246 találat a(z) juttatás cimkére

Adó nélkül is megúszhatja a juttatást Cikk

Sok cég nem tudja bevezetni a meglehetősen költséges, adminisztráció-igényes kafeteria-rendszert, vagy nem is akar minden munkavállalójának béren felüli juttatásokat adni. Vannak azonban olyan nem pénzbeli – egyedileg is kezelhető, adókötelezettséggel nem járó – juttatások, amelyek kafeteria-rendszer működtetése nélkül, de akár mellette is alkalmazhatóak, sőt szóba jöhetnek bármilyen foglalkoztatási jogviszonyban.

Szja-juttatások utáni adókötelezettség Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőkben kérném a segítségét:Belső szabályzat alapján 30 nap alatt kell elkészíteni a munkavállalónak a kiküldetéssel kapcsolatos elszámolását. Így többször előfordul, hogy előző havi egyes meghatározott juttatások (természetbeni) is kerülnek költségként elszámolásra. Szabályos, ha a költségelszámolás napjával kerül bevallásra az adófizetési kötelezettség vagy kötelező a számla szerinti időszakba bevallani és megfizetni a „természetbeni” adót? Március 5-én készült el a februári kiküldetés, melyben csak februári étkezés és szállás szolgáltatás volt. A könyvelésre és bérszámfejtésre 12-én került el az anyag. Kötelező-e önellenőrizni a feb. hónapot? Vagy szabályos, ha a márciusi járulék bevallásban kerül elszámolásra ez a kiküldetési elszámolás?Köszönöm szépen a segítséget!

Autópálya használat juttatása Kérdés

Tisztelt Tanácsadó! Egy KFT 2013. januárjában megvette a dolgozóinak az éves autópálya használatra való jogosultságot.A dolgozók a cég tevékenysége miatt kapnak ilyen juttatást. A mai napon több dolgozó beadta a felmondását. Megteheti-e a cég, hogy a kilépő dolgozókkal megtérítteti a kilépést követő időszak időarányos használati díját, vagy keletkezik-e adófizetési kötelezettsége, ha a dolgozóknak megmarad a jogosultságuk, de már nem a KFT érdekében használják?

Egyes meghatározott juttatás Kérdés

Tisztelt Szakértő!A törvény szerint egyes meghatározott juttatás az is, amikor a munkáltató azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel (ideértve azt az esetet is, ha a termék, a szolgáltatás azonos módszerrel meghatározott keret terhére választható), feltéve, hogy a juttatásra jogosultak körét a belső szabályzat nem egyénileg, hanem a munkakör, a beosztás, a munkaviszonyban eltöltött idő, az életkor vagy más - munkaköri feladattal kapcsolatos teljesítménytől nem függő - közös ismérv alapján határozza meg. Belső szabályzatnak minősül a munkáltatói tájékoztató, ha abba szabályozzuk, hogy ki mennyi Sodexo meleg étel utalványt kap? A tájékoztató nem egyénileg szabályozza, hanem a közös ismérv is meg van a fizikai és nem fizikai munkavállalók. Ha egy munkáltatói tájékoztatóba szabályozzuk a törvényben leírt módon, akkor az megfelel belső szabályzatnak?Ha igen, azt elég ha csak kifüggesztettük vagy mindenkinek alá kell írnia. Nálunk nincsen cafetéria rendszer, de a törvény úgy írja, hogy ideértve azt az esetet is, ha a termék, a szolgáltatás azonos módszerrel meghatározott keret terhére választható, ami a cafetéria rendszer, de akkor ez azt is jelenti, hogy ha nincs cafetéria rendszer, akkor is belső szabályzattal ha nem egyénileg, hanem közös ismérv alapján szabályozzuk, akkor adhatjuk idén egyes meghatározott juttatásként.

Megvan, mennyit lehet adni Erzsébet-utalvány formájában Cikk

Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750. számú törvényjavaslathoz a költségvetési bizottság által benyújtott, és már megszavazott seregnyi módosítás között az eredetileg kárhozatra ítélt cafeteriát megmentő új, kedvező változtatások is vannak.

Számítógép használati utalvány Kérdés

Ha a munkáltató ad a dolgozónak számítógép használati utalvány, majd azt az utalványkibocsátó cég beváltja a dolgozónak pénzre, vagyis eladja neki, ebben az esetben van-e szja és járulék vonzata. Szeretném kérni, hogy az erre vonatkozó jogszabályt Hol találom meg? Mivel a 2011. évben ugyanerre feltett kérdésben hivatkoznak a jogszabályra, de én nem találtam meg. Ha lehetséges, szeretném kérni a jogszabály teljes szövegét.

Kedvezményes színházjegy terhe 2012-ben Válasz

Igen, amennyiben valamely juttatást a munkavállalóknak megismerhető belső szabályzat alapján, vagy minden...

Szép-kártya: legfontosabb kérdések és válaszok Cikk

Mennyibe kerül a SZÉP Kártya? Ugyanúgy fizetek vele, mint egy bankkártyával? A Pénzcentrum.hu a SZÉP Kártyával kapcsolatos legfontosabb kérdésekre válaszol, úgymint, hogy kinek adható oda, mit kell tenni ha ellopják és mennyire biztonságos PIN kód nélkül?

Erzsébet-utalvánnyal 30 százalékot spórolhat a munkaadó Cikk

A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A Szép-kártya népszerűsítése többszázmillióba kerül Cikk

A Szép (Széchenyi pihenő) kártyát 350 millió forintos bevezető kampánnyal kívánja népszerűsíteni a gazdasági tárca - írja Napi Gazdaság csütörtöki száma

Döntött a kormány a cafetéria-juttatásokról: mivel számoljunk 2012-ben? Cikk

Az adótörvényeket módosító törvény végszavazásával véglegessé váltak a személyi jövedelemadó törvény 2012-ben hatályos szabályai. Az adójóváírás megszűnése mellett, a legnagyobb várakozás a munkavállalókat a béren felül megillető juttatások sorsát övezi. Mi adózik kedvezményesen és mennyi az éves keret?

Egyéb cafetéria-juttatások: mi változik, mennyivel adózik? Szakértői Kommentár

Változik azoknak az egyes meghatározott juttatásoknak a köre is, amelyek után a közterheket a juttató fizeti meg. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni.

Próbaidőre, visszamenőleg adható-e cafeteria? Válasz

Amint arról a személyi jövedelemadóról szóló törvény 71.

Mikor nem adómentes a juttatás? Cikk

A személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvény 1.sz. mellékletének 3. pontja tartalmazza egyebek között azokat az ún. közcélú juttatásokat, amelyeket a közhasznú és egyes más szervezetek adómentesen adhatnak magánszemélyeknek.

Az adóhivatal állást foglalt, vége a cafetéria-trükközésnek Cikk

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) szerint törvénysértő az egyik utalványforgalmazó cég ajánlata, miszerint visszavásárolná a munkavállalóktól a főképp élelmiszerekre beváltható papírokat. Ez ugyanis adóelkerülő ügyeskedésnek minősülhet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink