11740 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

2025.január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók egyszerűbben határozhatják meg, hogy az átalányban megállapított jövedelmük kiszámításakor alkalmazhatnak-e 80 százalékos mértékű költséghányadot, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a Google-lel szemben, az úgynevezett dalszövegkártya-szolgáltatással kapcsolatban indított versenyfelügyeleti eljárást. A részletes vizsgálat alapján nem volt megállapítható, hogy a Google a dalszöveg-szolgáltatásának nyújtása során visszaélne gazdasági erőfölényével, és saját szolgáltatását más versenytársai által nyújtott szolgáltatások hátrányára előnyben részesítené, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A magyar áfatörvény szabályai az EU héa-irányelvének előírásaival harmonizáltak, a közös irányelvtől azonban meghatározott időre, indokolt esetben kérhető eltérés. Erre csak adott időtartamra kapható kivétel, amelyre az EU Tanácsa a Bizottság javaslata alapján ad felhatalmazást. Ilyen derogáció meghosszabbítását kérte Magyarország, és kapta meg a december közepén megjelent 2024/3209. számú tanácsi határozat alapján.

Cikk

Ügyfelünk az építőiparban tevékenykedik. Magánszemély részére épít házat, a magánszemély a teljes ellenértéket – kb. 40 millió forint – készpénzben szeretné kifizetni a munka elvégzése után. Jelenthet-e ez problémát az építési vállalkozónak, illetve terheli-e őt vagy a könyvelőirodát bármilyen bejelentési kötelezettség? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

Cikk

Jár-e bármiféle hátránnyal rám nézve (pl. táppénz, nyugdíj), ha egy heti 40 órás főállású munkaviszony helyett négy munkáltatónál létesítek munkaviszonyt, és a négy munkahely együttesen teszi ki a heti 40 órás bejelentést (25+5+5+5 óra)? A négy munkaviszony bruttó munkabére megegyezne a mostani, egy munkahely bruttó bérével. Egyéni vállalkozóként a járulékmentességhez szükséges heti 36 órát elérő munkaviszony egyszerre több jogviszonyból is összeadódhat? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdéseket dr. Radics Zsuzsanna jogász, társadalombiztosítási szakértő válaszolta meg.

Cikk

Az Adózóna oldalához intézett olvasói kérdés a DRS-díj számviteli elszámolásával kapcsolatos. A repontot üzemeltető társaság a MOHU-tól üzemeltetési díjat kap, ehhez csatoltan készül egy önszámviteli bizonylat, ahol feltünteti a MOHU a visszaváltott dobozokat darabszámra és összegben is. Ezt az összeget a társaságnak utalja a MOHU. A magánszemélyek fizetnek az utalvánnyal, ez rajta van a pénztárgép szalagon. Milyen módon kell ezeket könyvelni? A kérdésekre Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.

Cikk

Szombaton tovább emelkednek az üzemanyagárak, hétvégén a gázolaj beszerzési ára emelkedik bruttó 2 forinttal literenként. A benzinért a hétvégén várhatóan nem kell többet fizetnünk. Ez a 2 forintos emelés a kutak áraiban is megjelenhet majd – írja a holtankoljak.hu.

Cikk

Az NGM akár jogszabálysértés árán is szembehelyezkedik az AVDH megszüntetésével. Az illetékes főosztály egy irreleváns törvényi szakaszra hivatkozva fenntartja az AVDH érvényességének látszatát. Tény, hogy enélkül leállna a gazdálkodók körében a munkaügyi hivatali ügyek intézése is. A helyes megoldás persze az AVDH jogi státuszának visszaállítása lenne, legalább 2025.10.31-ig, hiszen az integrált használatát már eddig a dátumig már meghosszabbították – olvasható a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) közleményében, tájékoztatott az MTI.

Cikk

A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedéseknek köszönhetően több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor 2025-ben, mint valaha. Az érintettek körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényezőt jelent a háztartásoknak. A money.hu szakértői összegyűjtötték, milyen lehetőségekkel számolhat, aki idén lakásfelújításba szeretne vágni.

Cikk

A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent decemberben a müncheni ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett felmérése szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Kanadából származó jövedelem

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink