385 találat a(z) béremelés cimkére

Cikk

Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.

Cikk

Mégsem vezetik be a pályát önkéntesen elhagyóknak szánt, 5-10 milliós lelépési pénzzel kecsegtető programot. Akár már májusban sztrájkba léphet több tízezer önkormányzati köztisztviselő, többségüknél ugyanis 2008 óta nem volt béremelés, és ez most sincs napirenden.

Cikk

Aláírta a béremelésről szóló megállapodást az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ), a 2016-os bérmegállapodás a munkavállalói és a munkaadói oldal kölcsönös megegyezésén alapul – közölte Czechmeister Mónika, a vállalat kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére.

Cikk

Sztrájkbizottságot alakítottak a Tesco dolgozói, erről az áruházlánc vezetését is értesítették – írja az index. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azért tervez munkabeszüntetést, mert a Tescóval most zajló bértárgyalásokon nem sikerült megállapodni a céggel.

Cikk

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Cikk

Folytatja a sztrájk megkezdett előkészületeit a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, mert a munkáltató legújabb, 1 százalékos béremelési ajánlatát még tárgyalási alapnak sem tekintik – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Cikk

A MÁV-csoport vezetése 2,2 százalékos alapbér-emelést, az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést, továbbá két alkalommal 25-25 ezer forint egyszeri kifizetést ajánlott a nem vezetői munkakörben foglalkoztatottak részére a hétfőn reggelre összehívott szakszervezeti egyeztetésen – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink