447 találat a(z) eredménytartalék cimkére

Jegyzett tőke leszállítása Kérdés

Adott egy kft. amelynek a jegyzett tőkéje 10 millió forint, az eredménytartalék mínusz 5 millió 550 ezer forint, vagyis a saját tőke 4 millió 450 ezer forint. Ha a jegyzett tőkét leszállítja 4 millió forintra, akkor mi lesz az eredménytartalékkal? Teljes egészében megszüntethető a negatív eredménytartalék ez esetben? Vagy ilyenkor az eredménytartalékot is olyan arányban kell csökkenteni, amilyen arányban a jegyzett tőkét? Vagyis, ha a jegyzett tőke csökkenne 60 százalékkal, és így lenne 4 millió forint, akkor az eredménytartalék is csak 60 százalékkal csökkenthető? Ez utóbbi esetben nem vagyunk előrébb a jegyzett tőke csökkentéssel. Ilyenkor milyen megoldást tudnának ajánlani, hogy a jegyzett tőke csökkentése helyrehozza a saját tőkét? Válaszukat előre is köszönöm.

Saját tőke helyreállítása Kérdés

Tisztelt Szakértők! A következő problémával kapcsolatban kérem szépen a segítségüket: egy kft. 2010.-ben a jegyzett tőkéjét 3 millió forintról 500 ezer forintra csökkentette, a jegyzett tőke csökkentéssel egyidejűleg az eredménytartalék arányos része is kivonásra került, az így megállapított összeg a tagokkal szembeni kötelezettségként került előírásra. Likviditási problémák miatt az évek során a visszafizetendő összeg töredéke lett csak valóban kifizetve, majdnem 3,4 millió forint még mindig a kötelezettségek között szerepel. A kft. a 2013-as évet jelentős veszteséggel zárta, olyannyira, hogy a saját tőkéje csaknem mínusz 2 millió forintra süllyedt. Az idei év eddig szintén veszteséget mutat, és várhatóan enyhe veszteséggel zár, és ezért a tagok a saját tőke/jegyzett tőke arányt a ki nem fizetett jegyzett tőke és eredménytartalék terhére szándékoznak helyreállítani. Hogyan lehet ezt majd megvalósítani? A kötelezettség a taggyűlés határozata alapján közvetlenül átvezethető a tőketartalékba, vagy a tagoknak azt el kell engedniük, és így a 2014. évi rendkívüli eredményben megjelenve áll helyre mintegy „automatikusan” a saját tőke/jegyzett tőke arány? Ha ez utóbbi a járható út, a társaságnak a döntést mikor kell meghoznia, és milyen adókötelezettséggel kell számolnia? Előre is köszönöm a segítségüket! Tisztelettel: KS

Áttérés katára Kérdés

Egy bt.,amikor kilép a társasági adó hatálya alól, és áttér katára, ki kell, hogy ürítse az eredménytartalékát. Ezt úgy kell tennie, hogy van az úgynevezett osztalékadót kiváltó 16 százalékos adó, amelyet 3 év alatt kell megfizetnie (amit a 1471-esen kell bevallania). Ennek nincs ehovonzata, tehát nem kell erről pluszban beadni a 1408-as bevallást is. Eddig jól gondolom? Itt még egy kicsit összetettebb a dolog, mert a korábbi években írtak ki osztalékot, tehát egy része a felgyűlt nyereségnek már át van vezetve a 476-ra. Van arra szabály, hogy ezt meddig lehet/kell felvenni?

Nonprofit kft. törzstőke-emelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék nonprofit kft. törzstőke-emelésével kapcsolatosan kérdést feltenni. A kötelező törzstőkeemelés a nonprofit kft.-re is vonatkozik? Nonprofit kft. székhelyet szeretne módosítani, és az új szabályok szerint akkor ezzel együtt a kft. törzstőkéjét is fel kell emelni 3 millió forintra? Nonprofit kft.-nél az osztalék nem jöhet szóba, de azért az eredménytartalékban van összeg. Itt is szóba jöhet a törzstőke eredménytartalékból való felemelése? Vagy a nonprofit kft.-ben csak az az egy mód van (ha fel kell emelni a törzstőkét), hogy a tulajdonosok befizetik? Köszönöm szépen a válaszukat!

Ha osztalék nem fizethető, munkabér sem jár? Kérdés

Lehetséges, hogy az új Ptk. egyik új szabálya szerint, ha egy társaság eredménytartaléka negatív, akkor tagjainak sem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést, így például munkabért? Tisztelettel.

Evás bt. evát megelőző időszak eredménytartaléka Kérdés

Tisztelet Szakértő! A 2013. évet lezárva szeretnénk felosztani a tagok között az evás időszak előtt keletkezett eredménytartalékot. Kérdéseim a következők: – milyen adófizetési kötelezettség terheli a tagokat, – milyen bevallási kötelezettségeink vannak ezzel kapcsolatban, – elég a 08-as bevallást leadni róla, vagy még a 1343-as evabevallásban is kell ezt szerepeltetni kell? Köszönettel: Juhászné

Törzstőkeemelés Kérdés

A kötelező törzstőkeemelést a cég eredménytartalékból tervezi megoldani. Az interneten a következő mondatot olvastam ezzel kapcsolatban: "Ha a törzstőkeemelés a korábbi években képzett eredménytartalék terhére történik, akkor később a törzstőke ezen részére szintén osztalékfizetés esetével azonos adófizetési kötelezettség keletkezik ". Mit jelent a mondat azon része, hogy "később.......adófizetési kötelezettség keletkezik"? Üdvözlettel: Nagy Bálintné

Könyvelési bakikat okozó hiányos dokumentumok Cikk

Cikksorozatom befejező részében – az éves beszámoló készítésének ürügyén - a mérleg forrás oldalát érintő könyvelési hibákra hívom fel a figyelmet.

Tőkeemelés Kérdés

Egy kft. 2011. évben tőkeleszállítást hajtott végre. A leszállított jegyzett tőkét felvették a tagok. A jegyzett tőkéhez kapcsoló eredménytartalékát is csökkentette a társaság, melyet a tagok nem vettek fel, kötelezettségként szerepelteti könyveiben. Most az új rendelet előírása szerint, tőkeemelést tervez a kft., és ezt a leszállított tőkét szeretné jegyzett tőkévé alakítani, adózás nélkül. Lehetséges ez? Köszönettel: Gönczi Miklósné

Tagnak nyújtott kölcsön elengedése, előző évek eredménytartaléka terhére fizetett osztalék Kérdés

Tisztelt Szerkesztő! Két kérdésem van. Az egyik: a tagnak nyújtott kölcsön elengedése miatt a tagnak kell-e fizetnie, mint magánembernek adót, járulékot. A kft.-nek nem kell, ezt jól tudom? A másik kérdés: a kft. nyereséges, de nem a tárgyévben képződött nyeresége után szeretne osztalékot fizetni, hanem az előző évek nyeresége alapján az eredménytartalék terhére. Ezt megteheti-e egy kft.? A veszteséges kft. szintén az előző évek nyereségéből (eredménytartalékból) kíván osztalékot fizetni, megteheti-e? Válaszát köszönöm.

Kft. és KIVA eredménytartalékkal Kérdés

Kft. ha átlép a KIVA-ba, az előző években képződött ki nem fizetett osztalékot, amit eredménytartalékba tett az átlépés miatt, le kell-e adóznia, illetve ki kell-e fizetnie a felhalmozódott osztalékokat? NAV egyik válasza alapján igen.

EVA és eredménytartalék Kérdés

EVA-s bt kettős könyvelést vezet. Az EVA előtti időszakában képződött eredménytartalékát le kell-e adózni, ha átlép a KIVA-ba? Árbevétele több mint 6 millió forint, EVA-ba történő átlépésnél nem adózte le az eredménytartalékát, mert maradt a kettős könyvelésben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. végelszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

BKV-bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink