15 találat a(z) borászat cimkére

Állami támogatásra pályázhatnak a szőlészek, borászok Cikk

A vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketingprogram forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány a hazai szőlő-bor ágazat a koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében – tudatta Nagy István agrárminiszter a szaktárca közleményében. Az erről szóló miniszteri rendelet szeptember elején jelenik meg, a támogatást pedig októberben kell majd kérelmezni.

Hatályba lépett az új bortörvény, de az új borjogi szabályozásra egy évig várni kell Cikk

Augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, bár a jelentős adminisztratív egyszerűsítéseket tartalmazó új borjogi szabályozás intézkedéseit majd 2022 augusztusától kell alkalmazni. Az egyik, már most életbe lépő könnyítés jegyében a termelőknek – a régi szabályokkal ellentétben – immár analitikai és érzékszervi vizsgálat nélkül lehetőségük van a murci forgalomba hozatalára – hívja fel a figyelmet közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Decemberben is benyújthatók a borászati beruházások kifizetési kérelmei Cikk

Újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára az Agrárminisztérium, amikor benyújthatják idén kifizetési kérelmeiket, miután a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt – más nehézségek mellett – a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott – közölte ma a szaktárca.

Borászati beruházási támogatási program indul Cikk

A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától – közölte az Agrárminisztérium (AM).

Oltalmat kapnak a minőségi magyar borok Cikk

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, borászati technológiákat – közölte mai sajtótájékoztatóján Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke.

Gazdák, szőlészek, méhészek, figyelem! Tucatnyi támogatási rendelet változott Cikk

Egyes agrártámogatások augusztus végéig kérelmezhetők, nőtt a méhészek által igényelhető támogatás összege, de többek között a szőlőültetvényeseknek és a baromfitartóknak is érdemes figyelniük az agrárminiszter csaknem egy tucat korábbi jogszabályt módosító, június közepétől hatályos rendeletére.

Járulékmentesség Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk fő tevékenysége szőlőbortermelés, de mellette vendéglátással is foglalkozunk. Külön telephelyen van a vendéglő (étterem), és külön telephelyeken a borászat. A vendéglátás bevétele nem teszi ki a 30 százalékot. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben van-e lehetőség a járulékkedvezményre és a munkáltatói kedvezményre a vendéglátásban dolgozó alkalmazottak után? Köszönöm válaszukat.

Mintegy 70 milliárd forint támogatás idén élelmiszeripari vállalkozásoknak és borászatoknak Cikk

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban (vp) – mondta Nagy István agrárminiszter egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Tokaj-hegyaljai borászatokat ellenőrzött a Nébih Cikk

Négynapos ellenőrzés-sorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A hatósági vizsgálat a történelmi borvidék 12 településének 25 borászati egységére – borászati és alkoholosital-előállító üzemekre, borkimérésekre, illetve más vendéglátó és kereskedelmi egységekre – terjedt ki. A szakemberek az ellenőrzés során két esetben tapasztaltak olyan súlyos adminisztratív hiányosságokat, amelyek miatt az érintett egységek működését felfüggesztették, készleteiket pedig a nyomon követhetőség biztosításához szükséges dokumentumok bemutatásáig zárolták.

30 milliárd forint támogatás a borászatoknak, 9 milliárd az állattartóknak Cikk

Közel 500 borászat támogatásáról és 30 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. Eredmény született emellett a juh- és kecsketartó telepek, valamint az általános állattartó telepek korszerűsítésére meghirdetett pályázatról is, melyek esetében 9 milliárd forintról döntött a tárca. A Vidékfejlesztési Program kérelmeinek elbírálása folyamatos, így a támogatott projektek száma és a támogatás összege tovább növekszik majd.

Nőtt a borászatok bevétele, de majdnem a felük veszteséges Cikk

Negyedik éve folyamatosan bővül a szőlőbor készítéssel foglalkozó cégek összárbevétele – olvasható ki az OPTEN cégadatbázisából. „A 2015-ös év sem tekinthető kivételnek ebből a szempontból” – mondta Pertics Richárd céginformációs igazgató.

Szigorítás jön a szőlőtermesztésben és a borászatban Cikk

A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítása augusztustól lehetővé teszi a nem művelt borszőlő ültetvény kivágását, illetve a művelést elmulasztó megbírságolását is, a bortörvény módosítása pedig a borhamisítót szankcionálja.

Adók bevallása Esemény

Bevallás baleseti adóról, szőlő- és borászati termékkészletekről Esemény

2014. szeptember 15.

Bevallás baleseti adóról, szőlő- és borászati termékkészletekről Esemény

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Tanúsítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs