217 találat a(z) export cimkére

Cikk

Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt kiviteli szankciók a tilalmak mellett engedélykötelezettséget, valamint mentességi szabályokat tartalmaznak. Az engedélyekhez és a mentességi jogcímekhez TARIC-igazoláskódok tartoznak, amelyeket a vám-árunyilatkozatokon szerepeltetni kell. A kódok jogszerű használatához valamilyen igazolásra (például szerződés, műszaki leírás, tevékenységi/működési engedély, cégbejegyzés) vagy engedélyre van szükség, amit a vámkezelés mellékleteként kell csatolni. Ezen felül az engedély alapján vagy a szankciók alól mentesítéssel megvalósuló kiviteleknél néhány esetben a szankciós rendelet értesítési kötelezettséget is előír – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

2025. februárban a kivitel volumene 13 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, a behozatalé enyhén, 0,5 százalékkal mérséklődött. Az aktívum 1,1 milliárd euró volt, az egyenleg 599 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. A 2025. januárihoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,9, az importé 0,1 százalékkal kisebb volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2024 decemberében az ipari termelés volumene 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte honlapján a KSH. A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8 százalékkal kisebb volt a 2024. novemberinél. 2024-ben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban.

Cikk

A kormány 2025-ös „repülőrajtjához” szükség lenne az export felfutására (a kivitel a GDP 77,4 százaléka, míg a nettó export a GDP 6,8 százaléka). Mindezt olyan körülmények között, amikor a nemzetközi kereskedelem lassul, és a látóhatáron már látszanak a „Trumpizmus” első jelei (pl. vámemelések). A hazai tulajdonú exportáló vállalkozások, jellemzően mikro- és kisvállalatok (nagyvállalat alig van közöttük [1 százalék]). A GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében az export árbevétel alapján vizsgálta meg a hazai vállalkozásokat.

Cikk

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük. Az élelmiszer-feldolgozók mellett a kereskedők és a fogyasztók szakmai edukálása is fontos – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Mentes termékek munkacsoportjának legutóbbi ülésén, írja honlapján a NAK.

Cikk

2024. októberben az export euróban számított értéke 0,8 százalékkal mérséklődött, az importé 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, közölte honlapján a KSH. A termék-külkereskedelmi egyenleg 127 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,9, az importoldalon 3,0 százalékkal felülmúlta az előző havit.

Cikk

A kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 443 millió eurót tett ki, az egyenleg 238 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Júliushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,5 százalékkal nőtt, az importé 0,1 százalékkal mérséklődött – közölte honlapján a KSH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink