745 találat a(z) cégautóadó cimkére

Kérdés

Adott egy forgalomból véglegesen kivont jármű, amely rendelkezik egy ideiglenes, úgynevezett SP (sport) rendszámtáblával, indítási naplóval és gépkönyvvel. A gépkocsi az indítási napló alapján évente maximum 90 napot vehet részt a forgalomban, de ez jellemzően maximum 15 nap/év. A cég autóversenyeken használja a járművet versenyzésre, és a járművön elhelyezett reklámból szerez árbevételt. Mivel véglegesen ki van vonva a gépkocsi a forgalomból, ezért gépjárműadót nem kell utána fizetni, és a megvásárlásakor is illetékmentességet élvezett. Az indítási napló meghatározza, hogy kizárólag milyen esetekben vehet részt a közúti forgalomban – autóversenyek során a verseny közúti szakaszain történő közlekedés, – a járművek telephelyétől a verseny helyszínére történő közlekedés, – teszt, tréning helyszínére történő eljutás, – a jármű versenyre történő felkészítéséhez szükséges közúti közlekedés. Az SP forgalmi rendszámmal ellátott járművet közúton a fentiekben eltérő céllal használni TILOS, ezáltal magánhasználata végképp kizárt. A pályaautók pedig még ideiglenes rendszámmal sem rendelkeznek . A kérdés az, hogy a 365 napból valójában 15 napot reklámozási célra használt járműre kell-e cégautóadót fizetni, tekintettel arra, hogy az szja-törvény szerint a versenyautó is személygépkocsinak minősül, illetve a hatósági nyilvántartásban nem szereplő személygépkocsi is alanya költségelszámolás esetén a cégautóadónak?

Kérdés

Tisztelt Szakértő, „A” Kft. pénzügyi lízingbe vett személygépkocsikat, amelyeket 4 évre szóló szerződéssel „B” Kft.-nek bérbead. A gépjárműveket „B” Kft. alkalmazottai használják, részben privát célra is (útnyilvántartás készül róla). Ki fizeti ez esetben a cégautóadót? Az alkalmazottak privát használata miatt képződik-e adóköteles bevételük, illetve „B” Kft. számára a privát használat milyen további adókötelezettséggel jár együtt? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Egy házi gyermekorvos egyéni vállalkozó le kívánja cserélni a vállalkozásában használt személygépkocsit egy új személygépkocsi megvásárlásával. Feloldhatja-e a korábban képzett fejlesztési tartalékot erre? Hogyan számolhat el erre a személygépkocsira értékcsökkenést? Cégautóadót nem fizet, a gépjárműadóról szóló 17/D § f) pontja alapján. Hogyan kell igazolnia (ha kell igazolnia), hogy kizárólag a házi gyermekorvosi tevékenységéhez használja az autót?

Kérdés

Egy kft. tulajdonában van egy személyautó. A személyautót bérbe adja azt egy másik vállalkozásnak azzal, hogy a felmerülő költségeket (üzemanyag, parkolás, javítás stb. ) a bérbevevő fizeti, a súlyadót, valamint a kötelező felelősségbiztosítást pedig a bérbeadó fizeti. A bérbeadó elszámolja továbbá az értékcsökkenést ist. Kinek kell ebben az esetben a cégautóadót megfizetni?

Kérdés

Egy kft. személygépkocsit lízingel nyílt végű pénzügyi lízing keretében 2016-ban. Tudomásom szerint a lízingdíj áfája olyan arányban igényelhető vissza, amilyen arányban a lízingelt eszközt a vállalkozás céljaira használják. Ez gépjármű esetén útnyilvántartás vezetését teszi kötelezővé. Cégautóadót kell-e fizetni, befolyásolja-e a visszaigényelhető áfa összegét? A kft. a gépkocsi után értékcsökkenést számolhat-e el, milyen értékben kell nyilvántartásba venni, és az eszközök között kimutatni a gépkocsit? Köszönettel: M J-né

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy szlovén vállalkozás magyarországi kereskedelmi képviseletének tulajdonában van egy céges autó (személygépjármű) . A kereskedelmi képviselettől az anyacég (amely a képviselet 100 százalékos tulajdonosa) átvenné a gépkocsit, és kinn lenne szlovén rendszámmal, regisztrációval stb. Hogyan kell ilyen esetben eljárni – bizonylatolás – áfa – cégautóadó kérdéskörökben? Köszönjük előre is a választ!

