10094 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén ismét kiemelt ellenőrzés-sorozatot végez a szüreti időszakban. A vizsgálatok középpontjában a borászati termékeket előállító üzemek, valamint a szőlőfelvásárlók állnak. Az akció célja többek között annak biztosítása, hogy a borelőállítás első lépésének tekinthető szüret során pontosan rögzítsék a betakarított szőlő mustfokértékét és mennyiségét – tette közzé honlapján a Nébih.

Cikk

2025 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 704 400, a nettó átlagkereset 484 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,7, a nettó átlagkereset 9,6, a reálkereset pedig 4,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 567 700, a nettó kereset mediánértéke 395 000 forintot ért el, 10,3, illetve 10,5 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Augusztus 27-étől a Nemzeti Adó és Vámhivatal élesíti a fluortartalmú üvegházhatású gázok kivitelének egyablakos adatcseréjét az eVÁM AES-ben (kiviteli vámeljárásokat feldolgozó informatikai rendszer). Ezen termékkörök kivitelekor az engedélyek, nyilatkozatok ellenőrzése automatikus lesz az uniós rendszerekben – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink