Bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen Montenegróban

  • MTI

Bojkottra szólított fel a magas árakat alkalmazó boltok ellen a Montenegrói Alternatíva (Alternativa Crna Gora) nevű montenegrói párt, amely szerint pénteken egyetlen élelmiszerüzletben sem kellene vásárolni – közölte az MTI.

A bojkottal azt szeretnék megmutatni, hogy az embereknek elegük van abból, hogy az európai uniós áraknál is drágábban árulnak bizonyos termékeket, főleg élelmiszereket az Adria-parti országban.

A párt emlékeztetett arra, hogy Horvátországban egy hasonló akció már eredményre vezetett. A megmozdulást Milojko Spajic miniszterelnök is támogatja, míg a montenegrói kereskedelmi kamara szerint alaptalan az akció, és árt a montenegrói gazdaságnak.

Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is a nagy élelmiszerláncok bojkottjára szólították fel az embereket a fogyasztóvédelmi szervezetek és az ellenzéki pártok, akik úgy vélik, a nagy cégek egyezséget kötöttek egymással arról, hogy magas árakat szabjanak meg, ez pedig negatív hatással jár az emberek életszínvonalára – olvasható az MTI közleményében.

Horvát gazdasági miniszter: a fogyasztók megmutatták erejüket a magas árakat alkalmazó boltok bojkottjával

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó támogatás elszámolás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Emag számla áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink