6960 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

Írásunkból megtudhatja, hogyan vonható le az előzetesen felszámított áfa, hogyan kell arányosítani, melyek a speciális esetek, milyen megosztási módszerek léteznek, valamint, hogy milyen kihatásai vannak az arányosításnak.

Cikk

Februárban az egy évvel korábbinál 28 százalékkal több, 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, ezáltal megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac – közölte a DataHouse adatai alapján a JóAutók.hu portál szerdán az MTI-vel.

Cikk

A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, “kampány nélküli” héthez képest. A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél – áll a Netrisk sajtóközleményében.

Cikk

Az AVDH az állam által biztosított ingyenes e-aláírás, ami számos űrlap benyújtásához kötelező kellék. Az AVDH néhány napja még csak akadozott, majd 2024. 03. 19-én karbantartották, ami nem sikerülhetett jól, mert az AVDH azóta se megy – írja közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).

Cikk

Mi a helyzet, ha megbízási jogviszonyban dolgozik a várandós kismama évek óta? Elmehet táppénzre, ha veszélyeztetett terhes? Járnak egyáltalán ellátások a baba után? Vannak, akik nem munkaviszonyban dolgoznak, sokszor csak határozott ideig tartó projekteken egy adott megbízási díjért. Figyelni kell arra, hogy mennyi a megbízási díj, milyen időszakra jár, mikor volt egyáltalán biztosított a megbízott. Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.

Cikk

A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot. A legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyére május 30-áig lehet jelentkezni a Kárpát-régió egész területéről. A pályázat kitüntetéseit szeptember 12-én, az Országházban adják át – jelentette be ma sajtótájékoztatón Kiss Károlyné Ildikó, a pályázat alapítója.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink