281 találat a(z) költségvetés cimkére

Cikk

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy házaspár és a könyvelőjük ellen – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

A kedvezőtlen külső hatások ellenére a kormány erősíti az államháztartás egyensúlyát – írja hírlevelében a Pénzügyminisztérium. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb július havi mutatója.

Cikk

Majdnem 370 milliárd forint sorsáról döntöttek a héten abból a 675 milliárdból, amennyi megszorítást (saját szóhasználatukkal: beruházások elhalasztását) még a tavasszal hirdette meg a kormány. Az ígéret szerint ezeket később ki fogják fizetni; addig is, a főváros mellett a debreceni oltóanyaggyár vagy épp a vasútfejlesztés is a vesztesek között van – írja a hvg.hu

Cikk

A Kopint-Tárki legfrissebb elemzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye gyenge-közepes lesz 2024-ben. A fő kockázati forrás a költségvetés, amelynek óriási hiánya egyre nyomasztóbban telepedik rá a gazdaságra. Az infláció az év végére emelkedni fog, az euró árfolyama pedig átlépi a 400 forintos szintet – írja az azenpenzem.hu.

Cikk

Csak idő kérdése volt, hogy mikor jelenti be a kormány a kiigazító csomagját, ugyanis a jövő évi és az idei költségvetésen is lyuk tátong. A megoldás egy részét az egyik legkíméletlenebb adózási csodafegyver hozta, amely mindig óramű pontosággal hozza az elvárásokat: alaposan megemelték a tranzakciós illetéket. Az idén közel 100, jövőre majdnem 250 milliárd forinttal megemelt adót a bankok szedik be, ám nem mindegy, hogy ebből kire és mennyit hárítanak tovább – írja a portfolio.hu.

Cikk

Egy fiatal férfi életét vesztette, országszerte pedig több mint kétszáz megsebesült az új adók bevezetéséről szóló kormányzati tervek ellen csütörtökön tartott országos szintű tiltakozások során – jelentette a helyi rendőrségi felügyeleti szerv és jogvédő csoportok szövetsége pénteken, közölte az MTI.

Cikk

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményéből.

Cikk

A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára, közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány az egyensúly erősítésével is a gazdaság növekedését építi újra, ezért fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot, hangsúlyozza a közlemény. A költségvetés biztosítja a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat, miközben a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet is garantálja.

Cikk

Idén második alkalommal tölti be Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a magyar elnökség egyik fontos feladatára, a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Thomas Westphalt, az Európai Unió Tanácsának főigazgatóját.

Cikk

Csak az amerikai választások, november 5-e után nyújtja be a következő költségvetési törvényt a kormány – derült ki a mai kormányinfón, amelyen Gulyás Gergely, Nagy István és Varga Mihály miniszterek és Vitályos Eszter kormányszóvivő tájékoztatta a szerdai kormányülésről az újságírókat.

Cikk

A Pénzügyminisztérium előzetes gyorstájékoztatója szerint februárban 1758 milliárd forintos hiányt termelt a költségvetés az önkormányzatok nélkül. Soha nem volt még ekkora a februári mínusz az állam gazdálkodásában, de ami még ijesztőbb, hogy két hónap alatt az eredeti pénzforgalmi éves hiányterv kétharmada teljesült. Mindezek fényében nem véletlen, hogy a kormány már feladta az idei évre kitűzött, eredeti 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélját és már 4,5 százalékos deficitről beszélnek a kormány tagjai – írja a portfolio.hu.

Cikk

Az áfabevételek már januárban elmaradtak nemhogy a céltól, de még a pocsék tavalyi évtől is. A bérekhez kapcsolódó költségvetési bevételek megugrottak – ám csak a tavaly év végére előre hozott fizetésemelések miatt. Az uniós programok jelentősen javították az egyenleget – ám csak mert eddig alig írtak ki pályázatokat. Az államadósság finanszírozásának feketelevese pedig még csak most jön – írja a hvg.hu.

Cikk

Az elmúlt három évben közel a duplájára nőtt a magyar államadósság devizaaránya, és januárban a devizakötvény-kibocsátások tovább folytatódtak, annak ellenére, hogy az ország már nincs olyan nyomás alatt, mint a múlt év elején az energiaválság nyomán. Eközben a kormány igyekszik leszorítani a forintban kibocsátott állampapírok hozamát, ami akkor működhet olajozottan, ha több devizakötvényt bocsátanak ki. A lakossági állampapírok reneszánsza horribilis kamatköltségeket okozott, ennek a korszaknak véget vetne a kormány, de mi várható helyette? Miért lehet szüksége az államnak az újabb devizaeladósodásra, és mekkorák a kockázatok? – írja a 24.hu.

Cikk

Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alatti egyszerűsített foglalkoztatása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

GINOP támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kivás kft. könyvezetése euróban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink