376 találat a(z) béremelés cimkére

Cikk

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák, és ne a vállalati megtakarítási lehetőséget lássák benne.

Cikk

A METRO Kereskedelmi Kft. a 2018-as bérrendezés tartalmáról több körben egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az alapelvekben és irányokban egyetértésre jutottak a tárgyaló felek, a METRO a KASZ visszajelzései alapján további elemekkel egészítette ki és értékében megemelte ajánlatát, a végleges megegyezésre még nem került sor.

Cikk

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére – közölte az áruházlánc szerdán az MTI-vel.

Cikk

A jövő évi béremelés mértékéről szóló tárgyalások a napokban, illetve novemberben kezdődnek el a nagy kereskedelmi láncoknál, így a Tescónál, a Metrónál, a Sparnál és a Penny Marketnél is – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) leköszönő elnöke szerdán Budapesten, a szakszervezet kongresszusát követő sajtótájékoztatón.

Cikk

A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól – derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.

Cikk

Eljuttatta a Tesco ma a társaságnál működő két munkavállalói érdekképviselethez, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetéhez (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetéhez (KASZ) az általuk korábban kért béremelésre és a létszámra vonatkozó jelentést – közölte a Tesco Global Áruházak Zrt.

Cikk

Újabb sztrájkokra készülnek a Tesco dolgozói, mivel a multicég a mai határidőig nem bocsátotta a szakszervezetek rendelkezésére a valós állapotot tükröző bolti létszámadatokat. A következő országos sztrájk becslések szerint kétmilliárd forintnál nagyobb veszteséget is okozhat majd a cégnek – írja a Magyar Idők.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném segítségét egy kérdésben, mely a nálunk kölcsönzött állományú munkavállalókat, azon belül is a kismamákat érinti. Partnercégünknél gépkezelőket foglalkoztatunk kölcsönzöttekként. Van pár munkavállalónk, akik három évvel ezelőtt mentek kismamaállományba, és most járt le a jogi állományuk, és gyes után vagy előtt vannak. A felhalmozódott szabadságot szeretnénk nekik kiadni. Az természetes, hogy az aktuális mindenkori minimálbérig mindig megemeljük a bérüket, de most felmerült az a kérdés, hogy mivel a többi gépkezelő bére a partnercég utasítása alapján magasabb, nem azzal a besorolási bérrel kellene-e kiadni a szabadságot is nekik? Két kismamát három éve bruttó 820 forintos órabérrel kezdtünk foglalkoztatni, nem szakképzettséget igénylő a munkakörben, így nem is emeltük a mostani 1050 forintos bruttó besorolásig az órabérüket. Kérném segítségüket, hogy jól jártunk-e így el, vagy korrekciózzunk náluk is, és a többi azonos munkakörű munkavállalók bérével számoljuk el a felhalmozott szabadságot. Köszönettel segítségét, Rajs-Bóné Bernadett munkaügyi előadó

Cikk

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését – írja a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.

Cikk

Újabb egyeztetést tartanak ma a Tescónál felállított sztrájkbizottságok, amelynek egyetlen témája az, hogy mely napon és milyen menetrend szerint bonyolítsák le az első országosra tervezett munkabeszüntetést a multivállalat egységeiben – írja a Magyar Idők.

Cikk

Nőtt az esélye annak, hogy szeptember elején lebénul a teljes Tesco-hálózat, az áruházláncnál törvényesen létrehozott sztrájkbizottság péntek délután nem fogadta el a multicég által felkínált, és „sebtiben kommunikált” szeptemberi béremelés lehetőségét, amely 11-17 ezer forintos bruttó többletet kínál a dolgozóknak – írja a Magyar Idők pénteki online kiadásában.

Cikk

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a KSH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyílt végű lízing kft. esetén

Nagy Norbert

adószakértő

Kötelező szakmai gyakorlatos hallgató balesete

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink