adozona.hu
Megszavazta az Országgyűlés a 2025. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot
//adozona.hu/altalanos/Megszavazta_az_Orszaggyules_a_2025_evi_kolt_GO12B5
Megszavazta az Országgyűlés a 2025. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot
A jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagról is döntött az Országgyűlés a keddi határozathozatalok során. Az Országgyűlés 134 igen, 47 nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett fogadta el a törvényjavaslatot.
2024 az első olyan év, amikor a 18. évüket betöltők kérhetik a Start-számlájukon lévő összeg kifizetését. Rögzítették, hogy a fiatal 23 éves koráig kérheti a számlán lévő összeg kifizetését, a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Azt is egyértelműsítette az elfogadott törvényjavaslat, hogy a 18. év betöltésének napjával bezárólag kamatot kell felszámítani az előző kamatszámítás óta eltelt időszakra, továbbá 1,2 millió forintban korlátozták azt az összeget, amelyet egy természetes személy egy naptári évben befizethet a Start-számlára.
Ha valaki elveszíti az adókártyáját vagy a tajkártyáját, ezentúl négyezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a pótlásért.
Törvényi szintre emelkedett a tizenharmadik havi nyugdíj folyósításának februári időpontja.
A jogszabály január 1-jével kivezeti a különleges gazdasági övezet jogintézményét a törvényi szintű szabályozásból, a területtel kapcsolatos önkormányzati, államigazgatási feladatokat újra az illetékes települési önkormányzat látja el.
Törvényben szabályozzák az 1-es típusú diabétesszel élő kisgyermekek bölcsődei felügyeletét.
Átalakul a családok átmeneti otthonai által működtetett krízisközpontok, titkos menedékházak, félutas házak korábbi pályázati úton történő finanszírozása, e helyett jövő évtől a költségvetésben rögzítik a támogatásukat.
Törlik a stabilitási törvényből, hogy a kormányzati szektor egyenlegét úgy kell meghatározni, hogy annak hiánya ne haladja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Ehelyett az új szabály az lesz, hogy a kormányzati szektor egyenlegéről az alaptörvénnyel és az Európai Unió jogával összhangban kell dönteni. Az államadósság-mutató értékénél azt határozták meg, hogy annak a viszonyítási évhez viszonyítottan kell csökkennie.
Megtiltották, hogy az önkormányzat többségi tulajdoni részesedésével működő vagy az többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság az önkormányzattal szemben fennálló követelését szerződéssel átruházza. Előírták továbbá az elmúlt 5 évben a legnagyobb egyenlegváltozékonyságot mutató településtípusok számára év végi egyenlegük becslését, a tervezett és tényleges egyenleg eltérése esetén bírság terheli az önkormányzatot.
Rögzítették azt is, hogy két évre költségvetési biztost kell kijelölni azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyeknél adósságrendezési eljárás indult.
Törvénybe foglalták, hogy a szolidaritási hozzájárulást teljesítő helyi önkormányzatok helyi iparűzési többletének a szolidaritási hozzájárulás többletét meghaladó része a Területfejlesztési Alapba utalandó.
A Tisza-tó – mint új kiemelt térség – fejlesztési feladatainak összehangolására, koordinálására létrejön a Tisza-tó Fejlesztési Tanács.
Jövő évtől megszűnik a sérelemdíj adómentessége, csak bizonyos esetekben marad fenn. Ezt azzal indokolták, hogy a sérelemdíj a munkáltatók és a munkavállalók közötti visszaélésszerű alkalmazásáról érkeztek jelzések.
Hozzászólások (0)