Kérdés

Kell-e a kettős könyvvitelt vezető közhasznú egyesületnek nullásan beadnia 1501-es bevallást mindenképpen vagy elég nyilatkoznia a társaságiadóról a TAONY-ES nyomtatványon? Egyébként vállalkozási tevékenységet nem folytat és nincs semmilyen kötelezettsége az 1501-es bevallásban szereplő adónemekre. Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztet Cím! Érdeklődni szeretnék, hogy alapítvány esetében kell-e fizetni cégautóadót 9 személyes kisbusz esetében? Ha igen akkor mennyit kell havonta? Várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha a cég tulajdonos ügyvezetője a saját személygépkocsiját használja üzleti célra és kiküldetési rendelvény alapján kap térítést a törvényben előírtak szerint, üzemanyagnorma*NAV üzemanyagár és a kopás. Kérdésem az lenne, hogy ha cég venne erre az autóra autópályamatricát, akkor cégautóadó-fizetési kötelezettség keletkezik-e és ha igen, akkor kinek? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Egy kft. személygépkocsit bérel másik vállalkozástól. A bérleti díjról szóló szerződésben nem szerepel, hogy a cégautóadót a bérbeadó megfizeti-e. Úgy gondoljuk, igen, mert ő a tulajdonos. A bérbevevő kft, a gépjárművet használja a vállalkozás miatt, de előfordul, hogy az ügyvezető magánhasználatra is igénybe veszi azt. A gépkocsi dízel üzemanyaggal megy. Az a kérdésünk, hogy kell-e menetlevelet vezetni a használatról (minden kilométerről), valamint, hogy kell-e szja-t fizetni a magánhasználat miatt? Az autóval kapcsolatos üzemanyagok és javítások, a bérleti díj áfája levonható-e? Abban az esetben, ha van magánhasználat, és mi a helyzet ezekkel az áfákkal, ha nincs magánhasználat? Szíves válaszukat nagyon köszönöm. Molnárné

Kérdés

Egyéni vállalkozó a korábban képzett fejlesztési tartalékból személygépkocsit vásárolna. Elszámolható-e, ha igen, akkor hogyan kell könyvelni egyszeres könyvvitelben? Új személygépkocsi beszerzése esetén 4 évig cégautóadó-fizetési kötelezettséget ír elő a jogszabály. Cégautóadó-mentes (hibrid, plug-in) új autók esetén a 4 éves kötelezettség hogyan értelmezhető?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi, cégautóadóval kapcsolatos kérdésemre kérem, hogy szíveskedjen tájékoztatást adni: Kisadózást választó, gépjármű-kölcsönzési tevékenységet végző egyéni vállalkozó a saját, valamint a használatában lévő személygépjárműveket külföldi (osztrák, német) vállalkozóknak, illetve külföldi magánszemélyeknek is bérbe adja néhány napos, hetes időszakra. Szeretném megkérdezni, hogy ebben az esetben kell-e cégautóadót fizetni, illetve, amennyiben szükséges, akkor kit terhel az adófizetési kötelezettség? A szíves válaszadását előre is köszönöm: Strausz Tibor, Adózóna-előfizető

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy bt.-ben lévő személygépkocsi javítás alatt van, ezért 1 hónapra az ügyvezető bérelt egy autókölcsönzőtől másik személygépkocsit, a bt. ügyeinek intézésére. Kell-e a bt. tulajdonát képező, de javítás alatt lévő személygépkocsi után a javítás hónapjára cégautóadót fizetni? Illetve az autókölcsönző tulajdonában lévő, 1 hónapra bérelt személygépkocsi után kell-e cégautóadót fizetni, ha a bt. elköltségeli a személygépkocsi bérleti díját?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott "A" Kft., amely egy személygépkocsi tulajdonosa. "A" Kft. a személygépkocsi üzembentartási jogát átadta "B" Kft.-nek ingyenesen. Kérdésem az, hogy nem vitatható-e az ingyenes átadás, főleg, hogy kapcsolt a vállalkozás? Valamint az, hogy ebben az esetben a "B" Kft. a cégautóadóra kötelezett? A főszabályra hivatkozva azt gondolnám, hogy a hatósági nyilvántartásban jegyzett tulajdonos, tehát "A" Kft. a kötelezett, valamint az a tény, hogy nem tartós bérletről vagy pénzügyi lízingről beszélünk... Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel Pereszlényi Edit

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlajelentési kötelezettség elmulasztása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Nyílt végű pénzügyi lízing – maradványérték kivezetése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Építőipari segédmunka, fordított áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink