647 találat a(z) adózás cimkére

Cikk

Az állam 2011-ben 540 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott készpénzforrást akar bevonni a költségvetési, immáron 6 százalékos deficit csökkentésére. Csakhogy Angyal József okleveles adószakértő szerint több probléma is van ennek az 540 milliárd forintos magánvagyonnak a felhasználásával.

Cikk

A szombaton benyújtott adócsomag-tervezet jelentős mértékben megváltoztathatja a kkv-k által alkalmazott béren kívüli juttatások körét. Bár a melegétkezési utalványok, a nyugdíj-előtakarékosság és az üdülési csekk továbbra is a támogatott kategóriába tartozik majd, a kkv-k által második leggyakrabban juttatott ilyen jellegű támogatás, a közlekedési költség hozzájárulás a tervezet szerint nem lesz támogatott. Ez pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag ugyanolyan adó- és járulékvonzata lesz, mint a bérköltségnek.

Cikk

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal – megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát – háromszintű szervezetként működik október 1-jétől. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.

Cikk

Ki jogosult és mennyi fejlesztési adókedvezményre? A szabályozási környezet megfelelő értelmezése és alkalmazása gyakran jelentősen befolyásolhatja nem csak a kedvezmény mértékét, hanem érintheti az adókedvezményre való jogosultságot is. Íme a legjellemzőbb buktatók.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Horgászengedély jegyforgalmazónak kell-e nyugtát adni

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Próbanyelvvizsga áfakezelése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink