági viszony miatti egybeszámítás pedig nem releváns és nincs teendő, mert nem megrendelő-megbízott viszonylatban áll fenn a kapcsolt viszony. Válaszukat nagyon várom, segítésüket előre is köszönöm.
Kapcsolt vállalkozás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A feleség katás egyéni vállalkozó szeretne lenni. A férj 100 százalékban tulajdonos és ügyvezető egy kft.-ben. A feleség adminisztrációs szolgáltatást számlázna a férj kft.-jének és egy másik cégnek. A férj és feleség vállalkozása kapcsolt vállalkozásnak tekinthető-e?
Kapcsolt vállalkozás-e
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérdésünk, hogy kapcsolt vállalkozás-e két betéti társaság, ha az egyik normál adózású, kültagja, aki egyben ügyvezetője és többségi tulajdonosa is egy másik katás bt. beltagjának testvére? (Az utóbbi beltag a katás bt.-ben nem vesz részt személyesen a bt. tevékenységében) Kapcsolt vállalkozás a két bt. ilyen esetben? Válaszukat előre is köszönve tisztelettel: Molnár Tibor
Kapcsolt-e egy vállalkozás, ha az egyikben csak együttes az aláírási jog?
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Adott két vállalkozás: az egyikben a tulajdonos önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezető. Ugyanez a személy egy másik vállalkozásban nem tulajdonos, hanem vezető tisztségviselő. A vezető tisztséget azonban csak együttes aláírási joggal tudja megvalósítani. Ha jól értelmezem a törvényeket, e két társaság nem fog kapcsoltnak minősülni? Egy másik kérdésem: ha adott egy egyéni vállalkozó, aki ugyanebben a társaságban csupán együttes ügyvezetési joggal rendelkezik, nem tulajdonos, ebben az esetben sem minősül kapcsolt vállalkozásnak? Válaszukat előre is köszönöm!
Kapcsolt vállalkozás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Adott egy egyszemélyes kft. ("A" Kft.), a tag és az ügyvezető ugyanaz a magánszemély. Az "A" Kft. tulajdonosának egyik szülője alapított egy kft.-t ("B" Kft.). Ebben a kft.-ben a szülő 49 százalékban tulajdonos, tag. Az ügyvezetője egy harmadik személy. Kapcsolt vállalkozásnak tekinthető-e az "A" és "B" Kft., a gyermek-szülő kapcsolat okán? Válaszát köszönöm!
Engedményezés, beszámítás számvitele
Kérdés
’A’ és ’B’ Kft. kapcsolt vállalkozások. Mindkét cégben ugyanaz a tulajdonos magánszemély van 100 százalékban. Mindkét cégnél magas pénztárállomány és az állandó finanszírozási probléma. A következőképpen szeretnék megoldani a fenti problémákat (Kiegészítés: mindkét cégnél korábbról született már osztalék döntés) ’A’-ban osztalékot fizetnek nettó 12 750 ezer Ft értékben, így a pénztárállomány ezzel csökken, maradna további 7 250 ezer Ft a pénztárban. ’B’-ben osztalékot fizetnek nettó 19 125 ezer Ft értékben, de miután a pénztárban csak 12 millió Ft a fedezet, ezért a magánszemély a különbözetet átruházza és engedményezi, azaz az osztalék hiányzó 7 125 ezer Ft-t a ’B’ cég helyett ’A’- ból veszi fel. Korábban a ’B’ cég 7 125 ezer Ft kölcsönt adott ’A’ cég számára. Az osztalékfizetés engedményezésnél ezt a kölcsönt beszámítják. Jól gondolom-e, hogy az osztalékfizetésnél az engedményezést B: egyéb bevétel/ A: egyéb ráfordítással szemben, a hitel beszámítást pedig fordítva B: egyéb ráfordítás/ A: egyéb bevétellel szemben kell könyvelni? Köszönöm ha válaszolnak, üdvözlettel CsK
Transzferárnyilvántartás-készítési kötelezettség II.
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A mellékelt kérdés, és a kapott válasz alapján újabb kérdés merült fel bennem. Az eredeti kérdésben említett társaságok más gazdasági esemény kapcsán is érintettek lehetnek nyilvántartás készítésében, a vállalkozások kapcsolódó vállalkozások tulajdonosi egyezőség miatt, az egyik kisvállalkozás ingatlant és ingó eszközöket ad bérbe kapcsolódó vállalkozásainak. A bérbeadás értéke együttesen, illetve egy társaság esetében önállóan is meghaladja éves szinten az 50 millió forintos értékhatárt. A kérdésem a következő lenne: köteles-e valamennyi kapcsolódó vállalkozás transzferár-nyilvántartást készíteni, vagy csak abban az esetben szükséges ez, ha a két társaság között eléri az 50 millió forintot a bérbeadás értéke, és ketten együtt már középvállalkozásnak minősülnek? A többi társaság bár az összevont méretük miatt kötelezettek lennének, de abban az esetben, ha a bérbe adó és a bérlő társaság között az ügylet értéke nem éri el az 50 milliós értékhatárt és/vagy összevontan kisvállalati méretűek maradnak, akkor nem válnak kötelezetté? Eredeti kérdés, és válasz: https://adozona.hu/kerdesek/2019_1_9_Transzferar_nyilvantartas_keszite_jts
Kapcsolt vállalkozás megítélése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Két testvér (A és B) 50-50%-os tulajdonos X cégben, ahol „A” személy az ügyvezető. Ugyanezen testvérpár 50-50%-ban tulajdonos Y cégben, ahol „B” személy az ügyvezető. Y cég 1/1 arányú tulajdonosa Z cégnek, ahol „B” magánszemély az ügyvezető, tehát közvetetten Z cégben is „A” és „B” magánszemélyek az 50-50%-os tulajdonosok. A konkrét kérdésem, hogy a Tao. tv. 4. § 23. a)–c) pontjai szerint X cég (közvetetten) kapcsolt vállalkozások-e Z céggel gazdasági tevékenységük kapcsán? Megköszönve válaszát üdvözlettel: Bakonyi Mónika
Kapcsolt vállalkozás?
Kérdés
Egy kft. nehézáru-forgalmazással foglalkozik. Az ügyvezető katás egyéni vállalkozóként végzi a kiszállítást. A kft. – amennyiben az ügyvezető egyéni vállalkozása végzi a szállítást – a szállítási díjjal megegyező kedvezmény ad a vevőnek bizonyos összeg felett. A webáruházban ez ingyenes szállításként jelenik meg. A vevő így két számlát kap. Helyes-e ez így? Ha így csináljuk, van-e bármi többlet adóvonzata ennek?