117 találat a(z) felmérés cimkére

Cikk

Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.

Cikk

Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akiknek egyhavi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket, és egyhavi megtakarítással sem rendelkeznek – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. Nem csoda, hogy a magyar válaszadók Európában a legpesszimistábbak az áremelkedésekkel kapcsolatban: 90 százalék szerint a következő fél évben még magas inflációra számíthatunk.

Cikk

Ha lehetne, átlagosan már 57 évesen nyugdíjba vonulnának a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály tagjai – erre jutott a K&H biztos jövő felmérése. Ha tehetnék, 19 százalékuk legfeljebb 50 éves koráig dolgozna. Ugyanakkor mindössze 10 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a törvényileg meghatározott nyugdíjkorhatár elérése előtt valóban nyugdíjba tudnak majd vonulni.

Cikk

Második alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 2 évre a megkérdezettek háromnegyede látja kedvezőtlenebbnek az ország gazdasági kilátását az elmúlt 2 évhez képest. Többen (83 százalék) rendelkeznek válságtervvel, mint tavaly. Nem meglepő módon a vállalatok gazdasági válság esetén bér-és járuléktámogatást, illetve adócsökkenést látnának szívesen. Az elmúlt évben a harmaduk kkv adókedvezményt vett igénybe (amennyiben jogosult volt rá), további 30 százalék K+F adókedvezményt, a többiek viszont jellemzően nem éltek semmilyen adócsökkentési lehetőséggel – derült ki a Niveus Consulting Group kérdőíves felméréséből.

Cikk

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, azonban az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot, miközben a dolgozók 17 százaléka egyáltalán nem számít fizetésemelésre az idén – közölte a Trenkwalder február végén végzett munkaerőpiaci kutatása alapján csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Kilenc európai országot megvizsgálva kiderül, hogy az adóellenőrzések mellett egyedül Magyarországon létezik az úgynevezett jogkövetési vizsgálat, amely megfelelő együttműködés esetén gyakran végződik szankciók nélkül. Teljesen változó a kép, hogy melyik országban mikor kerül sor adóellenőrzésre, nálunk például jellemzően csak a nagyvállalatok számíthatnak rajtacsapásra. Maga az ellenőrzés folyamata viszont mindenhol belefér a 90-180 napos idősávba, Magyarországon átlagosan 3-4 hónapig tart – derül ki a Niveus Consulting Group európai adóellenőrzési felméréséből.

Cikk

A magyar családok 60 százalékának nőttek a lakásfenntartási költségei a rezsicsökkentés szabályainak módosítása óta. Egy átlagos háztartásnak 12 ezer forinttal kell többet fizetnie az energiáért, az áremelésben érintettek havi 22 ezer forintos többletkiadásról számoltak be. A megkérdezett családok csaknem négyötöde próbál takarékoskodni a rezsin – derül ki GKI és a Masterplast közös, decemberi kutatásának eredményeiből.

Cikk

Átlagosan havi 26 ezer forintos költségemelkedésre számítanak a válaszadók a rezsicsökkentési szabályok módosítása miatt, a legkisebb jövedelmű háztartások kiadásai több mint harmadával növekedhetnek, derült ki az Intrum felméréséből. A magyar háztartások háromnegyede ki tudja gazdálkodni az áremelés miatti plusz kiadást, de 161 ezer háztartást közvetlenül fenyeget a fizetésképtelenség.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink