Brexit: a brit cégek többsége már most panaszkodik Cikk
A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít a ma közzétett legfrissebb felmérés szerint.
A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít a ma közzétett legfrissebb felmérés szerint.
Ma a pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, ami miatt rögtön csalódottsággal, és akár az elhelyezkedés nehézségeivel találják szembe magukat – állapítja meg több felmérés is. Nemzetközi szinten jellemző erre a generációra az erőn felüli költekezés is. A hiányos pénzügyi tudás és a kortársak hatása nagyban hozzájárulnak a téves kép és az ebből fakadó irreális pénzügyi döntések kialakulásához. Minderre megoldást jelenthet az időben megkezdett pénzügyi nevelés, amellyel megelőzhetővé és visszafordíthatóvá válhat a rossz döntések meghozatala és a fiatalok kiábrándultsága.
Rövid és középtávon egyaránt csökkent a növekedést feltételező magyar nagyvállalatok aránya a második negyedévben az előző negyedévhez képest – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményeiből.
Optimistábbak a magyarországi vállalatvezetők, 81 százalékuk nyilatkozott pozitívan a következő egy évben várható gazdasági fejlődésről, 70 százalékuk pedig létszámbővítést tervez – derült ki a Stanton Chase felsővezetők kiválasztására szakosodott nemzetközi személyzeti tanácsadó cég felméréséből, amelyhez 120 vállalati vezetőt kérdeztek meg.
A korrupció szerves része a magyar üzleti gyakorlatnak a magyarországi közepes és nagy vállalatok vezetői szerint – derült ki az EY könyvvizsgáló cégnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen végzett felméréséből, amelynek eredményeit szerdán mutatták be Budapesten.
A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több szervezet tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk (63 százalék) amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.
Hamisítványból ma már bármi található a piacon, a ruhától az illatszeren át a gyógyszerig. Kik azok, akik leginkább vevők az utánzatokra, másolatokra? Ez is kiderül a TÁRKI Társadalomkutatási Intézetnek a HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület) megbízásából készített reprezentatív lakossági felméréséből.
Az Aegon megbízásából 12 országban elvégzett kutatás szerint a jelenlegi jövedelmük átlagosan 72 százalékát elérők lennének elégedettek nyugdíjas korukban a megkérdezettek, az átlagos érték országonként eltérő, ám figyelemre méltó, hogy éppen Magyarországon a legmagasabb, 85 százalékkal - közölte az Aegon Magyarország Zrt.
A tavaly év végi rövid hanyatlás után 2011 elején ismét gyorsuló ütemben növekedett a világgazdaság. A helyzet azonban továbbra is bizonytalan és új nehézségekkel kell szembenéznünk – derül ki a professzionális könyvvizsgálók nemzetközi szervezete, az ACCA legfrissebb globális kutatásából.
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít május 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfélszolgálatain és honlapján. A másfél évvel ezelőtti kutatás folytatásaként az adózók újra elmondhatják véleményüket az adóhatóság szolgáltatásairól és ügyfélszolgálati tevékenységének minőségéről, amivel fontos visszajelzést adhatnak a hivatal munkájáról és működéséről.
A magyarországi munkavállalók 2009 utolsó három hónapjában kevesebb béren felüli juttatást kaptak, mint egy évvel korábban - derül ki a Merces.hu felméréséből. Bár a 13. havi fizetések és év végi jutalmak átlagos összege egyaránt nőtt, kevesebben részesültek benne, mint 2008 decemberében.
A cégek, a tavalyi évhez képest átlagosan 10 százalékkal több ajándékutalványt adnak – derül ki a Sodexo Pass év végi felméréséből.
Juhász Tibor
okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől