140 találat a(z) gépjárműadó cimkére
Nem módosítás nélkül fogadták el az őszi adócsomagot
Cikk
Nagy várakozások övezték az őszi adócsomag parlamenti vitáját, elsősorban azt, hogy az utolsó pillanatban változtatnak-e a kata január 1-jétől hatályos szabályozásán. Az eredetileg benyújtott javaslathoz képest terjedelmes módosításokat fogadtak el, ezek is leginkább arra világítanak rá, mekkora változás várható jövőre az adóeljárásokban. A Niveus Consulting Group az érdemi módosításokat foglalta össze.
Az adózás rendjének változásai az új adócsomagban
Cikk
A kormány őszi adócsomagja, amelyet kedd délután nyújtott be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium, több pontban is érinti az adózás rendjének szabályait.
Figyelmeztető jelzés
Kérdés
Cégautóadó – kinek, mikor, és mennyit kell fizetnie?
Cikk
Cikkünk első részében az adó tárgyát meghatározó rendelkezéseket, az adófizetéssel terhelt, illetve az az alól mentesített gépjárművek körét ismertettük, a mostani, második részben pedig a cégautóadó fizetésére kötelezett személyekre és a kötelezettség teljesítésére vonatkozó tudnivalókat foglaljuk össze.
Súlyadó forgalomból kivont tehergépjármű esetén
Kérdés
Véglegesen elvenné a kormány az önkormányzatoktól a gépjárműadót
Cikk
Rendkívül súlyosan érinti az önkormányzatokat, és a helyi közösségeket is a központi költségvetés 2021. évi tervezete – közölte Karácsony Gergely főpolgármester ma a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón.
Gépjármű bérbeadása
Kérdés
Személyautó bérbeadása
Kérdés
Tisztelt Szakértő! „X” magyar cég – EU-s adószámmal rendelkezik – Németországban vásárol új személyautót. Az eladó adómentes közösségi értékesítés címén a számlát áfa nélkül állítja ki, a fizetendő 27% áfát „X” magyar cég vallja be és fizeti. „X” cég a vásárolt és forgalomba helyezett személyautót bérbeadja „Y” szlovák cégnek, a bérleti szerződésben a bérbeadás időtartama legalább 2 év, a bérleti díj a felmerült költségek alapján kerül megállapításra. A hosszú távú bérbeadás címén „X” cég a bérbeadásról a számlát áfa nélkül állítja ki, az áfát a megrendelő fizeti, teljesítési hely Szlovákia. „X” magyar és „Y” szlovák cégnek azonos a tulajdonosa, a Tao szerint kapcsolt vállalkozások. Jól gondolom-e az alábbiakat: – „X” magyar cég a személyautó után fizetendő áfát csökkentheti a beszerzés miatt levonható áfával, azaz a vásárolt személyautóra nem vonatkozik az általános áfalevonási tilalom, mivel az áfatörvény 152. § (2) bekezdése szerint az áfa levonható, ha a személyautót vállalkozásán belül igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy hasznosítja, hogy bérbe adja. Véleményük szerint a 2 éves bérleti szerződés megfelel a túlnyomó rész időtartamának vagy hosszabb időszaknak kell lennie? – A vásárolt személyautó „X” magyar cég tulajdonában van, így függetlenül a bérbeadástól, a bérbeadónak meg kell fizetni a cégautóadót, illetve a gépjárműadót is. Segítségét előre is köszönöm.
Autót lízingel? Így tudja az adókat és a biztosítási díjakat elszámolni
Cikk
Sok vállalkozó dönt úgy, hogy a munkához szükséges személygépkocsit béréléssel biztosítja vállalkozása számára. Ennek egyik módja a lízing, ahogy ez olvasónk esetében nyílt végű pénzügyi lízing keretei között történt. A lízingdíj elszámolása általában nem okoz komoly fejtörést a cégeknél, de sokkal nehezebb kérdés a kapcsolódó költségek, mint a casco, gépjárműadó stb. elszámolása. Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Cégautóadóból levonható gépjárműadó
Kérdés
Helyi önkormányzat egyrészt nem teljeskörűen (utánfutó és személygépkocsi közül csak az utánfutót tüntette fel), másrészt késedelmesen küldte meg értesítő levelét a márciusban esedékes gépjárműadó-befizetési kötelezettségről. Az adózó 2019.04.11-i felhívásának megfelelően az önkormányzat kiküldött egy új értesítő levelet. Így a gépjárműadó késedelmesen lett megfizetve. Önellenőrzéssel érvényesíthető-e a 2019. I. és II. negyedévére beküldött cégautóadó összegéből a súlyadó összege? Válaszukat előre is megköszönve! Timi
Cégautóadó levonhatósága
Kérdés
Tisztelt Szerkesztőség! Kérdésem, hogy egyáltalán nem lehet levonni a cégautóadó-fizetési kötelezettségből a határidőben meg nem fizetett, de később megfizetett gépjárműadót vagy valamikor később mégis figyelembe lehet venni a levonhatóságát? Köszönettel !
Március 15.: adófizetési határidő
Cikk
Március 15-e egyes helyi adók, illetve helyiadó-előlegek megfizetésének határideje.
Cégautóadó egyesületnél
Kérdés
Tisztel Szakértő! Egyesület pályázat útján Suzuki Vitara személygépkocsit nyert. Állításuk szerint ez után a gépjármű után súlyautóadót sem és cégautóadót sem kell fizetniük. Helyesen gondolják? Köszönöm válaszát!
Gépjárműadó megfizetése átvezetéssel
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy társaság egy települési önkormányzatnál nyilvántartott, 2018.09.17-én esedékes gépjárműadót teljes egészében egy másik önkormányzatnál, iparűzési adóban fennálló túlfizetésből kívánta rendezni a két önkormányzati adóhatóság közötti átvezetéssel. Az átvezetési kérelmet 2018.09.17-én, határidőben benyújtotta. A gépjárműadót nyilvántartó hatóság az átvezetést 2018.09.20-án könyvelte, ezen a napon a társaságnak nincs gépjárműadó-tartozása. Kérdésem, hogy a Gjt. 17/F paragrafusa alapján a gépjárműadó-fizetési kötelezettség a cégautóadót csökkentő összegként figyelembe vehető-e, mint határidőben megfizetett gépjárműadó, tekintettel a határidőben benyújtott átvezetési kérelemre? Válaszát köszönöm.
Több adóbevételt hagynának a településeken
Cikk
Változtatna az adóbevételeknek a központi költségvetés és a települések közötti megosztásán Hiszékeny Dezső és Szabó Sándor szocialista képviselő – derül ki a T/1468. számon beterjesztett törvénymódosító javaslatukból.