10094 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökkenni fog. A benzin 3 forinttal, a gázolaj 4 forinttal lesz olcsóbb várhatóan, ha a kutak érvényesítik áraikban a csökkenés mértékét – írja a holtankoljak.hu.

Cikk

Drasztikus változásokat hoz az Otthon Start program szeptemberi indulása a lakáshitelek piacán Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint. Az új konstrukció révén már az idén több száz milliárd forintnyi friss támogatott lakáshitel jelenhet meg a piacon, nőhet az átlagos hitelösszeg, miközben a bankok a mostaninál jóval nagyobb hangsúlyt helyezhetnek a piaci feltételű lakáshiteleik és a támogatott konstrukciók együttes értékesítésére is.

Cikk

A kormány 2026 januárjától új, évi nettó 1 millió forintos otthontámogatást vezet be a közszolgálati dolgozók számára, amely a lakáshitel törlesztésére vagy új lakáshitelhez önerőként történő felhasználására szolgál. Ez a támogatás jelentős könnyebbséget jelenthet majd azoknak is, akik például az Otthon Start program keretében veszik fel kamattámogatott, fix 3%-os lakáshitelüket. A money.hu számításai alapján azt is jelentheti, hogy a jogosultak tényleges havi törlesztője mindössze körülbelül 11 ezer forint lehet egy 20 milliós, 25 évre vállalt kedvezményes hitel esetén.

Cikk

Magyarország kifejezetten kedvező adottságokkal rendelkezik a geotermikus energia felhasználásához, e téren már most az európai élvonalba tartozik. A Jedlik Ányos Energetikai Programban a kormány az eddigi ráfordításokat többszörösen meghaladó forrásmennyiséget mozgósít a további előrelépés érdekében. Az első pályázat társadalmi egyeztetése megkezdődött, tervezete a pályázati honlapon 2025. augusztus 15-éig véleményezhető. A továbbiakban véleményezésre induló két másik kiírással együtt összesen 41 milliárd forint támogatás teheti a hazai zöldgazdaság húzóágazatává a geotermiát, olvasható az Energiaügyi Minisztérium honlapján.

Cikk

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás („kiss cam”) botrány alapján (intim viszony nyilvánosságra kerülése koncertkép alapján) érdemes megvizsgálni, hogy a rendezvények szervezőit pontosan milyen kötelezettségek is terhelik, illetve a résztvevőknek mivel kell számolniuk. Az érdekes ügy tanulságait és a jogi helyzetet az alábbiakban foglaljuk össze.

Cikk

Akik turisztikai idénymunkásként jelentették be alkalmazottjaikat, sok esetben hibáztak, a kedvezőbb adózáshoz ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályain túl további két feltételnek is meg kell felelni, így például a strandbüfében, a fagylaltozóban dolgozókat nem lehet turisztikai idénymunkásként bejelenteni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Mit jelent a belföldi, illetve külföldi illetőség adózási és társadalombiztosítási szempontból? Milyen szerepe van a kettős adózást elkerülő egyezménynek az illetőség vizsgálatánál? Mihez szükséges az illetőségigazolás, és milyen jogkövetkezményekkel jár annak hiánya? A mikrofonnál: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jogász, egészségügyi menedzser és Horváthné Szabó Beáta adószakértő.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektromos céges autó utáni költségtérítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyesület adománya utáni ajándékozási illeték

Pölöskei Pálné

adószakértő

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink