hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Előrehozták az egészségügyi szakdolgozók béremelését

  • MTI

Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-jére – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.

Balog Zoltán a találkozó után közölte, a tárgyalások eredményeként módosították azt a bérmegállapodást, amelyben korábban megállapodtak. Ennek a lépésnek két oka volt – mondta –, az egyik, hogy az ország gazdasági teljesítménye lehetővé teszi ezt, a másik pedig, hogy ezzel a lépéssel is szeretnék elismerni az egészségügyben dolgozók munkáját.

A miniszter emlékeztetetett, hogy a 2016 nyarán állapodott meg a kormány és a reprezentatív szakszervezetek a többlépcsős egészségügyi szakdolgozói, illetve orvosi bérfejlesztésről.

Így 2016 szeptemberében az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal, míg tavaly novemberben további bruttó 100 ezer forinttal emelkedett az alapbére, a rezidensek bére tavaly novemberben 50 ezer forinttal emelkedett. A szakdolgozók alapbére 2016 őszétől átlagosan 26,5 százalékkal nőtt, tavaly novemberben 12 százalékkal.

A következő lépcső idén novembertől lett volna esedékes egy 8 százalékos emeléssel, ezt hozta most előre a kormány – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a jövő év novemberében további 8 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.

Az előrehozott béremeléssel így 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek. Kiemelte, hogy a mentődolgozók idén januártól külön is kaptak 10 százalékos béremelésüket, és rájuk is vonatkozik az előrehozott 8 százalékos szakdolgozói béremelés.

Balog Zoltán példaként elmondta, egy 4-6 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápoló bére a 2016 januári 268 607 forinthoz képest most 382 354 forintra emelkedik, a következő béremeléssel pedig 412 900 forint lesz.

Balog Zoltán elmondta, a mostani döntés 80 ezer szakdolgozót érint, költségvetési vonzata 19 milliárd forint.

Kiemelte, a munkavállalók február 20-án, bérkülönbözet formájában fogják megkapni az emelést, majd márciustól már az emelt bért utalják számukra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Háromszoros K+F kedvezmény alkalmazható hipaalapra?

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szállítmányozó áfája

Tüske Péter

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close